Kisfiú - SanHwa ff.

14

- Jó... Jó... Még egy kicsit! Jó, állj! Kicsit tedd a kezed feljebb. Jó! - egy halk kattanás, majd a fényes vaku ránk villan. San hunyorog, a szemét dörzsöli, pedig ő még csak bele sem néz a kamerába. Na hát akkor milyen lehet nekem... - Áh, nem jó!

- Mi a baj? - sóhajtott Mr. Anh, hiszen lassan húsz perce tart ez a fotózás, máskor pedig alig tíz perc alatt végzünk.

- Nem jó az összhang. Látja? - mutatta meg neki a képeket a kamerás. - Ebből csak annyi jön le, hogy a fiút egy fura férfi öleli.

- Rossz a beállítása! Mondtam, hogy San üljön az ölébe!

- Ennyi erővel egy csókot is a szórólapokra rakhatnánk... - fogta a fejét a nő, míg a rendező idejött hozzánk és új pózt állított nekünk.

Én a széken ültem, a kamera felé fordulva. Sant az ölembe ültette, de féloldalasan, így a hátát tartottam.

- Oké. San, kapaszkodj Seonghwa nyakába és kicsit dőlj hátra. Döntsd hátra a fejed, mintha csak szenvednél a kapcsolattól, amibe belekeveredtél. Úgy. Seonghwa, te meg... Te nézz a kamerába. Legyen a tekinteted sötét, kicsit fogd Sant szorosabban. Mutasd meg a világnak, hogy birtoklod őt. Igen! Na ezt fotózza le! - állt hátra izgatottan. Mindketten felvettük a ránk szabott szerepet, a vakító fény pedig újra az arcunkba sikított.

- Húú! Ez igen! Ez valóban szép... De nem túl... sok? - nézegette a képet.

- Hagy lássuk mi is - mondtam, mire ide jött és megmutatta nekünk. Nekem persze semmi bajom nem volt vele, nekem teljesen mindegy, hogy hogyan kerülök szórólapra. Itt inkább San a kényes téma. - Szerinted milyen?

- Szerintem jó lesz - felelte.

- Biztos? Ezt fogja látni a suli.

- Nem baj. Nem vagyunk közel, és csak a hátamat fogod. Ráadásul oldalról jól nézek ki - mondta, mire felkacagtam.

- Na, akkor marad ez - bólintott a rendező.

- Oksi! Akkor csináljunk még párat a biztonság kedvéért, aztán holnapra szerintem el is készülünk vele - emelte arca elé a kamerát egy széles mosollyal.

*

Miután megvoltunk a képekkel, Mr. Anh szeretett volna elpróbálni néhány részt a ruhák miatt, hogy kényelmesek-e, könnyű-e bennük mozogni. Leginkább rám és Yoonára kíváncsi a tánc miatt, de sajnos ő csak délután szabad.

Reggel tíz van, de a fotós csak ekkor ért rá, szóval ma már San se megy suliba. Yeosangtól úgyis kértem igazolást, szóval az egész nap az övé. Mármint az lenne, ha a rendező nem lenne ennyire bezsongva. Ő is nagyon szeretné már bemutatni ezt a darabot.

Azt mondja, két felé képpen végződhet az egész. Vagy visszaesnek a jegy eladások, mivel senki sem fogja tudni végig nézni, vagy pedig még a szöuli újságokban is rólunk fognak írni.

- Akkor mehetnénk az ötödik részre?

- Nem hiszem, hogy az ötödik rész gondot okozna - mondtam.

- És ki is panaszkodott a múltkor, miután a kérésére átugrottunk egy részt, majd pont ott dörzsölte a ruha? - vonta fel a szemöldökét, mire beletörődve vágtam le magam az egyik székre. Majd pedig San karjára ragadtam és az ölembe rántottam.

Arra viszont nem számítottam, hogy ő éppen el van varázsolva és ennyire hátrahagyja a fejét ettől a gyors mozdulattól. A nyaka hangosan meg is roppant, tőle pedig életemben először hallottam obszcén beszédet.

- Áá, bazdmeg! Mi a f..! Jézusom! - kapott a nyakához hevesen, én pedig hirtelen tényleg azt hittem, hogy el is törtem a nyakát.

- Mi az? Mi az? - kérdeztem aggódva, de mostmár hozzáérni se mertem.