Ez csak egy játék! // Hector Fort Fanfiction

- 1 -

— Minden cuccod meg van?

— Igen - válaszoltam hűvösen - Indulhatunk.

Beszálltunk az autóba, de még egy utolsó pillantást vetettem a házunkra. Ami már nem is a házunk. Tényleg nehéz lenne elengedni a gyerekkori emlékeket itt? Vagy csak túlreagálom?

— Jó lesz az új helyünk. Hidd el kicsim - fogta meg anya a kezem, míg én az ablakon át bámultam ki.

— Mert egy milliárdos csávóhoz költözünk? Pompás - mosolyogtam gúnyosan. Nem volt igazából bajom anyám választottjával, de tény, hogy gazdag. Mi nem voltunk szegények, de tehetősek sem. Jó életem volt. Fogjuk rá.

Anya és apa már kisgyerekkorom óta nem szeretik egymást. Mégis csak 2 éve váltak el, anya pedig egyből hozzáment ehhez a Nick-hez, akihez most beköltözünk. Én az esküvőn nem voltam ott, egy baleset miatt, de képek alapján azért szép volt. Apával a kapcsolatom remek, sokat találkozok vele. Az öcsém, Gabriel hozzá került. Néha irigylem. Szeretem anyát, de fura szokásai vannak. De lehet azért van, mert a 16 éves kamasz fejemmel én is kikészítem.

— Tudod, hogy szeretem Nick-et. Nem a pénzről szól. - mondta figyelve az utat - A legjobbat fogja adni neked, nekem.

Ez szép és jó, de ha van apukád, nem vágysz újra. Ezt anya sose fogja megérteni.

Az út hosszú volt. Majdnem 2 óra. Egy nagy fekete kapun hajtottunk be, egy hatalmas garázsba. Ahogy kiszálltam az állam csak úgy leesett. Minimum 5 sport autó állt még itt. Arról nem beszélve, hogy az egész ház egy apartman. Mivel egésznap csak a dobozokat hurcoltuk, már egyszer körbejártam a helyet. Úgy képzeld el, hogy 2 kinti medence, jakuzzi, elől-hátul kiülő, emeletes, minimum 3 fürdőszoba. Egy kastély is lehetne. A műbokrokról a bejárati ajtók előtt ne beszéljünk. Még mindig nem fogtam fel, hogy mától egy képmutató, gazdag környéken kell élnem. De mások irigyek lennének nem?

— Végre már az utolsó holmik! - jött odamosolyogva Nick. Egy negyvenes pasas, aki jól öltözködik, add magára. Hát persze, gazdag..

— Mi is örülünk! - mosolygott anyám, majd csókot lehelt a férfi szájára.

— Na ezt nem nézem tovább! - mondtam, és a legfontosabb bőröndőmmel a kezembe elindultam a lakás felé.

— Hé Kasey! - szólt utánam Nick - Az emeleten van a szobád. Könnyen megtalálod, névtábla van kihelyezve. Nézz szét bátran! Mi anyukáddal pakolunk.

— Rendben, köszönöm. - feleltem.

Ahogy beléptem, még mindig hihetetlen, hogy itt fogok lakni. Középen egy csigalépcső kanyarodik fel, bal oldalt a nappali, azután egy konyha. Jobb oldalt szobák, mint például fürdő, háló. Kétségeken kívül, imádom a helyet. A bútorok sötétek, fekete-szürke, matt az egész. Hatalmas hűtő van!
A nappaliban van egy giga TV, ami ps5-re van kötve. Mi az, az öreg játszik délután?

A ház kutatást inkább későbbre akartam fogni, felmentem az emeletre. Huha, 4 ajtó. Mily csoda, enyém az első szoba. A sötétbarna ajtón, mini aranytábla felirat. "Kasey". Itt sem élek, de már van külön helyem! Nem is tudom mit gondoljak.

A szoba átlagos, üresnek hat. Van egy kétszemélyes franciaágy, szekrények, tükrök. Nick azt mondta, a szoba teljesen az enyém, azt csinálok vele amit akarok, úgy rendezzem be, ahogy nekem kényelmes. Aranyos tőle. Még saját erkélyem is van!

Elkezdtem kipakolni. Tökéletesre megtudom csinálni ezt a szobát. Hiányzik-e a régi lakás? Egyértelműen. Ott nőttem fel. Viszont ez minden előttem, annyira szép, hogy másra sem tudok gondolni. Bár egy valamire nagyon kiváncsi lettem, hogy a másik 3 ajtó hová vezet.
A közvetlen mellettem lévő fürdőszoba, utána egy vendégszoba és aztán...

