Fuck them all

Prológus

𝗗𝗮𝗻𝗶𝗲𝗹 𝗥𝗶𝗰𝗰𝗶𝗮𝗿𝗱𝗼

Vannak olyan dolgok,melyeket előre megérzel,tudod hogy egyszer be fognak következni. Lehet ez egy röpdolgozat az iskolában,vagy szakítás életed szerelmével. Érzed,már szinte fizikálisan. Mintha a hátadon mázsás súlyokat cipelnél,a mellkasodat valami nyomná. Szorul a hurok a nyakad körül. Nem akarod magadnak beismerni az igazat,hitegeted,ámítod a lelkiismereted hamis reményekkel,hogy elnyomd a kenyetlen,száraz valóságot. Pedig a lelked mélyén,a tudalatiddban pontosan tudod,hogy bármennyire is próbálkozol,bármennyit hazudsz,a vég előbb vagy utóbb utolér. És akkor bizony egy hatalmas pofára eséssel ér fel a tény,hogy nincs többé az,ami miatt eddig reggelente felkeltél. Már bánni fogod a sok hazugságot amit elhitettél magaddal. De nincs vissza út. A kötél,amiből hurkot tekertek a nyakad köré,megfojtott. Te pedig nem akartad észre venni az erre utaló vészjósló jeleket.

Velem is ez történt.

Az egyik pillanatban még a McLaren üdvöskéje voltam,a másikban pedig már Zak Brown irodájában ültem,aki közölte velem,hogy ki vagyok rúgva. Munka nélküli lettem,ugyanis egyik csapat sem akart pilótájának. Lebőgtem és kiégtem.

Az egész olyan gyorsan történt. Két évet tölthettem el a narancssárga csapatnál,és ez idő alatt végig szenvedtem az autó beállításaival. Habár voltak eredményesebb időszakok,összességében elég gyengén teljesítettem. Miattam buktuk el a negyedik helyet a konstruktőri bajnokságban,miattam nem tudtunk előre lépni a fejlesztésekkel,mert míg Lando azt nyilatkozta az autó gyors,és jól kormányozható,addig én pont az ellenkezőjét. Egyszerűen nem állt rá a kezemre a Mercedes motor. A Renault-éhoz voltam hozzá szokva.

És akkor most jön a kérdés,hogy "de hát akkor miért hagytad ott a Red Bullt?"

Az igazság az,hogy a fene se tudja.

Fiatal voltam,és többre vágyam. Christian Honerner-ék mindig,minden esetben a fiatal Max Verstappent részesítették előnyben. Rekordokat akartak dönteni,világbajnokságot akartak nyerni. Kenterbe döngölni Lewis Hamiltont és a Mercedest. Átvenni a hatalmat. Nekem ez nem tetszett. Én akartam lenni az első számú pilóta,és mivel több csapat is ácsingózott értem,úgy döntöttem kilépek. Azt remélve,hogy máshol jobban fognak értékelni.

Utólag viszont látszik,hogy ezzel az átigazolással tulajdonképpen tönkre tettem a karrieremet. Innentől leszálló ágban zuhantam. Jó,persze nyertem még pár versenyt,és bezsebeltem néhány dobogót is,de ezek eltörpülnek a sok tizenkilencedik hely mellett. És most,hogy talán soha többé nem vezethetek forma-1-es verseny autót,pofára estem. Arcon csapott a valóság,hogy nem is vagyok akkora sztár,mint amilyennek hittem magamat.

Az utolsó netflixes beszélgetésemre készülve,nem érzek mást,csak dühöt. A McLaren tönkretett. Minden lehetséges módon. A mindig mosolygó Daniel Ricciardoból egy rideg,kedvtelen,negatív ember lett,és ez az ő hibájuk. Már nem tudom milyen boldognak lenni. Mintha csak elfelejttem volna. Rég nem vagyok önmagam,de a külvilágnak nyilván azt mutatom,hogy minden rendben. Nem versenyzek? Így legalább lesz időm kengurut etetni!

Én nem bírom munka nélkül! Nekem csinálom kell valamit,hogy ne érezzem magam haszontalannak. De az egyetlen bibi az,hogy semmi máshoz nem értek a versenyzésen kívűl. Már nem mintha pénz szűkében lennék. Ha egy napot nem dolgozok életem végéig,akkor is luxus körülmények között halok meg. Sőt,még az unokáim is.

De nekem nem ez számít. Annak idején nem a pénz miatt akartam pilóta lenni,hanem az érzésért amit a száguldás kölcsönöz nekem. Az adrenaliért,a pezsgésért,az eufóriáért. Szörnyű bele gondolni,hogy lehet a 2022-es Abu Dhabi-i nagydíj lesz az utolsó számomra.

-Daniel,te jössz!-hajolt ki az egyik asszisztense a Drive To Survive-nak mikrofonnal a fején

Halványan bólintottam,és nagy sóhajjal felálltam a székemből.

Az előző interjú alany éppen elhagyta a termet,a riporter pedig felém intett.

Besétáltam a sötét helységbe,és leültem az évek során jól megszokott székbe.

-Hello Daniel,örülünk hogy itt vagy!-üdvözölt a szemüveges férfi.

-Én is!

Mekkora hazugság. Legszívesebben otthon ülnék a kanapén és a 2018-as monacói nagydíjat nézném egy üveg nutella és vodka társaságában,miközben jól kisírnám magam.

-Milyen érzés úgy itt ülni,hogy nincs ülésed jövőre?

A kezeim ökölbe szorultak,és próbáltam egy mosolyt erőltetni magamra.

Szar!

-Keserédes-válaszoltam-Sok jó emlék köt ehhez a cirkuszhoz,és nehéz szívvel megyek el a téli szünetre,hisz nekem nincs hotel szoba foglalva Bahreinbe,nem jövök a szezonkezdő futamra. Nincs mit várni.-mosolyogtam szomorkásan-Bevallom,még a diéta és a sok edzés is hiányozni fog!-próbáltam feldobni a hangulatot.

A teremben mindenki felkacagott. Legalább erről fognak emlékezni rám.

-Mi fog hiányozni a legjobban?-jött a kérdés

-Minden! A száguldás,a kormány érzése a kezemben,a rádióüzenetek,az emberek,a barátaim,az összes pilóta társam,és természetesen a jó bulik! Unalmas lesz nélkülem a sorozat is!

-Ebben biztos lehetsz!-nevetett a riporter-Oké. Egy utolsó kérdés.-nézett rám

-Hallgatom!

-Mi lenne az utolsó üzeneted az embereknek?

Egy pimasz vigyor kúszott a szám sarkába.

-Fuck them all!-mondtam-És ne feledjétek,Danny Ric soha nem megy el! Még visszatérek!-kacsintottam.

Üdv újra itt! Mit gondoltok Daniel pimaszságáról? Baj lehet vele a jövőben? Hamarosan hozom az első fejezetet,de egyenlőre még nem tudom melyik napokon fogom kitenni a heti,rendszeres részt! Legyen szép hétvégétek! <3