A Szarvas Törvény

Bevezető

A papír előttem szinte olyan volt mint egy vicc amit egyedül csak én nem tartok viccesnek ebben a szituációban. Azonban szemeim a két aláírás között ugrándozott.

"Miss Rangifer tudom hogy elégé váratlan ez a változás."

"Váratlan? Na ne nevettess. Anyámék pontosan megmutatták ezzel most hogy mégis mennyire hasonlóak a ragadozókhoz."

Felvettem a tollat és az aláírásomat is oda írtam a kettő alá.

"Miss, én-"

"Ne fárádozzon igazgató úr. Elfogadtam a tényt. Mikor kell indulnom?"

"Még ma."

"Nagyszerű, legyen további szépnapja."

Haláli nyugodsággal álltam fel a székből majd bólintottam az öreg kecske felé. A cserediákprogram amibe bele tuszkoltak egy kész átverés. Ragadozók és prédaállatok közötti béke? Kész vicc és hogy a saját lányuk bőrét visszik a vásárra az már abszúrd de nem az én családomban. Az üres folyosókon kongott a magassarkúm hangja ahogyan megközelítettem a szekrényemet. Kinyitva azt a tükröm farkas szemekkel nézett vissza rám.

Legnagyobb szeremcsémre tegnap váltottam le az aggancsaimat így csaj egy átlagos lány nézett vissza rám. Talán csak a füleim voltak feltünőek de ez gyorsan orvoslni tudtam a sapkámmal amit felhúztam. Mához egy napra már rég ben leszek itt. Sőtt talán már halott is leszek. Azonban ezt a rénszarvast eléf kemény fából faragták. Magamhoz vételeztem az összes cuccomat és az üresen kongó szekrényemre csuktam az ajtaját. Az érzés hogy utoljára járom ezeket a folyosókat kezdet egy kicsit kiborítani de probáltam a nyugodt állat állarcát fentartani. Az üvegajtó kilincsének hűvösségétől libabőrös lettem és egész gerincemen egy különös érzés hasított végig. A téli idő hideg szele szürkés hajamba kapott és a szőrmekabátomat egy kicsit jobban összehúztam magamon. Remélem a hely ahova megyek legalávv kicsivel melegebb lesz ha már eleséghúsnak adtak el.

Sosem tudtam rendesen beileszkedni a helyi csordákba ahova költöztünk. Sokkal kisebb és esetlenebb voltam a többiekhez képest. A hóba lépkedve semmilyen ismerős autót nem láttam meg a parkolóban. Helyes is. Inkább lesétálom most a feszültségemet. Hozzám képest mások... életrevalóbak voltak. Rangifer tarandus platyrhynchus másnéven Svalbar rénszarvas. Nem olyan ritka faj ezen a fagyos vidéken azonban elégé szívósak leszámítva engem. Kicsi korom óta elégé beteges voltam és a társaimhoz képest elégé lemaradott is. Míg mások már a harmadik vagy negyedik aggancsukat növesztették és még alig hogy ha mondhattam hogy merész pupocskák díszítették a fejemet. Apám már akkor is elég sokszor felkapta emiatt a vizet hogy ilyen selejtett nemzet mindadig amíg meg nem érkezett ő.

Melinton, az öcsém. Mindenben jobb, különlegesebb, minden téren lepipálta a nővérét. 5 év van köztünk mégis 13 évesen már a befojásos bikák közt van. Megszüntem létezni a család szemében egészen eddig a napig. A család egy olyan programba fektetet be hogy minnél több olyan iskolát hozzanak létre kis községekkel amelyek úgy nőnek fel hogy prédaállat és ragadozó együtt tud élni. Ez eddig ment is amíg olyan állatokat eresztettek össze ahol lehetetlen lenne az ösztönös vadászati esetek.

Ott volt az gímszarvasok és a róla nemzetség álltal kialakított város. Óriási sikere volt. Nem csoda, megnéztem volna egy gyenge jellegű rókát hogy torkon harap egy szarvast. Azonban a többi eset mélységes katasztrófa volt. Két gazella lány, egy bika fiú és egy egész oposzum család húzta a rövidebet. Ezért folyamodtak a cserediák programhoz. Állatot az állatért. Az én esetemben viszont így nem veszt semmit a család. A gyengék mindig szanálásra kerülnek. A helyemre kerülő állat szájkosarat kap és kesztyűt ahogy minden ragadozó látogató kapni szokot. Én pedi... sok szerencsét a túléléshez.

