Te is szeretsz ugye?

Prológus

Egyszer a nagypapám megkérdezte tőlem,melyik életet választanám, amikor felnővök. A nyugalmas és kiegyensúlyozott vagy a pörgős és stresszes életet szeretném-e magamévá tudni. Egyértelműen gondolkodás nélkül, mint minden normális ember az elsőt választottam, mind ezek ellenére nem igazán értettem miért kérdez tőlem ilyet, hiszen honnan tudhatnám majd a jövőben milyen életem lesz.De nem szenteltem különös figyelmet a beszélgetésünknek ezen részére, inkább beszéltem az aznapi meséről, amit láttam a televízióban.

Szerettem a papámmal lógni már csak úgy pihenés képen is, mellette olyan felnőttesen éreztem magam minden alkalommal. Szüleim is szívesen küldtek ő hozzá,hiszen legalább arra a pár órára megszabadulhattak tőlem és a folytonos beszélőkémtől is, amit papám mindig díjazott mióta meghalt a felesége, az én kedves nagymamám. Rendkívül sokat tanultam a nagyimtól, mikor vele lehettem,de sajnálatos módon nem sokáig ismerhettem őt.

Egy díjugratásra tartott a barátnőivel,ami egy átlagos hétvégi program volt neki. Imádta a lovakat a papámmal ellentétben, ezért nem igazán lehetett elcsalogatni ilyen eseményekre, inkább az unokáival töltötte ezeket a napokat. Miközben jött haza felé,már sötét volt, ezért nem láthatta, hogy az autó elé beugrott egy arra járó őz. Ijedségében elrántotta a kormányt,majd neki csapódott egy oszlopnak.Minden olyan gyorsan történt, az ott élők sem tudtak már sokat segíteni, azon kívül, hogy tárcsázták a mentőt.Ezt a hírt vasárnap reggel kapta meg a nagypapám , amikor is szoktak menni a templomba.A baleset annyira megrázta őt, hogy azóta sem jár istentiszteletre. Azóta minden vasárnap a nagyimat kell gyászolnom, ami bevallottan nem a legjobb időtöltés senkinek sem, főleg nem egy 6 évesnek. Ez már egy úgymond szokássá vált, ami a szüleimet hidegen hagyta. Őszintén, amúgy sem rázta meg őket a nagyim halála, én meg természetesen még túl fiatal voltam hozzá, hogy felfogjam egyáltalán mi is történt.

Én mindig szerettem a szüleimet, de sosem éreztem, hogy fordítva is igaz lenne. Nekem van egy öcsém, akit imádnak, mivel alapból egy kis fiút szerettek volna, így jogosan őt jobban szeretik. Vagy lehet csak én érzem így? Nem tudom,de attól függetlenül szerettem az öcsém és bármit képes vagyok érte meg tenni. Ő egy évvel fiatalabb nálam,(mellékesen nem sokat vártak a szüleim),habár így is egy osztályba jártunk 8 éven keresztül. Engem a decemberi születésem miatt vissza fogtak még egy évre az oviban, viszont az öcsém júniusi gyerek, így ez már rá nem vonatkozott. Sok mindenben hasonlítottunk,mind a ketten szerettünk bohóckodni,zenét hallgatni és táncolni, meg még ezer más dologban hasonló véleményen osztoztunk. Mióta elkezdtük az iskolát egyre jobban fonódtunk össze, persze alsó évfolyamban, amikor is felsősök lettünk minden egy csapásra megváltozott. Már kínosnak találta, hogy a nővérével van, és egyre jobban távolodott el tőlem, és én is így tettem. Fontosabbnak tartottuk a saját népszerűségünket, mint a testvériségünket.Szüleim persze ez betudták annak, hogy csak féltékeny vagyok a testvéremre, ami az egész gyerekoromra kihatott. Ilyenkor volt az, hogy a papámhoz menekültem egy kis pihenésre, amit nagyon élveztem.

...

Végre elballagtam, nem szerettem bejárni abba az iskolába. Meguntam. Csak az állítólagos barátaim miatt jártam be, és semmi több. Már gimnazista akartam lenni, és szerencsére felvettek a város leghíresebb iskolájába, töri szakra. Imádtam a történelmet, miként fejlődött az ember, és hogy valahogy mindig megismétlődik ami egyszer már megtörtént. Eszméletlenül szerettem beszélni arról amit láttam vagy elolvastam, de természetesen ezt csak a papám tudta értékelni. Meg hát én is nagylány akartam lenni, bulizni, hülyéskedni, szabályt szegni és fiúzni, ezeket láttam a filmekben, és azt hittem majd én is így fogok tenni. Nem volt sok barátom, valahogy senkit sem tudtam legjobb barátomnak nevezni.Csak akkor kellettem nekik,ha nem volt itt a másik barátjuk vagy csak szánalomból lógtak velem, már új embereket szerettem volna megismerni, hátha majd a töri szakon lesz egy hasonló lány, mint én vagyok. Nem vagyok valami érdekes ember, én voltam az a "unalmas töris lány" az osztályban, és a kedves öcsém miatt ez már végjegyem lett.