Míg a rák el nem választ

2.

Figyelmetlen vagyok ez tény, de ha főzök akkor sosem. Vagy 10-szer megvágtam magamat és párszor allkaron is, amit nem értek, hogy hogyan de valahogy sikerült.
- Sanji! - ront be a konyhába valaki amire megint elvágom a kezemet, de most sokkal mélyebben.
- Oh franc! - mondom a földre rogyva.
- Nincs itt? Na mindegy! - mondja Usopp majd elmegy. Pánikrohamom van? De hisz kiskorom óta nem volt!
- Na jó nyugodj le Sanji! Nem lesz semmi baj! - mondom magamnak és próbálom stabilizálni a légzésemet, de nem jön össze.
- SANJIIII!! - jön be Luffy a konyhába. - Itt vagy?! - kérdezi kíváncsian - Na mindegy akkor veszek egy húst a kamrából! - mondja és elkezd a kamra felé menni. Benyit majd utána egy csomó hússal jön ki. Az ajtót becsukva lassan felém néz. - Miért van körülötted vér? - kérdi és gyorsan leteszi az asztalra a húsokat, majd hozzám jön. - Az nagyon mély sebnek néz ki! Mi történt? - kérdezi rám nézve de én csak megölelem. Nem csak őt, de még magamat is meglepem ezzel a cselekedetemmel.
- Minden rendben? - kérdezi az ölembe ülve. Csöndben hallgatom a szívverését s érzem, hogy kezdek egyre nyugodtabb lenni.
- Mostmár igen. - mondom hallkan.
- De miért vérzik a karod? Gyere, meg kell nézettetni Chopperrel! - mondja felkelve ahogy én is.
- Csak megvágtam magamat véletlenül. Nem annyira súly...os - mondom mögötte sétálva de aztán hirtelen sötétség lep el mindent.

Fáj mindenem... Lassan kinyitva a szemeimet próbálok rájönni arra, hogy mi történt, de aztán minden eszembe jut.
- Sanji! Hát végre felébredtél! - mondja boldogan Chopper.
- Igen.
- Emlékszel arra, hogy mi történt veled? - kérdi.
- Tisztán.
- Akkor jó. Elég csúnyán beverted a fejedet szóval volt esély arra is, hogy nem fogsz emlékezni pár dologra. - mondja megkönnyebbülve.
- Már értem. Luffy? - kérdezem.
- Alszik. Eléggé kimerült.
- Mitől? - kérdezem értetlenül, felülve.
- Megtámadtak minket amíg aludtál.
- Mi? - blokkolok le -Ugye nem esett neki semmi baja? Jól van? Nincs rajta sérülés?
- Nincs semmi baja! - mondja valaki az ajtó felől.
- Marimo! - szúrós szemekkel nézem.
- Szakács!
- Ne veszekedjetek! - mondja Chopper aggódva.
- Inkább megnézem Luffyt! - felállok az ágyból de elkezd fájni a fejem.
- Nem szabad mozognod! Pihenned kell! - mondja Chopper idegesen.
- Nem érdekel! Akkor is megnézem! - elkezdek a közös szobák felé menni.
- Tudom, hogy hazudsz nekünk szakács! - mondja mögöttem sétálva a kardforgató.
- Mit? - kérdezem belépve a közös szobába ahol az ágyában alszik Luffy.
- Hogy Robin tetszik neked! - mondja mellém sétálva. - Látszik rajtad, hogy nem őt szereted! - mondja szemeimbe nézve.
- De! Őt szeretem! - mondom Luffyt nézve aki a párnáját ölelve alszik, még mindig..
- Nem! Most is őt nézed! - mondja maga felé fordítva, ezzel is arra kényszerítve, hogy a szemeibe nézzek.
- Mert ő a kapitány, és aggódok érte!
- Nem más miatt aggódsz? - kérdezi - Nem azért mert te...
- Fiúk? - kérdezi egy álmos hang.
- Luffy! - mondom boldogan és hozzá rohanok.
- Sanji! Már jobban vagy? - kérdezi vidáman, majd magához ölel.
- Sokkal! - ölelem vissza.
- Tudtam én! - mondja Zoro, majd leül a földre. - Ő is tudja? - kérdezi Luffyra nézve.
- Még csak az kellene.
- Ki, mittud? - kérdezi Luffy.
- Semmi érdekes.-mondom rá mosolyogva de aztán a földre rogyok.
- Sanji! - mondja Luffy aggódva.
- Jól vagyok, csak egy kicsit még szédülök! - magyarázom nevetve, mire Luffy az ölembe ül és úgy ölel magához.
- Biztos csak fáradt vagy még! - mondja de aztán sok ideig csak csönd telepedik a szobára.
- Elaludt. - mondja Marimo.
- Tudom. - mondom köhögve.
- Tényleg nincs bajod? - kérdezi.
- Csak nem aggódsz értem? - kérdezem.
- Ha kell segítek pokolra jutni. - mondja.
- Ami azt illeti...nemtudom. Tegnap óta furán vagyok. Na meg ez is. - mondom a szám szélét törölgetve mivel megint vért köhögtem.
- Mondtad Choppernak?
- Nem. Nem akarom, hogy aggódjon senki sem.
- Mert te megtudsz egyedül oldani mindent! - forgatja szemeit
- Igen! Nem kell senkinek sem a segítsége! - mondom felálva, majd az ágyba bemászva fektetem magamra Luffyt, mivel nem akar elengedni.
- Te is tudod, hogy néha kellenek mások segítségei is! Ezt még én is tudom! - mondja és lefekszik a saját ágyába.
- Nekem akkor sem kell. Eddig sem segített senki és ez után sem fog! - mondom álmosan.
- De én azt hittem, hogy neked a nők tetszenek.
- Értelmetlen olyan embert szeretni aki egy csepp szeretetet sem mutat feléd. Luffy legalább elmondja az őszinte véleményét és kedves velem. Na meg nem annyira parancsolgató, mint Nami-swan. Kiskorom óta azt tanították nekem, hogy tiszteljem a nőket. Ezért tisztelni is fogom őket amíg élek! - mondom.
- De Luffy nem lány. - akadékoskodik.
- Tudom. De ha valami nem jön össze akkor próbálkozni kell máshogy is. A végeredmény ugyan az lesz. Sőt lehet jobb lesz, mint amit előre elterveztél!
- De ő nem tud gyereket szülni!
- Az engem nem érdekel! Addig örülök amíg nem utál és nem lök el magától! - mondom és egy csókot nyomok az alvó szerelmemre. - Addig jó, amíg jól van és nem küld el. - mondom de ez után elalszok.