Elnézve a házakat az út mellett össze szorította a szívem. Mostmár hiába keményítem meg magamat hogy lássák van bennem potenciál. Lemondtak rólam. Pár könny már ki is szökött a szememből. Nem hiszem el hogy ilyen gyorsan itt lesz a végem. Az hittem várnak még. Feléptem volna a házunk teraszára de ott már a bőröndöm várt az ajtó mellett. A keserű valóság az arcomba csapot végül. Megfogtam a fogantyúját és elhúztam a faltól. Nem volt nehéz ha tippelnem kell csak a legalapvetőbb dolgok lettek beledobálva. Az oldalára egy papír is volt ragasztva.

"Eufémia.
A mai naptól kezdve elválnak útjaink egy jó ügy érdekében. A Rangifer név hajtson tovább az utadon.
Szerecsét kívánunk:
Silvia és Eutim Rangifer"

Milyen megható bucsúlevél. Még arra se voltak hajlandóak hogy úgy írják alá anya és apa. Össze gyűrtem és eldobtam a hóba. Egyszer bosszút fogok rajtuk állni legyen az élve vagy holtan de ez az én szememben nem marad megtorlatlanul  már bele rugtam volna a bőröndbe hogy levezesem dühömet amikor egy kocsi ledudált az úton.

"Eufémia? Én volnék a fuvarja."

Egy jávorszarva férfi szólt ki a járműből miközben a hátsó ajtó is kinyílt. Farkas. Canis Lupus Albus pontosabban Tundrafarkas. Kiszált, kivette a csomagját majd a sofőrhöz ment.

"Abban a házban fogsz lakni. Egy nagyon kedves nyúlhölgy él ott."

A nyúl szó hallattán mint ha megnyalta volna száját, bólintott egyet majd megindult Mrs. Mary háza felé. Gombóc nőt a torkomba. Csak a távolodó alakot tudtam figyelni amikor valaki kivette a kezemből a bőröndöt.

"Jöjjön hölgyem. Nem időzhetünk itt egész nap. Így is késő éjszaka lesz mire oda érünk."

Így történt meg az az ominózus nap amikor halálra ítéltek a saját szüleim. A hófedtevidék ugyan nem váltotta fel semmi de ahogy haladtunk befele az elkülönített földrészre egyre több villanó tekintettet éreztem magamon ahogy haladtunk tovább az úton. A férfi nem szólt egy szót sem az út alatt ezért magamba roskadva próbáltam magamat mentálisan felkészíteni a dolgokra.

A homlokom a hideg ablaknak nyomotam miközben kémleltem kifele a sötétségbe. Mindent fák sötét árnya fedte azonban amikor tettünk egy jobbos kanyart elhaladtunk végre egy város táblánál.

"Hölgyem sajnos be kell jelentenem hogy megérkeztünk WolfGangbe. Itt kell töltenie a... a maradék életének hátra levő részét."

Tény a cserediák program egy évet ír csak a szerződésbe de ez az aggancsos idióta se most jött le a falvédőről hogy tudja mi a helyzett. Egy kihaltabb utcában parkoltatta le az autót majd kiszállt hogy kinyissa az ajtóm.

"Mégis hol töltöm majd az éjszakát? Vagy már szállást se kapok?"

"Tartozkodjon a heves kirohanásokkal kisasszony. Ezen a környéken nem veszik jó néven a hangoskodást ilyen órákba. Még a valaki még felkérésnek vesszi az egészet egy vacsora meghívás ként."

Egyből torkomra forrt a szó majd inkább össze szórítva a számat néztem a felettem tornyosuló házra.

"A Silver család veszi majd kezelésbe. Sok sikert."

Épp hogy kirakta a bőröndöm már fel is jajdult a kocsi motorja és az utca végéhez közeledet. Nagyszerű. A sötétben egyedül ácsorogva egy ragadozóktól hemzsegő vidéken. Mindig is ilyen leány álomban akartam élni...