Két darabban

II.

3 évvel korábban

Aznap volt az általános iskolai ballagás. Mind a ketten nagyon várták ezt a napot. Míg Drew leginkább azért, mert végre a nagyok közé járhatott középsuliba, addig Crystal csak örült annak, hogy a háta mögött tudhatta ezt az iskolát, ezt az osztályt, ezeket az embereket. Megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy felvették abba az iskolába, ahová a barátjával közösen jelentkeztek, így nem kellett elszakadniuk egymástól. Közösen a sport szakra jelentkeztek, hiszen nem nagyon volt más közös pontjuk a tantárgyakat illetően. Míg Drew a matekot, történelmet és a biológiát szerette inkább, addig Crys az irodalmat, a földrajzot és a francia nyelvet. Így nem tudtak volna együtt közös szakra jelentkezni, mert egyiküket sem érdekelte a másik kedvenc tárgyai, viszont elszakadni sem akartak egymástól. A sport viszont közös pontjuk volt. Drew hatéves kora óta focizott, ám valójában mindenféle sportba belekóstolt még fiatal korában, ugyanis nagyon érdekelte őt mindenféle labdajáték. Tetszett neki a kosárlabda is, de nagyon sokáig nagyon alacsony termetű fiú volt, ezért sosem okozott neki akkora örömöt, mint azt elsőre gondolta. Crystal nyolcéves kora óta táncolt. Amikor édesanyjával az államokba költöztek, rettentő honvágy gyötörte. Hiányzott neki a környék, a latin-amerikai életétzés, és minden, ami azelőtt számára az otthont jelentette. Ezért az anyukája elhozta neki Latin-Amerikát azzal, hogy beiratta táncolni, ahol leginkább páros táncokat tanultak a gyerekek. A tangótól elkezdve a rumbán át a salsát is táncolták. Crystal számára ez igazi felüdülés volt.

Aznap iszonyatos meleg csapott le Miamira, a gyerekek rettentően izzadtak az ünneplő göncökben, miközben kettessével álltak fel egymás mellett, sorban. Sajnos Crystal és Drew nem állhattak együtt, hiszen ekkor a lány már túlnőtte a fiút, ezért az osztályfőnök minden hadakozás ellenére, egy alacsonyabb lány mellé állította a fiút. Ez a lány pedig Mavis Clueberg volt, a lány, aki évekig megkeserítette Crys életét. Ő utolsó előttiként állt Marcus Rodriguezzel, aki egy nagyon csendes osztálytársa volt, szemeivel viszont mindig csak azt az egy párost nézte. Utálta, amiért a legjobb barátja azzal a lánnyal állt, pont vele. A legfájóbb az egészben számára pedig az volt, hogy elismerte magában, milyen szépen mutattak egymás mellett. Összhangban voltak, harmóniában. A két gyönyörű szőkeség, gyönyörű babaarccal, egy párként. Keserű íz lepte el a száját, ha erre gondolt.

Nem akart erre gondolni, de a kisördög a vállán folyamatosan azt suttogta, hogy Mavisnek kellene a barájának lennie, nem neki. Ő szép volt, hófehér bőrű, csodálatos családból származott. Saját magával ellentétben ő megérdemelte volna Drew figyelmét.

A hosszú szertartást követően Drew boldogan lépett barátjához.

— Végre vége! Szerinted ha most elindulnánk, mikor tudnék fürdeni? Egyszerűen már nem bírom ezt a meleget — nevetett Drew, ahogy az anyukáik által beígért wellnes-hétvégére gondolt, ami elballagásuk ajándéka volt.

Crystal mosolyt erőltetett magára. A szertartás alatti gondolat egyszerűen nem ment ki a fejéből.

— Szerintem nem fogunk egyhamar elindulni — sóhajtott, ahogy látta közeledő szüleiket, hatalmas virágcsokrokkal a kezükben.

— Gratulálok drágáim! — puszilta meg Crystalt, majd a fiát Nicole, és átadta mindkettejüknek a virágokat. Drew apja, Simon ekkor még a háttérben álldogált, majd ő is gratulált a fiataloknak.

