október óta kedvellek. már a pécsi előtt is észrevettelek, oktatáson, a raktárban, a pénztárnál futólag. de akkor, ott, amikor kezembe adtad a cigit és az arcomba fújtad a füstöt, ott gabalyodtam bele a dologba. azóta ha rád gondolok, összeugrik a gyomrom, émelygek, sírni tudnék, mert csak azon jár az eszem, mi lett volna ha.
mennyivel jobban jártam volna veled. bármennyire is szeretem őt, mi állandóan csak bántottuk egymást, nyaldostuk a sebeinket, aztán megint kikapartuk egymás szemét, mert mást nem ismertünk. veled ez nem lett volna így. veled más lett volna, ezt tudom. érzem. és annyira sajnálom. ha egy kicsivel gyengébb lenne az önakaratom, ezt elmondanám, de nem fogom, mert szeretlek téged és szeretem a lányt is, akit te szeretsz. a lányt, aki olyan kibaszott kedves velem, nem is értem miért, hiszen lehetetlen, hogy ne látná rajtam, hogy mennyire vágyom rád. de ha látja is, nem riasztja meg, szóval meghátrálok, átadom a teret neki, szeressen jobban mint amennyire én szeretlek.
ami lehetetlen, de próbálkozni lehet. lehetetlen, mert minden nap amit nélküled töltök, csak erősíti ezt az érzést bennem. ezt a vágyakozást. megint rosszul vagyok, nem tehetek róla. tudod jól, milyen vagyok, hagyom, hogy bekebelezzenek az érzelmek. nem is vagyok ennél több, csak egy rakás kósza érzelem összeragasztva azzal a cuki lila pritt ragasztó stifttel, megszórva glitterrel és szorongás elleni gyógyszerekkel, amitől leesik a vérnyomásom. és tudod nem segít, hogy ennyire kedves vagy velem, nem segít, hogy hajtod a függőségemet, mert így még jobban akarlak. és az sem segít, hogy a lány random felhív és rámír és beinvitál, mert ha nem lenne velem ilyen jószívű, kevésbé érezném magam szar embernek, amiért el akarlak venni tőle, vagy legalábbis remélem, titokban, hogy nem jön össze a dolog köztetek, és nagy nehezen, de végre észreveszed hogy mennyit jelentesz nekem, és talán még én is jelentek neked valamit.
majdnem megcsókoltalak. be voltunk állva, jobban mint kellett volna, és én olyan közel álltam hozzá hogy hülyeséget csináljak. akartam. nagyon, nagyon akartam, mindennél jobban. ezt te is láttad, és lehet hagytad volna magad, csakhogy ezt az egészet látta a lány is, és bennem nem volt annyi pofátlanság, hogy megtegyem, te pedig nem vagy olyan srác, legalábbis remélem. ebben a helyzetben nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindketten meggondolatlanok legyünk. ha én már nem is, de te legyél annyira felelősségteljes hogy nem engedsz eléggé közel magadhoz, nehogy a végén ne tudj levakarni magadról.
néha olyan vagyok, mint egy apró papírvágás. talán észre sem veszed hogy ott vagyok, csak amikor már fájdalmat okoztam neked. azután pedig nem tudsz elfelejteni.
sajnálom. ezt úgysem mondom el neked, inkább meghalnék, de ha mégis, akkor sajnálom, mert én nem akartam neked gondot okozni soha. sőt, én remélem hogy ezentúl minden tökéletesen alakul az életedben. remélem, eléred a céljaidat, valóra váltod az álmaidat, boldog leszel, amíg csak létezel. én majd a háttérből drukkolok neked, és egyszer majd én sem fogok azon kattogni, mi lett volna, ha.
07. 23.
