A vonzás hatalma

1. fejezet - folytatás

Egy párduc könnyedségével slisszoltam ki a helyiségből. Végre rám talált némi szerencse is, mert a folyosón rögtön balra következő ajtó egy üres vendégszobába vezetett. Az ágy be volt vetve, ami azt jelentette, nem aludt itt senki. Ami azt jelentette, hogy én aludtam itt.

Ledobtam a táskámat az ágyra, majd a fürdőbe mentem. Jó húsz perc alatt sikerült rendbe szednem magam annyira, hogy úgy nézzek ki, mint aki kiütötte magát az este, és aludt egy nagyot, ne pedig úgy, mint aki a fél éjszaka Wilder Ace-szel hempergett.

A vendégszobából már jóval magabiztosabban léptem ki, majd lelépcsőztem a földszintre. Serét és Rhettet a konyhában találtam, a pultnak támaszkodva kávéztak, és halkan beszélgettek.

– Sziasztok!

– Jó reggelt! – mosolygott rám halványan Sere, majd felém nyújtott egy bögre friss kávét.

Rhett édesanyja, Diane nagyon szereti a különlegességeket, legalább húsz különböző ízesítésű kávébabot tart otthon, és a bulik alkalmával mi is meg szoktuk kóstolni ezeket.

– Köszi. Ez most életmentő – hálálkodtam.

Leültem velük szemben az asztalhoz, és beleszagoltam a bögrébe. Az illatából ítélve valamilyen málnás-csokoládés összeállításra tippeltem, ami nagyon bejött. Már többször is gondoltam rá, hogy én is beszerezzek valamilyen különlegesebb ízt, de nem jutottam el a gyakorlati megvalósításig.

Átvettem Rhett-től a tejesdobozt, de mielőtt felöntöttem volna a feketét, még nyomtam két édesítőt a bögrémbe. Amennyi tejjel és édesítővel iszom a kávét, az sem biztos, hogy megérné különleges ízekkel próbálkozni.

– Nem is tudtam, hogy itt maradtál. Azt hittem, hazamentél Cammel és Ethannel – tűnődött Sere.

Görcsbe rándult a gyomrom, de nem hagytam, hogy kiüljenek az arcomra az érzelmeim. Az este egy bizonyos pontjáig valóban úgy volt, hogy a baráti társaságunk másik párjával megyek haza, de végül máshogy alakultak a dolgok.

– Jó nagy káosz volt. Az egyik vendégszobában aludtam – hazudtam. A mellébeszélés kicsi korom óta jól megy, de ettől még nem vagyok rá büszke. Ahogy az éjszakára sem.

Sere ezzel annyiban is hagyta a dolgot, Rhett viszont olyan tekintettel méregetett, mint aki egyenesen a vesémbe lát. Önkéntelenül is összébb húztam magamat, mintha ezzel elmenekülhetnék a kutakodó pillantása elől. Pontosan tudta, hogy nem mondtam igazat.

Vártam, de nem szólt semmit, ami azt jelentette, rám bízza a dolgot. Megkönnyebbülten kavargattam a tejeskávémat. Feltett szándékom volt mindent elmesélni Serének, csak éppen nem most azonnal.

– Jól vagytok amúgy? – kérdeztem.

Nem mondanám, hogy teljesen átláttam a tegnap este történteket, azt viszont tudtam, hogy sok mindenki sérült nagyon rövid idő alatt. A többség inkább lelkileg, de Rhett jobb kezének vöröslő bütykei arról árulkodtak, hogy akadt, aki testileg is.

Cam, Ethan, Ray és én még első évben barátkoztunk össze, amikor az egyik szemináriumon egy csoportba osztottak minket. Cam meg Ethan pszichológia szakra járt, míg Rayjel mi infóra, de a közös szabválnak köszönhetően összeismerkedtünk.

Rhett valamivel később, a Feneketlen-tó étteremben találkozott a fiúkkal. Mindhárman pincérként melóztak Rhett nagybátyjának vendéglőjében, és miután kiderült, hogy szeret kártyázni, Ethan meg Ray meghívták a pókerestjeinkre.

Rhett-tel két éve voltunk barátok, de ez idő alatt hamar nyilvánvalóvá vált, hogy imádja a rendet, a tisztaságot és az őszinteséget, ellenben utálja a tömeget, a hazugságokat és az erőszakot. Ennek fényében, amikor tegnap behúzott egyet az egyik legjobb barátjának, Cagenek, mondanom sem kell, eléggé meglepődtünk. Akkor még nem is tudtuk, miről van szó, de azt biztosra vettem, hogy nagyon komoly lehet az ügy, és Rhett dühe is, ha ilyesmire vetemedett.