A nyaralás

416 4 1
                                    

éppen horvátországban nyaraltunk, amikor egyik nap ebédnél megpillantottam egy nagyon durvan helyes pasit. fekete haja volt es nagyon sötétbarna szinte fekete szemei.

az első gondolatom az volt,hogy kell nekem ez a pasi. de az a baj, hogy nem tudom milyen nyelvet beszél de sebaj majd kiderítem.

kb 2 órával később éppen napoztam amikor megpillantottam őt újra. bement a medencébe az öccsével és néha rám pillantott amit jó jelnek vettem. kicsit később elindult vissza a szobájába úgy voltam vele most vagy soha. követtem őt a negyedik emeletig ahol is a 407 szoba volt az övé.

már éppen bement volna amikor hirtelen elkaptam a kezét, kicsit megijedt szegény, de nem érdekelt. 

betoltam a szobába és hevesen megcsókoltam. kicsit habozott, de visszacsókolt és odavezetett az ágyához.

lelökött rá és elkezdte szívni a nyakam amiket én hangos nyögésekkel díjaztam.

miután ezt megunta leszedte a melltartómat és a mellemet puszilgatta. utána odahajoltam hozzá és levettem a fürdőnadrágját és hat elég nagy mérettel rendelkezett kicsit meg is ijedtem, de nem hagytam magam megállítani. először csak a végét nyalogattam  majd bevettem a számba annyit amennyit tudtam és szopni kezdtem. elég hamar elment és most ő vette le a bugyimat és olyan jól kinyalt mint még senki soha.

ezután lelöktem az ágyra és elkezdtem őt meglovagolni amit ő nyögésekkel díjazott és istenem olyan szexin nyögött hogy a kelletnél hamarabb elmentem, még én is meglepődtem.

egyszer csak sajnos kattant a zár ezért leugrottam az ágy alá mert bejött az apja. 

ahogy kiment a csávó kitessékelt a szobából és azóta is kerül valamiért...


Gondolataim !18+!Onde histórias criam vida. Descubra agora