Broken Drumstick

Anyai szigor

Az idő lassabban telik, ha várunk valamire.

Az iskola maga a kénköves pokol. Az idő olyan lassan vánszorog, hogy biztos vagyok benne, hogy direkt telnek ilyen lassan az átkozott órák. Ma találkozom Ashtonnal, ami azt jelenti, hogy elszakadhatok kicsit otthonról. Az idő lassabban telik, ha várunk valamire.

Amint kicsengetnek meg sem várva, hogy a tanár távozzon, kiviharoztam a teremből. A táskám vadul csapkodta a hátam, de csak siettem tovább a még kihalt folyosón. Kilöktem az ajtót és körbenéztem. A gyomrom lesüllyedt, a tenyerem izzadni kezdett. Nem csak engem nem érdekelt, hogy a tanár még bent van. Többen ácsorogtak az udvaron én meg alaposan körbenéztem.

Ashton az iskola előtt állt, a falnak dőlve. Lehunyt szemhéjain táncol a közeli fa leveleinek árnya. A lágy szellő meglebegtetette a haját és végre elengedtem magam a mai nap után. Csengettek. Mellettem elfurakodtak az iskola diákjai. Reméltem, hogy senki nem lép oda Ash–hez. Elfehéredő ujjakkal szorítottam a táskám pántját és mélyeket lélegeztem.

– Ashton!

A hangom olyan rekedten csengett, hogy biztos feltűnt neki. Lassan kinyitotta a szemét. Amikor észrevett lusta mosoly terült el az arcán. Ellökte magát a faltól.

Visszamosolyogtam és lassan mellé sétáltam. Szándékosan csak Ash–re néztem, hogy ne lássam az iskolatársaim arcát.

– Mit csinálsz ma? – kérdeztem, hogy oldjam a magam által előidézett zavarom.

Ashton igazán remeksrác. Habár élveztem, hogy a barátjának mondhatom magam, még mindig zavarba tudott hozni, hogy nem is ismerem olyan régóta. Nem szoktam meg, hogy ennyire figyeljen valaki minden mondatomra. Még lépni is elfelejtettem. Eszeveszetten figyeltem, hogy hová teszem a lábam.

– Készülök a meghallgatásra – mondta lazán és kikerült egy csoport iskolám bélit.

A homlokom-ráncoltam. Miről maradtam le? Aggódtam, hogy talán már mondta és én nem figyeltem oda eléggé. Amit persze kétlek, de ott motoszkált bennem, hogy talán elsiklottam a részlet felett.

Ashton hangja betöltette a fejem, de nem értettem egy árva mondatot sem.

– ...átjössz? – kérdezte.

– Mit? Ja, persze – mondtam és már nem voltam olyan biztos benne, hogy tényleg odafigyelek Ashtonra. Talán mondta már a meghallgatást is.

***

Ashtonék gyakorlóteremmé, alakított pincéjében voltunk. Ashton a dobok mögött, én meg a kanapén foglaltam helyet. Mosolyogva figyeltem, ahogy önfeledten, és felszabadultan dobol. Azonban leállt, a nagy sajnálatomra. Tudtam volna még élvezni, az izomjátékát és az ütemet is persze...

– Mit gondolsz?

Izzadság gyöngyözött a homlokán, szaporán vette a levegőt.

– Kérlek, dobj ide egy vizet, mielőtt meghalok a válasz előtt.

Megfogtam a hideg palackot, ami a szekrényen állt és odadobtam. Ashton ügyesen elkapta, letekerte a kupakot, és mohón nyelni kezdett. Amikor végzett megtörölte a kézfejével a száját, én meg válaszoltam.

– Tökéletes. Mondjuk nem igazán értek hozzá, de lenyűgöztél, teljesen.

Ashton arca kisimult. Eltűnt róla az a feszültség, ami egy hete ott bujkál. És csak akkor vettem észre, amikor eltűnt. Örömében megkínált vízzel, de elutasítottam. Az órámra néztem. Francba! Mennem kellett.