— Héctor? - olvastam fel hangosan a névtáblát. Ez egy kutyanév nem? A kutyának van saját szobája?

— Mit keresel? - riadtam fel Nick hangjára. Kínosan nevetve ránéztem, és bocsánatot kértem.

— Nem tudom, sajnálom csak szét akartam nézni. Ki az a Héctor? - kérdeztem értetlenkedve.

— A fiam.

ahogy kimondta valami megállt bennem. A fia? Mióta van neki fia? És én erről miért nem tudok?

— Anya? - néztem rá magyarázatot kérve, ahogy a lépcsőn jött fel. Láttam az arcán, hogy valamit titkol.

— Kicsim, elakartuk mondani, hogy igen, Nick-nek van egy fia. Az esküvőn mutatunk volna be titeket egymásnak, de ugye nem lehetett. Hogy ne aggódk ezen, úgy voltunk vele, hogy ne tudj róla. Héctor is csak..mióta? - pillantott a mellette álló férfira - 1 hete tudja, hogy leszel te neki. Miért ne örülnél mégegy fiútestvérnek? - nevetett össze Nick-el.

— Hamarosan hazaér és megismerhetitek egymást.

Mérges voltam. Igazából zavart is, ez elég fontos információ azért, hogy ne titkold el a gyermeked előtt, akit az új kanodhoz költöztetsz. Felvont szemöldökkel mentem a szobámba, ahova anya követett engem.

— Ez nem olyan, amit el kell titkolni - mondtam mérgelődve.

— Makacs vagy - sóhajtott - Ki fogtok jönni egymással. Amúgy is, keveset van itthon. Nem hittem volna, hogy ilyen nagy baj lesz. Bár..a fiú is így reagált.

— Pont nem érdekel - néztem a szemébe. Csak azon rágta magát az agyam, hogy vajon, hogy is néz ki ez a Héctor? Biztos ilyen 15 éves fikás, nyámnyila gyerek. Komolyan? El kell viselnem egy ilyet?

— Engem meg az nem érdekel, hogy hogyan mérgelődsz ezen. Egy család leszünk Kasey! - fordult ki a szobából, és becsukta az ajtót. Csodás család, az utolsó percbe megtudni, hogy lesz egy mostohatestvérem.

Az ágyszélén ültem és pörgött az agyam mindenen. Végül, apát hívtam fel..

— Nem is tudom. Haragszok rá, hogy nem mondta el. - elmeséltem neki.

— Elhiszem Kas, de ne haragudj édesanyádra..a legjobbat akarja neked. Lehet tényleg jól kifogtok jönni! - mondta motiváltan. Elmosolyodtam.
A lassan 40 perces hívást két kopogás az ajtómon zavarta meg.

— Én vagyok, Nick - ismertem fel a hangját. Elköszöntem apától, és ajtót nyitottam neki.

— Tudom, hogy mérges vagy anyukádra, talán rám is..de csináltunk vacsorát, beszélgessünk kicsit. Családian - mondta. Kedves volt tőle, láttam rajta, hogy tényleg akarja ezt. De minden még annyira új volt nekem, hogy azt sem tudtam igazán, hogy hol áll a fejem.

Lementünk a konyhába. Csodás fekete matt asztalon gőzölgött a spagetti, és 4 tányér volt kihelyezve. Anya és Nick egymás mellett ültek, én az asztal végébe ültem. Az üres tányérra néztem. Az Héctor helye lenne nem?

— Na akkor jóétvágyat! - örömteljesen mondta Nick, mikor az ajtó nyílt ki. Kiváncsian kaptam fel a fejemet, és a szívem enyhén gyorsan vert. Izgatott voltam, ilyen ez, annyira érdekelt, hogy ki is ő.

— Bocsánat, hogy késtem - ront be egy majdnem két méter magas gyerek.
A légzésem mintha odalett volna. Nem, ez nem egy fikás hülyegyerek..

Barna göndör fürtjei izzadtan tapadtak a homlokára. Tényleg siethetett, hisz kapkodta a levegőt. Nem tudtam hova nézzek..Az arc csontjai tökéletesen kiemelkednek, fáradt szemei pedig elragadóak lennének, de miről is beszélek?!

— Héctor - nézett anyámra, üdvözletként bólint neki egyet. Aztán rám szegezte a tekintetét. Először ártatlan volt, majd mintha frusztrált lett volna.
— Nem mondta neked senki, hogy az az én helyem? - mondta egy halvány, ideges mosollyal az arcán. Tessék?
Először lát és beleköt abba, hogy hol ülök?