Apu

Felfedezés a múltból

Pétert villámcsapásként érte ez a szó. Nem volt hozzászokva az elutasításokhoz és ahelyett, hogy feldühítette volna, helyette inkább zavarba ejtette.

- Miért?

Hangja, mint egy összetört kisfiúé és Wendy szíve még jobban megfájdult miatta, amitől még több könny szabadult ki szeméből.

- Nem lehet. Most nem. – mormolta – Nem érzem még az idejét.

- Szeretném, hogy velem legyél. – ragaszkodott Péter, hangjában morgás hallatszott – Örökké. Nem tudom elképzelni azt, hogy ne legyél mellettem. Ez megöl engem.

- Péter...

- Mit akarsz még tőlem? – kelt fel ingerülten, amire Wendy is követte – Mit akarsz még Wendy?

Izgatott lett és Wendy észrevette, érezte a vihar keletkezését, tudta, hogy le kell nyugtatnia. Finoman megint megfogta az arcát és megcsókolta.

- Péter értsd meg, addig nem házasodhatunk össze amíg Fiona itt van.

A fiú nem mondott semmit. Csalódottan és mérgesen figyelte a talajt. Wendy egy újabb csókot adott neki, ezúttal a homlokára. Kérte, hogy adjanak maguknak időt. Ő lenne a legboldogabb, ha a felesége lehetne, viszont nem most. Nem ebben az időben. Péter aprót bólintott. Wendy lágyan elmosolyodott és miközben szorosan átölelte mondta, hogy nagyon szereti. Pán viszonozta az ölelést, de bánatos volt. Wendy ezt pontosan tudta, de meg kellett értenie. Semmi ünnepélyes alkalom és kérés, míg Fiona el nem tűnik.

Wendy mosolyogva ment kislányához, aki az ágyában feküdt. Felsírt és már ment is, hogy teljesítse, amit kar. Odanyúlt, hogy kivegye, de elcsapta az anyja kezét. Ő meglepetten elhajolt tőle. Ilyet még sosem csinált vele. Újra felé nyúlt, hogy kivegye, de megint elcsapta a kezét és fel is sikított. Péter tűzifákkal lépett be a házba és letette a kandalló mellé. A favágás sosem tartozott a kedvenc dolgaihoz. Mogorván megkérdezte, hogy miért nem nyugtatja le a kislányt. Wendy mondta, nem engedi, hogy megfogja. Péter megtörölte a kezét majd ő is odament. Egy halvány mosollyal nyúlt felé, de Jane elcsapta a kezét.

- Jane! – szólt rá

Wendy sóhajtva hozott be a cumisüvegébe tejet. Nem nagyon szerette ezt a megoldást, de most muszáj volt. Sehogy sem tudta volna megszoptatni a viselkedése miatt. Csuklóján megnézte, hogy elég meleg e a kicsi számára aztán odanyújtotta neki. Szerencsére elfogadta és miután jóllakott abbahagyta. Wendy elmosolyodott és nyúlt, hogy kivegye a büfiztetéshez, de Jane megütötte a kezét.

- Kicsim, kérlek!

Péternek elege lett az egészből, magára dobott egy kendőt és kikapta a kislányt a kiságyból, aki újra elkezdte a sírást, és kiment a szobából. Wendy gyors léptekkel követte őket. A fiú ahogy tudott elhajolt az ütésektől, bár amikor eltalálta az sem fájt neki. Pán mondta, hogy fogja le a kicsi kezeit. A fiatal anyuka meghökkent. Még sosem kellett olyat csinálnia, hogy erőszakos kellett volna lennie vele. Hevesen rázta a fejét, hogy ilyet nem fog a lányával csinálni. Péter egy csúnya pillantással nézett rá. 

Aprót bólintott és leemelte kislánya apró kezeit a teste mellé. Péter aprót bólintott és óvatosan, aprón kezdte paskolni a hátát. Jane végül a sírásba fáradt és aludt el. Péter kiküldte a lányt a szobából, amíg ő lefektette a kislányt. Kint ült a padon felhúzott lábakkal. Péter kiment hozzá és egy sóhajtás után mondta, hogy alszik. Leült Wendy mellé és megpuszilta a fejét majd a kezébe fogta a kezét.

- Mi történhetett a kislányunkkal? – suttogta

- Hamar el fog múlni ez nála. Hisztis kedve van. Mikor felébred, szerintem már semmi baja sem lesz. Nem értem miért vagy megdöbbenve, hisz te is szoktál hisztizni.