Gyűlölve kívánlak II. -Vándorló érzelmek zivatara

6. rész

Nataniel
Amint megláttam, hogy ki ért hozzá megállt az ereimben a vér. Miért van ott? Látom ahogy beszélgetnek, majd kezet fognak. Melani úgy szalad a szobájába, mint akit golyóval lőttek ki. Még mindig nem értem, hogy a faszba találta meg Melanit.
Utánanéztem, hogy ki vezeti a hotelt. Baszki. Két nappal ezelőtt megvette. Tudta, hogy ott van így megvette. Szuper, még egy gecit a nyakamba varrt az élet.

Melani
Szinte aligha aludtam tegnap este. Azon kattogott az agyam, hogy mikor halok meg? Diego nincs itt, bár be sem tudott volna jutni, mert bezártam az ajtót. A telefonom után nyúlok és megnyitom az üzeneteket. Megnyitom az SMS-t, amit furcsálltam, mert ritkán kapok.

Damiano Torricelli:
A mai nap nem kell bejönnie, viszont holnap üzleti megbeszélésre megyünk.

Ilyen hamar üzleti megbeszélés? Itt valami nem stimmel, és szinte azonnal válaszolok neki.

(M:Melni, D: Damiano)

M:
Ilyen hamar üzleti megbeszélés?
D:
Nem azt kértem, hogy commentáljon.
M:
Én meg azt nem kértem, hogy ilyen stílusban írjon nekem. Szóval minek is mennénk én el arra az üzleti vacsorára, miközben fingom sincs, hogy mit kell csinálni.
D:
Magácska nagyon kreativ.
M:
Maga pedig nem bír felfogni egy egyszerű kérdést. Miért kell mennem?
D:
Azért, mert meg kell tanulnia ilyen vacsorákon részt venni, hiszen maga a cég fő arca. Rengeteg ilyen rendezvényen kell majd részt vennie.
M:
Rendben. Mikor és hol?

Pár perc múlva küldte is a címet, amit én láttamoztam. Forgolódtam még párat az ágyban, majd össze készülődtem és indultam le a recepcióra. Diegonak se színe se hamva, biztos vad volt az éjszaka. Ahogy leérek a földszintre, és indulnék kifelé a recepciós pasas utánam kiált.

-Elnézést kisasszony! Maga Szekeres Melani? -Kérdezte olaszul.
-Igen, miért?-Fordulok felé.
-Várja magát kint egy meglepetés, és aki küldte hagyott itt magának egy levelet.

Összehúzott szemöldökkel elvettem tőle a kis dobozt és a cetlit, majd megköszöntem és indultam kifelé.
Előttem egy korom fekete BMW M8 parkolt. Nagyra nyílt szemekkel bámultam, majd kinyitottam a kis cetlit.

,, Érthetetlen az élet, és az emberek is azok. Pont úgy, mint maga. Úgy elszaladt előlem, mintha egy angyalka lenne aki menekül, hogy a sátán csábítása el ne ragadja. Azért remélem elfogadja ezt az aprócska ajándékot és azt is ami benne van." M. D. P.

Majd végül a dobozt, amiben a kocsikulcs volt.
Ohh, bassza meg! Oda szaladok az autó ajtajához, amit szélsebesen kinyitok. Hatalmas vörös rózsacsokor tövisek nélkül. BLAHHH! HÁNYNOM KELL! UTÁLOM A RÓZSÁT!
A kedvenc virágom a tulipán. De nem is ez a lényeg. Mostmár tudom, hogy kísérteni fog míg élve élek. Ezt nem fogadhatom el, nem udvariatlanságból, hanem azért mert megkeserítheti az életem és már bele is kezdett a kis akciójába.
Bambán állok a macskaköves járdán, és a cetlit figyelem.
Mikoris egy kéz megkocogtatja a vállamat.
Hátrafordulok és kit látnak szemeim? Diegot.

-Hohoho, mit állsz egy ilyen pöpec autó mellett? Talán el akarod lopni? -Kérdezte mosolygott.
-Nem, nekem ajándékozták -mondtam idegesen.
-Mi? Kicsoda?
-Marco Di Pietro -mondtam ki a nevét, mire keserű íz kerítette hatalmába a számat.
-Hogy ki?!-Kelt ki magából teljesen Diego.
-Jól hallottad, nekem ajándékozta, ergo az enyém.
-Erről én miért nem tudok?-Háborodva fel.
-Mert egész este keféktél!-Ordítom az arcába, majd eldobom a dobozt a hülye cetlivel együtt és el elviharzottam.

Rendbe kell tennem a gondolataimat, ehhez pedig egyedül kell lennem. Ugyanazon a macskaköves, keskeny úton járok ahol az első napon.

Nataniel
Miután láttam, hogy Melanie elviharzott azonnal tárcsázni kezdtem Diego számát.