𝑨𝒛 𝑬𝒍𝒆́𝒓𝒉𝒆𝒕𝒆𝒕𝒍𝒆𝒏 // Befejezett

twenty five

A William-mel való közös projektünk megcsinalására, a szombat 14.00 választottuk, hát pontosabban választotta William.

Összepakoltam a szükséges cuccokat a kék táskámba, és lebattyogtam a lépcsőn. Mielőtt elindultam volna anya készített nekem egy isteni sajtos tésztát, hogy tudjak majd koncentrálni az esszé írásakor. Amikor kitártam az ajtót egy kicsit beképzelt, komisz arc fogadott. Egy-kettő arany fürtje a smaragdzöld szemei mellett pihen.
- Szia, mehetünk?
- Persze.
William egy Audival jött értem. Bár, hogy őszinte legyek van két jó lábam, el tudtam volna oda sétálni, de amikor meglattam, hogy 1,5 óra gyaloglás lenne, akkor majdnem kiguvadtak a szemeim, és inkább jobb ötletnek találtam, hogy ő eljöjjön hozzánk, és vigyen el.
Chase, amikor meghallotta, hogy kettesben leszek William-mel, akkor egy pillanatra is, de féltékenység jeleit véltem felfedezni a tekintetében.
- És muszáj ezt az esszét megírni?
Bólintottam.
- Igen, de nem lesz semmi baj.
- Azt tudom, csak mégis. William szeret tudatalattin bókokat adni lányoknak, majd egyéjszakás kalandokra elvinni.
Meglepetten hallgattam Chase szavait. Hittem neki, hisz valóban William szokott ilyenre utaló mondatokat kiejtetni a száján.
- Nyugi. - hajoltam közelebb hozzá, majd egy csókot leheltem a szájára - Minden rendben lesz, ugyan ne gondolj már rám, hogy ami köztünk van azt ilyen hamar eldobom egy olyan fiú után, akiben nem is bízok.
Chase aggódó arcizmai elgyengültek.

- Itt vagyunk! - szólalt meg William a volán mögül
Hirtelen megrezdültem, majd gyors kapkodásokkal, de sikerült kiszállnom az autóból. Egy szürke modernebb ház állt velem szembe. Emelete nem volt, de tele voltak a ház ablakai gyönyörűbbnél, gyönyörűbb virágokkal.
- Nagyon szépek a virágok. - jegyeztem meg
- Köszi. - mormolta William feszülten
Akkor tehát nem szereti a virágokat?
- Mi bajod a virágokkal?
- Nem a virágokkal van a bajom, hanem avval aki ültette őket.
Inkább nem firtattam tovább ennek a témának a boncolgatását.
Beírva a házba ícsiklandó illatokat éreztem. Biztos még az ebédből maradtak vissza.

- Sziasztok! - köszönt be William
- Sziasztok! - én is így tettem

Ekkor a nappaliból ránézésre két egykorú gyerek futott oda hozzánk. Mind a kettőnek barna volt a haja. Az egyiküknek kék, a másiknak meg barna színű volt a szeme. Életkorukat talán nyolc évesre tudnám saccolni. A kék szemű, lány volt, akin széles mosoly virított. A barna szemű, fiú volt, akinek nap barnított volt a bőre. William karjai beugrottak majd megpuszilták őt. Elmosolyodtam, amikor kikaszalódtak William karjai közül észrevettek, és  felém fordultak, majd kérdő tekintetek rohamoztak meg engem.
Leguggoltam majd kezelt nyújtottam a lánynak.

- Robin vagyok!
A lány megszeppent, William felé fordult, aki helyeslően bólintott egyet. A lány vissza fordult, majd elmosolyodott.
- Elizabeth vagyok, de hívhatsz Liza-nak. - mondta bájosan
- Örülök Liza.
A fiú felé fordultam.
- Robin vagyok!
- Marcus a becses nevem. Örülöka találkozásnak. - szava járására elkuncogtam magam
- Én is örülök.
Felkelltem, majd William felé fordultam.
Fel emelte az egyik karját, majd egy pont felé mutatott.
- Arrafelé van a szobám. - mondta, majd még vetettem egy pillantást a gyerekekre és elindultam.

A szobába beérve friss levegő fogadott. Gondolom mielőtt elment volna kinyitotta az ablakot hogy szellőztessem, nagyon kedves volt tőle. A friss levegő mindig segít ihleteket adni. A szoba nem volt túl, nagy de nem mondható kicsinek. A padlóra ki volt terítve egy pokróc, amin volt egy tál amiben volt sós nasi. Mellette meg egy szénsavas 1,5 L üdítő, és még 2 pohár. Lehuppantam a pókrócra ami nagyon puha volt. Az ujjaim elvesztek a szörmék között. A szoba közepén volt egy franciaágy, ami magasított volt. Volt még egy íróasztal, ami az ablak alatt helyeszkedett el. Volt egy szemetes, egy könyvespolc is, amin feltehetően William tankönyvei voltak megtalálhatók.
William is elhelyeszkedett a pokrócon, majd egymást néztük. A megfelelő szó erre az volt: csönd
Nem akartam megtörni, de ahogy néztem ő sem akart nagyon megszólalni. Nem tudtam, hogy ennek, most hogyan is kezdjünk neki, és ahogyan lejött ő sem. Majd egy kopogás hangja zavarta meg a síri csöndet. Fellélegeztem, amikor egy harmincas éveiben járó nő bekukkantott az ajtóból. Elmoslyodott.

