Kisfiú - SanHwa ff. ✓

10

- Így kényelmes?

- Kényelmes, jó lesz.

- Jó, még a hajad hagy nézzem - kezdte el befújkálni valami sprével. - Ne kapjatok megint össze nekem, mert nagyon hülyén fogsz kinézni felállt hajjal.

- Nem tervezek - mosolyodtam el. Mégegyszer megköszöntem, hogy milyen jó munkát végzett a külsőmmel, majd mentem megkeresni Sant.

Hamar meg is pillantottam. Az egyik sarokban ült és a barackos tejét iszogatta, amit még indulás előtt a kezébe nyomtam. Az egyik nagyobb pólómat viselte, mint ahogy azt az utóbbi pár napban is tette. Kellemes az anyaga és jó lenge. Talán majd odaadok neki párat, ha ma tényleg hazamegy.

- Na mizus? Minden rendben? - álltam meg előtte. Felnézett rám, de nem mondott semmit. Csak bámult, olyan nagy szemekkel, mint mikor a hideg vizet első este ráengedtem. - Hahó!

- Így fogsz fellépni? - nézett végig rajtam.

- Igen. Én játszom a Halált - igazgattam meg egy kicsit a pólóm.

Valóban, nem mindennapi ruha ez. Mindenféle rongy egymásra rétegezve, sötétkék, szürke és fekete színekben. Azonban mégis átadnak valamiféle harmóniát, és bár elsőre úgy néz ki, mintha egy medvével küzdöttem volna meg, igen csak stílusos az egész. Hosszú köpenyem is van, valamint majd kapok egy maszkot is plusszba, hogy az emberi külsőm mégjobban el legyen fedve.

- Szeretnék meghalni.

- Na ezt most miért mondod?

- Nagyon jól nézel ki, Hyung - dicsért meg, ami kissé váratlanul ért.

Hozzá vagyok szokva ugyan, hiszen gyakorláskor és előadások előtt és után sokszor bátorítjuk egymást ilyen módon. Viszont ilyen őszintén még senki se nézett a szemembe, és mondta, hogy jól nézek ki. Inkább csak megeresztettem egy mosolyt és a hajába paskoltam. San valószínűleg úgysem látott még sok színházi darabot. Majd hozzászokik a jelmezekhez is idővel.

Még pár perc, majd az előadás elkezdődik. Mingi, a főszereplőnk már a színpadon van. Vár, hogy elhúzódjon a függöny, ami hamarosan meg is történik.
A fények miatt nem igazán lehet látni a közönséget, viszont tudjuk, hogy teltház van.

- Oh, nahát! Egy holló! Errefele nem sokat látni... - Mingi erős hangja hirtelen betölti az egész termet, szinte visszhangzik a falakon. Olyan csend van, hogy még a léptei is jól hallatszanak, ahogy a képzeletbeli madár után sétál. - Ahogy látom, köröz valami felett. Lehet megnézem én is... - elindult, a forgó színpad pedig lassan előre hozta a következő helyszínt. - Áh, egy róka! - guggolt le a medvecsapda mellé és jól megnézte az elpusztult vadat. - Milyen jó sálat lehetne belőle készíteni... Mindig is vágytam egy szőrméből készült sálra. Jól jönne ebben a hidegben! - feltápászkodott majd kissé körül nézett. - Vajon hol van ennek a csapdának a gazdája? Talán valahol a közelben... Nos, próba szerencse - megköszörülte a torkát, majd hangosan felkiabált. - Hé! Vadász! E csapda vadásza, hol vagy!

- Hát maga megkergült?! - rohant mellé egy férfi, vékony rongyokba öltözve, kezében puska. - Az ember vadászna, de ha maga itt üvöltözik, csak nézhetem a vacsorám!

- Csak éppen erre jártam, megláttam itt ezt a rókát... A maga csapdájába esett?

- Az enyémbe, ja! Jó is, hogy mondja... - leguggolt és kiszabadította a kis testet a vasfogak közül.

- Tudja, megtetszett nekem... Szép a bundája. Mennyiért adná?

- Nem adom, az enyém! - felhúzta az orrát és elfordult tőle.