A második nap, dejo, remélem újra belémköt valaki, legalább már két kedves arc akit láthatok mikor belépek az osztályba.
Csak teltek az órák egy két emberrel össze is barátkoztam, Ildivel és Ramival, a szünetbe a folyosón voltunk, körbe néztem erre két diák olyan szinten smárolt hogy majdnem megették egymást, majdnem behánytam.
Ez a nap szokásosan unalmas volt, de a koliba már nem annyira.
Ahogy beértem a koliba egyből már kopogtak.
-Oh sziaa.
-Sziaa nem jössz ki?
-Dee persze
Beszélgettünk meg minden, aztán mind ketten hasra feküdtünk és tiktokoztunk, és egyszer csak annyit vettem észre, hogy a keze a derekamon van, és hátulról megölelt.
Nem nagyon mutattam ki, de nagyon jó érzés volt, biztos úgy elpirultam hogy paradicsomnak is lehetne engem nézni.
Hamar eltelt az idő. Zsolti azt mondta kicsit felmegy a szobájába mindjárt visszajön.
Egy 20 perc múlva így is lett.
Kinyitottam az ajtót, de Zsolti majdnem hogy össze esett.
-Jézusom mivan veled??
-Aaaah ömmm, jaa csak kicsikét ittaaam. Jöttem elköszönni.
Ezt mondta majd megölelt.
-Elköszönni?? Miért hova mész?
-Kimegyek az utcára mert jön a pizzám.
-Várj meg jövök én is.
Gyorsan felkaptam a cipőm majd lementünk, már sötét volt. Egy lámpa alatt álltunk.
-Hallod, állj fel ide a lépcsőre.
-Mi? Minek?
-Csak csináld majd meglátod.
-Tessék felálltam.
-Kapaszkodj a nyakamba.
Ezt tettem, majd megfogta a combjaim hátulról és felemelt.
-Jézusom mit csinálsz le ne ejts.
-Ne aggódj nem foglak.
Csak bámultuk egymást mint két idétlen, majd egy idő után letett.
-Nézz fel az égre.
Felnéztem, majd hátulról megölelt és fejét a nyakamba nyomta.
-Ez tetszik.
Romantikus élményünkból a futár zökkentett ki.
Zsolti átvette majd vissza mentünk.
-Na én felmegyek ezt megeszem nemsokára jövök jó?
-Rendi, szioo.
Visszamentem a szobámba és én is ettem valamit.
Sok idő eltelt most, elkezdett kialakulni egy ilyet baráti kör, kint voltunk kb 7-8 an.
Mint kiderült, egy régi ismerősöm is itt van kollégista. Ő is itt volt velünk, Nina.
-Lissza, betudsz menni egy 2 percre a szobába? Légyszi.
Nina kérésére be is mentem, de nem értem minek kell bemennem. Na mindegy vártam 2 percet majd kimentem, de.. Zsoltin kívűl nem volt már ott senki.
-Na most mi történt hol vannak a többiek?
-Elmentek Ninával.
-Jaa értem.
Zsolti elég feszült volt, furán viselkedett.
Folyton magához húzott, ölelgetett, aztán megállt, karomnál fogva magához húzott, és lágyan megcsókolt, az a bizsergő érzés, puha ajkai, eddigi legjobb érzés, ráadásúl ez az első csókom. Egy öt percig a karjai közt voltam aztàn vissza jöttek a többiek is, jött egy új lány, Brigi, percenként lérdetgette hogy mi most együtt vagyunk-e, nem válaszoltunk csak egymásra néztünk.
Már késő volt, így mindenki már a szobájába ment. Amikor lefeküdtem volna, írt a Zsolti..
~~~~~~~
-Elég jól elhúztuk a dolgod.
-Milyen dolgot??
-Hát hogy együtt vagyunk-e.
-Jaa igen, haha
-Amúgy..ha már így témába vagyunk, megpróbálhatnák..
-Tényleg???
-Hát,szerintem.. persze csak ha szeretnéd én nem eröltetem.
-Jaj neem, persze hogy akarom.
......
~~~~~~~
És hát gondolhatjátok mi történt, összejöttünk, igen eléggé el lett hamarkodva, hiszen csak 4 napja ismerjuk egymást, de eléggé kiismertük a másikat ahoz hogy belekezdjünk, teljesen belevagyok bolondulva ebbe a srácba.
YOU ARE READING
Csak barátok?
RomanceEz a történet két középiskolás fiatalról szól akik idő után egyre jobban megismerik egymást