Ragadozók és prédák

2. Ezel

Öt évvel később... 

Suzy szeme egy másodpercre teljesen besárgul, felfedve nekem a róka énjét. Többen is vonaglanak előtte a zenére, mégis rögtön kiszúrtam, és ő is engem. Veszett érzékiséggel megcsavarja a csípőjét, miközben ujját végighúzza a nyakán, és megnyalja neonzöldre rúzsozott száját. A tömeg váratlanul elrejti elölem, a testek egymáshoz passzírozódnak, kitakarva őt.

Avar-fenyves-zöld illatát nehezen szűröm ki az összekeveredő szagokból. Az alkohol a legszúrósabb, mindenhonnan, majdnem mindenkiből az árad, mocsárzöld mámor.

A róka feltűnik a fejek között, felém slisszan.

Kigombolom az ingem felső két gombját, miközben fogva tartom a tekintetét. A szórakozóhelyen beragadt a meleg a rengeteg légkondicionáló ellenére is – izzadt testek, és lihegés töltik meg a teret. A zene bántóan hangosan dübörög, a talpam alatt rezonál a padló.

A róka kacéran felvonja a szemöldökét, majd elindul felém. Túl könnyű. Talán erre is van most a legnagyobb szükségem, egy könnyen megszerezhető és kivitelezhető baszásra. Max két órán át szárította az agyamat, hogy találjunk megoldást a szarvasok elhelyezésével kapcsolatban. Minden lehetőséget átvettünk, a megoldás pedig az lett, hogy tovább terjeszkedünk.

Ami kurva sok munka.

Suzy kecsesen halad el két madár alakváltó között. Nem nehéz felismerni őket: alacsonyak, törékenyek, sötét szemük azonban élesen pásztázza a környezetüket. Kiismerhetetlenek. Bár a Szövetség tagjai, a titkaikat megtartják maguknak.

Suzy merészen megáll előttem, félredönti a fejét. Vörösesszőke haja kócosan hullik a mellére, a száján csintalan, huncut mosoly játszik. Incselkedve teszi ujját az alsó ajkához.

– Rég láttalak. – Németül szól hozzám, hangja halk, a kiváló hallásom ellenére is koncentrálnom kell, hogy megértsem a zenétől.

– Tudod, meló, haverok, hobbik. – Németül válaszolok, miközben elidőzők a mellén: a szűk és rövid felsője... Vagy fehérneműje, épphogy elfedi a mellbimbóját.

Megdörzsölöm az államat, a pár napos borostám szúrja a tenyeremet. Aztán kigombolom az ingem csukló részét, az ujját felgyűröm a könyökömig. Zavar a ruha, feszes, testhez áll, túlságosan rám tapad – viszketek tőle.

– Hobbi – ismétli egy mindentudó, öntelt mosollyal. Közelebb merészkedik, forró lélegzete simogatja a kulcscsontomat.

A vágya rezeg, a bőröm is sistereg tőle, sűrű felhőként fonja körbe. Az alhasamnál berántanak az izmok.

Felnéz a szemembe. Lustán felmorranok magamban: kiszámítható. Hol marad a kihívás?

Az majd a munkában. Abban a kurva sokban, amit felvázoltunk Maxszel.

Új építkezésre lesz szükségünk, ahol a hozzánk csatlakozó százötven szarvas dolgozhat. Jacob, a szóvivőjük akarja áthozni őket Németországba, tartva attól, hogy a farkasok egyszer csak rájuk is lecsapnak északon.

A félelme jogos. A farkasok aljas, sunyi rohadékok.

Mint a kígyók. De őket köti az egyezség, és eszükben sincs balhézni. Mi nem megyünk az ő területükre, ők nem jönnek a miénkre, lehetőleg kétszázméterre elkerüljük egymás érdekeltségeit. Azért jobban örülnék, ha a kontinenst is elhagynák.

– És te, hogy vagy? – dőlök a pultnak. Barni, a hód halad el mögötte. Intek neki. – Egy vizet kérek!

– Mindjá' – veti oda, meg sem állva.