Az unatkozásom határtalan...ez miatt sok ember fog szenvedni

36 - Hűségklub

Már igen régen volt, hogy bármit is kitettem volna ebbe a könyvbe, ezért a mai nap végre ki tudok tenni egy olyan projekt egy kis szösszenetét, amin már nagyon régóta dolgozok. Nem tudom, hogy mennyien olvastok az ao3 oldalon, főként angol és spanyol nyelven vannak fent a történetek, de akadnak köztük olyan gyöngyszemek, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 

Az egyik ilyen - személyes kedvencemet - hoztam el nektek. A történet röviden arról szól hogy Dazai a Roxfortba megy tanulni, ami őrültség, hisz nincs is neki mágiája. (Tartalma) Ez a könyv már megérte a második kötetet, (aminek szíintén két fejezet múlva vége lesz, és a szívem darabjaira hullik, míg ki nem jön az Azkabani fogoly átdolgozása). Fontos tudni, hogy ez egy olyan világ, amiben Harry Potter nem létezik, de mindenki más, (és eddig a főbb cselekményszálak egy-két élesebb eltéréssel) mind ugyanazok, csak... Dazaival. Ez azért sok mindent elmagyaráz. A Hűségklub a második kötet (jelenlegi utolsó) 31. fejezete, ennek a teljes fordítását hoztam el nektek estére. Tudom, hogy ilyen kevés kontextussal és előzetes olvasások nélkül igen gyatra lehet, de adjatok neki egy esélyt, mert nagyon megéri! Természetesen, ha bármi kérdés van, akkor megpróbálok minél gyorsabban és pontosabban válaszolni, és ha van rá igény, tervben van mindkét kötet teljes lefordítása is. 

De nem is húzom tovább a szót, íme az a bizonyos gyöngyszem! 

31. Fejezet: Hűségklub

– Dazai!

Blaise szemei tágra nyíltak, és a távolba meredtek, mielőtt a baziliszkusz teljesen összeesett volna. Lassított felvételben látta, ahogy Dazai teste elernyed. A kés kicsúszott az ujjai közül és a lábához esett. Egy másodperccel később Dazai követte. Először letérdelt, majd a többi testrésze is elernyedt. Blaise csak egy másodperccel később tudott megmozdulni, hogy elkapja, Dazai pedig egy csobbanással a földre rogyott, feje a kőnek csapódott.

Blaise letérdelt, hogy átfordítsa Dazait, arca ne legyen a vízben, majd megkönnyebbülten kifújta a levegőt, amikor a legjobb barátja vért és vizet köhögött fel. Még lélegzik. Még él. Nem kellett volna ekkora aggodalmat okoznia neki, de Blaise szíve erősen dobogott a bordái alatt, szinte ki akart ugrani a helyéről. A borzalom és aggodalom sötétsége nehezítette el a levegőt. Azonban meg kellett nyugodni, hogy fel tudja mérni a helyzetet.

Akárcsak tavaly, a hegyi trollnál, most is betegesen ömlött a vér Dazai orrából. A vízpadló nem takarította el, csupán elkente, és egy másodperccel később csak újabb adag vér került le. Dazai arcának egész alsó fele csak vörös, vörös, vörös volt.

Ez valami rémálom lehetett.

(Tulajdonképpen Blaise biztos volt benne, hogy már több ilyen rémálma is volt. Odaért Dazaihoz, akit a saját vére borítja. Haldoklik.)

– A baziliszkusz...? – kérdezte Pansy, valahol a háta mögött. Blaise nem nézett fel, hogy megtalálja.

– Meghalt – mondta, és a szeme csak egy másodperc töredékére nézett a baziliszkuszra, után visszafordította a figyelmét Dazaira. – Kinyithatod a szemedet.

Dazai teljesen mozdulatlan volt, amikor Blaise a mellkasához húzta. A feje félrebillent, de Blaise visszafordította, hogy az arca pontosan a dobogó szívénél legyen. A közelségtől Dazai vére sötétre festette a ruháját, de Blaise-t nem érdekelte. Így halhatta Dazai légzését, érezte a pulzusát a nyakánál, és ez elég volt.

– Ez az, ami elől menekültünk? – vigyorgott Pansy. – Ez hatalmas!

A baziliszkusz holtteste mindegyiküknél magasabb volt, egy hatalmas pikkelyfal. A feje legalább tízszer nagyobb volt, mint Tojásé. Még halottan is félelmetes volt, ahogy a szája tátva meredt feléjük – a fogak harapásra készen. A tátongó száj kevesebb, mint fél méterre volt attól a helytől, ahol Blaise és Dazai ült. Blaise alig tudta felfogni, hogyan menekültek meg a támadások elől.