- Szia, te biztosan Robin lehetsz. Lilith vagyok. - mondta kedvesen a hölgy
Elmoslyodotam én is, és bólintottam egyet.
- Igen Robin Stars! - mondtam
- Ömh Willaim ki készítetted a sósokat? Jah és az üdítőket?
William arcizmai megfeszültek.
- Igen Lilith. Mint láthatod minden elő van készítve, és most ha hagynál minket csinálni a dolgunkat, akkor... - nem folytatta tovább, de elnyomott egy morgást
Értetlenkedve figyeltem a szituációt, mivel Lilith egyértelműen kedvesnek tűnt. De akkor William miért volt vele ilyen bunkó?
Lilith mosolya egy vonallá húzta, majd becsukta maga mögött az ajtót. Szemeiben apró könnycseppeket véltem felfedezni. Miután elment William felé fordultam, aki az ablakot nézte.
Síri csönd következett be ismét, de most ezt nekem kellett megtörnöm. Milyen már, hogy vala így beszél egy kedves hölggyel. Felháborító.

- Ez mi volt, William?! - ejtettem ki szándékosan a számon a nevét
William felém fordult, szemeiben düh minden formája megfordult, csak a szereteté, vagy az odaadásé nem.
- Mi az, hogy ez mi volt! Itt voltál basszus láttad! - förmedt rám
- Így beszélsz az anyáddal! Már nem azért, de milyen nevelést kaptál?

William szemei lámgoltak, nagyon mérges volt, de engem ez most pár pillanat nem érdekelt.
- Ő nem az anyám, és maradj ki ebből. Nem tudsz te rólam semmit!
Megálltam, az arcizmaim elernyedtek. Tehát Lilith nem is az anyja? Úristen! Nem is tudtam, de akkor is.
- Mostoha anyukád? - kérdeztem reménykedve
- Az anya szót többé ne ejtsd ki rá, vagy húzhatsz is haza. - mondta élesen

Abba hagytam. Oké. Egy újabb tabu téma.
- Jó oké, akkor kezdjünk inkább neki. - mondtam szűk szavúan
William rám nézett.
- Oké szerintem kezdjük ott, hogy most már hívhatsz Will-nek is. Legalábbis a barátaim becéznek.
- Engem meg hívhatsz Ruby-nak. Legyünk kvittek.
William bólintott.
- Akkor tehát... - kinyititta a laptopját, és megnyitotta benne a Word-ot. - Ruby gondolom emlékszel, hogyan ismerkedtünk meg.

A becenevem kiejtésévek megremegtem, még soha senki sem becézett engem.
- Igen, amikor nagyarcoskodva bejöttél egy kamu szemüvegben a suliba.
- Nem csak az volt rajtam. Ne feltételezdd! Van stílusom.
Jogos...
- De nekem, csak az maradt meg belőle na. - mondtam morcosan
- Oké tehát, akkor: Ruby-val, akkor ismerkedtem meg... - Will rám nézett - Nem is tudom Ruby. Ezt, hogy a fenébe kéne megírnunk...
- Hidd el menni fog az. - mondtam bíztatóan

3 óra, 2 kávé, és legalább 80 szívroham, amit mellesleg a kicsik okoztak, a hirtelen ki-be rohanásukkal, de sikerült 2000 karaktert kipiválni. A vége fele már azon gondolkoztunk Will-el, hogy kiugrunk a csukott ablakon, amikor Liza sikítani kezdett egy póktól, amit Marcus csempészett rá a vállára.
- Anyám ezek a gyerekek! - nevettem
Will is kuncogott.
- Jah. Ilyen ha vannak ikertesóid...
Hirtelen megvilágosodás csapott belém, és az a felismerés, hogy jól megéreztem a két gyerek közötti kapcsolatot.
- Ők tényleg ikertesók? - lepődtem meg
Will helyeslően bólogatott.
- Úgy bizony.
Össze csaptam a két kezemet.
- Úgy beletrafáltam, basszus.
Will kíváncsian figyelt engem, és válaszokat várt.
- Amikor elsőnek találkoztam ezekkel a kis lurkókkal, már éreztem, hogy ők nem csak szimplán tesók. - mondtam lelkesen
- Jah hát igen, mind a ketten idén töltik a tízet, decemberben. - mondta lelkesen Will
- Na az szuper! Mindenféleképpen szólj majd rám a születésnapuk előtt pár nappal!
- Majd szólok... - megpöckölte a homlokomat - De most munkára! Soha nem leszünk készen!

Elszomorodtam a tényre, hogy még van hátra 2000 karakter, de azt tudtam, hogy Liza és Marcus miatt megérte eljönni Will-hez...

Sziasztok! A nyári szünet beköszöntésével szűkebb időközönként tudom, majd megírni a részeket. Szóval készüljetek, lesz itt még izgalom...