Fuldoklok. Mintha víz alatt lennék. A levegőt kapkodva veszem. Aztán lefelé esek. Majd földet érek. Olyan, mintha valaki folytogatna egyre erősebben. Már egy csepp levegőt sem kapok amikor is végre felébredek és elkezdek hányni.
- Mi ez a zaj? - hallok meg valakit aztán már semmit sem. Csönd lepi el a szobát és semmit sem látok, vagy hallok. Tagjaim ellágyulnak aztán a vérfoltba esek. Végre rendesen veszem a levegőt de egész testemben remegek.

Niko Robin:

Reggel elkezdem ébreszteni a többieket, hisz egy szigetre érkeztünk, meg az éjszaka alatt. Már majdnem mindenkit felébresztettem kivéve Sanji-t és Usopp-ot. Úgy gondolom, hogy elsőnek a lövészünket ébresztem és majd utána a szakácsot.
- Jó reggelt hosszú orrú-san! - csikizem meg amire felébred és nevetve felül.
- Jaj ne csikizz Robin! Ébren vagyok, ébren vagyok! - mondja mosolyogva.
- Annak örülök. Na de mindjárt megyek ha nem gond. Már csak Sanji-t kell felébresztenem.
-Megyek én is. Úgyis kérdeznem kell tőle valamit. -mondja felkelve így elindulunk a szakács szobájához. Az ajtóhoz érve bekopogok de semmi választ sem kapok.
- Hagyjad. Biztos alszik még. - mondja legyintve és elindul vissza felé.
- De ilyenkor már ébren szokott lenni. - furcsán rá nézek. Visszajön majd egyszerűen benyit az ajtón engemet nézve.
- Nézz be. Látod? Alszik! - mondja és egyszerre benézünk. De ami fogad az még nekem is vérfagyasztó látványt nyújt.
- SEGÍTSÉG! - kiabálja pákilova Usopp, én pedig szólni sem tudok. Lassan közelebb megyek a földön fekvő szakácshoz aki a saját vérében van. Ahogy megérintem azonnal felül és csak néz maga elé.
- Mi történt?! - érkezik meg a csapat összes tagja de a szakács egyáltalán nem reagál semmire sem.
- Nemtudom, de én szerintem elmegyek a mosdóba! - mondja száját fogva a hosszú orrú és elrohan.
- Szakács-kun? - érintem meg óvatosan a vállát amire rám néz elég ijedten.
- Oi! Szakács! - jön be kardforgató-san és leguggol a szakács elé - Mi történt? - kérdezi, de a szakács csak értetlenül nézi őt.
- Ti kik vagytok? - kérdezi úgy mintha nem tudná.