Spanyol nyár

13. Fejezet

Nate:

Sajnos a nyugis nyaralásomnak vége, mert a firkászok megtaláltak. Extra készültség kell bárhová is megyünk. Mivel ezek mindenhol ott vannak, a Lena hadművelet is elég kemény meló. Szeretném ha beadná a derekát, de azt nem szeretném, ha cikkeznének rólunk. Még két hetünk van itt, szóval csipkednem kell magam, de szerintem jó úton haladok. Az edzőtermi csók óta folyamatosan bombázom. Egy egy simogatás, amikor senki nem figyel, bókok. Már nem kell sok, hogy megtörjem az ellenállását. Tegnap este már ő közeledett felém, még akkor is, ha ő ezt nem vallja be magának.
Éppen a nappaliba tartok filmezni, amikor összefutok anyámmal.
- Á! Fiam! Jó, hogy látlak. Meg kellene beszélnünk az utolsó hétvégét.
- Rendben. Mit terveztetek?- kérdezem és követem a konyhába.
- Arra gondoltunk, hogy pénteken kihajóznánk a Celian, vasárnap pedig vissza.
- Oké. Ez jól hangzik. Van még valami?- kérdezem, mert gyanúsan méreget.
- Mi a helyzet közted és Lena közt? Azt hittem barátkozni fogsz vele, ahogy ígérted, de elég feszült a viszonyotok.
- Nem ígértem, hogy a barátja leszek.
Anyám szomorúan sóhajt egyet, majd megsimogatja a karom.
- Kicsim! Megbeszéltük, hogy keresel valakit, aki egyszerű és nem bonyolódik semmiféle botrányba. Az a múltkori eset....
Itt fogy el a türelmem. Hátrébb lépek a pulttól és próbálom visszafogni a haragomat, de nem igazán sikerül.
- Azon már túl vagyok! Elszúrtam! Tanultam belőle! Nem kell semmilyen átlagos haver!
Üvöltöm és mielőtt sírni látnám anyámat, már ott sem vagyok.
Lena és Polly majdnem nekem jön a lépcsőfordulóban, de nem érdekel! Dühösen rontok be a szobámba. Próbálom elűzni a homályos képeket, de nem sikerül. Erőszakosan tolulnak az agyamba és ettől csak még dühösebb leszek. Mielőtt meggondolnám magam, felkapok egy baseball sapkát, meg egy napszemüveget és két perc alatt kint vagyok a nyaralóból. Nem szólok senkinek, csak megyek arra, amerre az út  visz. Talán ki tudom sétálni magamból a stresszt.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Lena:

Az utóbbi hét eléggé stresszes volt nehéz volt elkerülni Natet és elleállni neki. Egyszer már ott tartottam, hogy sutba dobok mindent és beadom a derekam, de szerencsére időben észhez tértem. Pollyval épp a konyhába tartunk, amikor majdnem nekünk jön a lépcsőn. A kislány utána szól, de megsem hallja. 
- Miért nem figyelt rám?- kérdezi szomorúan Polly.
- Nem tudom kicsim! Biztosan sietett, mert dolga van.- vonom meg a vállam, pedig van egy olyan érzésem, hogy történt valami. Nate sosem viharzik el a húga mellett egy szó nélkül.
Amint belépünk a konyhába, a sejtésem beigazolódik. Camilla van ott egyedül, de ő is elég feldúltnak tűnik.
- Anyuci! Nate haragszik rám!- panaszolja Polly és elengedi a kezem, hogy az anyukája ölelő karjába ugorjon.
- Jaj, ne gondolj ilyet édesem! Nem haragszik rád!- simogatja meg Camilla a kislány haját.
- Biztos? Nem is köszönt nekem az előbb.
Camilla gyorsan rám néz majd mosolyogva fordul a kislányához.
- Biztosan nem haragszik rád, csak sietett, mert dolga akadt.
Az angyali kis arcocska felragyog.
- Lena is ezt mondta.
Az anyukája hálásan mosolyog rám, de látom a szemében, hogy valami bántja.
Nem is beszélünk többet, csak csendben uzsonnázunk. Miután a kislány el megy mesét nézni, az anyjához fordulok.
- Minden rendben?
Camilla nagyot sóhajt, mielőtt megszólal.
- Persze, csak az elmúlt év nehéz volt Nathan számára. Vannak dolgok amik még nem rendezödtek el, de minden rendben lesz, ne aggódj.
Ezzel ott hagy a konyhában, a száguldó gondolataimmal együtt. Vajon mi történt, ami ennyire megviseli őket?