— El sem hiszem, mennyire megnőttetek — mosolygott pirosodó szemekkel Caroline, majd szorosan átölelte a lányát, majd a fiút is. Ő is teletömte a markukat virágokkal, amiket már igen nehezen tudtak tartani.

— Álljatok össze egy fotóra! — parancsolta Nicole, majd elhátrálva tőlük, kezébe fogta a telefonját.

Drew és Crystal közelebb húzódtak egymáshoz, a fiú minden nehézséget legyőzve, bal kezét Crys derekára tette, míg a lány erre a fiú vállára hajtotta a fejét. Tökéletes kép lett.

— Most már indulhatunk? — nyafogott a sokadik kép után Drew, mire a felnőttek csak nevetve csóválták a fejüket a fiú türelmetlenkedésén. Még Crys is, rosszkedve ellenére is elmosolyodott.

— Piper mikor csatlakozik? — érdeklődött később, a kocsiknál álldogálva, ugyanis Drew nővére nem volt jelen a ballagáson, ugyanis egyetemi kötelezettségei adódtak. Emiatt a lány kissé szomorú volt, mert imádta Pipert, és szerette volna, ha látja őt, miközben ballag.

— Ne aggódj édesem, már otthon fog várni bennünket — simított végig a haján Nicole, majd a két család elsőnek hazaindult, hogy aztán utána egy felejthetetlen hétvégét töltsenek együtt.

1 évvel ezelőtt

Crystal nem akarta elhinni, hogy lassan végeznek a 10. évfolyammal. Rettenesen gyorsan telt az idő egy olyan közegben, ahol jól érezte magát. Szerencsére az új osztály nagyon befogadó volt, és mivel a legtöbben valóban sportolók voltak és csapatjátékokat játszottak, ezért az összetartás mindenkiben megvolt.

Crys végre azt érezte, hogy jó helyen járt. Habár néha még előtörtek gonosz kis gondolatai, már nem vette annyira magára a régi szavakat, ahogy kisebbként. Habár Mavistől nem szabadult, a keze már rég nem ért el hozzá. Ugyanis úgy adódott, hogy a lány az évfolyamába járt biológia-kémia szakra, így nem gyakran találkoztak, óráik pedig egyáltalán nem keresztezték egymásét. És habár a jelenlétének tudata sose nyugtatta meg igazán Crystalt, de el tudott tőle vonatkoztatni.

— Mit csinálsz, Mija? — hirtelen Drew szőke feje jelent meg Crystal látókörében, mire a lány rögtön megrázva a fejét, igyekezett elhessegetni a gondolatait.

— Épp edzésre igyekszem. Csak közben a holnapi felelésen agyaltam, tudod, épp felmondtam magamban — és nem is hazudott. Crys nagyon sokat tepert, hogy jó jegyeket szerezzen, ugyanis ösztöndíjjal járt a suliba és valóban bizonyítani akarta, hogy odavaló. Na meg, szeretett verseket tanulni.

— Ne is mondd — nyögött fel keservesen Drew a gondolatra, ugyanis neki sokkal nehezebben ment a szövegek betanulása.

— Gyere át, ha vége az edzésednek, segítek neked — paskolta meg a vállát, amit csak felemelt kézzel ért el, ugyanis ahhoz képest, hogy Crys kábé mióta ismerték egymást, mindig magasabb volt a fiúnál, ő a kilencedik nyarán nagyon is megnyúlt.

Crys becsapta a szekrényét, vállára kapta a táskát, majd elindult az ellenkező irányba, ahonnan Drew jött.

— És légyszi ne parodizáld ki anyám kedves becenevét — morogta, ahogy általában mindig, amikor Drew "Mija"-nak nevezte. Az anyukája hívta őt mindig így, a barátja pedig cukkolásképp, kissé magasabb hangszínen, mint a normálja, így hívta.

— Nem értem miről beszélsz — vigyorgott rá Drew ártatlanul, és úgy nézett ki, mint az a csintalan nyolc éves kölyök, akit egykor Crys megismert.

Csak tetetett bosszankodással rázta meg a fejét erre.

— Téged se az eszedért szeretünk — ugratta, majd egy intés után lelépett.

Szerencsére az évek teltével sem távolodtak el egymástól, hiába szereztek néhány havert, mindig ők maradtak egymásnak az elsők.