Dobd ki a nyári terved!

16. rész; Néha el kell veszned, hogy megtaláld önmagad.

- Katalin, szerintem ideje lenne lelépned – közli kimérten Kevin.

A számból vette ki a szót. Semmi kedvem tovább nézni az álszent arcát.

- Tudjátok mit? - áll fel dacosan – haza is megyek. Ott sokkal jobb lesz. Vár rám egy nagyon jó buli. Most lesz Adél szülinapja és limuzint is rendel – a szülei kissé túlságosan elkényeztetik – amíg ti itt ezen a szarkupacon vakációztok én buliban leszek, ahol szinte az egész focicsapat ott lesz – idegesen fújtat egyet, majd kacéran elmosolyodik. - Lesznek ott jobb fiúk is, mint Kevin – azt kétlem, hiszen az egész focicsapatot ismerem, de reménykedjen.

- Sok sikert – mondom vigyorogva. Ha azt hiszi érdekel egy bugyuta parti, amikor itt van az egyetlen személy, akivel jelen pillanatban lenni akarok, akkor higgye. Nem érdekel már, hogy mit gondol. 

- Ne tilts le, akkor tudok küldeni neked jó képeket a buliról, ahová te nem vagy hivatalos – hahotázik. Hát nem fogta fel, hogy engem hidegen hagy? Nem érti meg, hogy nem érdekli az ostoba bulija?

- Én az vagyok – szólal meg Kevin. Persze, hogy az. Van olyan buli ahova nincs?. - elvinnélek, de nem hiszem, hogy akarsz menni. Meg amúgy nekem sincs kedvem – mondja félvállról.

Meg sem lepődtem azon, hogy Adél nem hívott meg a szülinapjára. Szórakozzon jól a limuzinjával. Én is jól szórakozok és nekem nincs szükségem semmilyen limuzinra. Anélkül is megvagyok, és most láttam, hogy a szürke kis elektromos autónk robog a tanyára. Anyáék! Teljesen meg is feledkeztem róla, hogy ők is ma jönnek.

Meg jött a kishúgom és anya. Mi lesz itt, ha meglátja apu új barátnőjét? Jaj, ne, ráadásul még Katus is itt van.

A szüleim kiszálltak az autóból és elkezdtek ide rohanni, vagyis a húgom futott és anyát meg szó szerint magával rángatta.

- Sziasztok! - köszönök rájuk.

- Hali – a 10 éves húgom (Nóri) elengedte anya kezét és tovább futott felénk. Olyan édes, bár ő apa hajszínét örökölte, de még így is annyira hasonlítunk, szerintem. Barnásabb a haja, van pár világosabb csík is benne így olyan hatást kelt, mintha melírozva lenne. Az enyém viszont szőkébb sokkal, mint anyáé. Sokan meg is kérdezték, hogy melyik fodrász csinálta meg úgy, hogy ennyire természetesnek látszik, és amikor közlöm velük, hogy ez az én természetes hajam és még melírozva sincs, akkor rendszerint meglepődnek. Mindig azt hiszik, hogy csak ugratom őket, pedig nem.

 Nyolcadikban elmentünk a fodrászhoz és azt mondta, hogy meg fog maradni. Minimálisan sötétebb lett, mint 10 évesen volt, hiszen akkor még teljesen tejföl szőke volt a hajam, majdnem fehér. Anyáé is szőke inkább, mint barna. Azt mesélte, hogy neki is körülbelül olyan árnyalatú volt a haja a tízen valahányas éveiben, mint nekem most. Ebben is hasonlítunk. A húgomnak végre sikerült elfutnia idáig, de nem az én ölembe ugrott. 

Hanem Kevinébe. Hol marad a testvéri szeretet? Egy pillanat alatt elpárolgott a dühöm, amikor megláttam, ahogy Kevin felkapja. Nóri nagyon vizsgálja Kevin arcát, és egy gyengén végigsimítja a sérüléseit. Olyan édes, most már átöleli, Kevin megpörgeti párszor. Utána lerakja. Idejött hozzám is. Elvigyorodtam az ő széles mosolyát látván, hiányzott neki Kevin és nekem is.

- Hiányoztam ,kisöreg? - kérdem és leguggolok és hagyom, hogy engem is átöleljen. 

- Talán – mondja. Az ilyen pillanatokban nem számít, hogy hányszor ideggel fel teljesen, sőt még arról is elfelejtettem, hogy mindenben utánoz, ha vágatok a hajamból, akkor megkéri anyát, hogy ő is mehessen fodrászhoz. Idegtépő tud lenni. Arról még nem is beszéltem, amikor anya mindig neki ad igazat, mert ő a pici.