Életre szóló döntés (beleolvasó)

Beleolvasó

1. fejezet

"1854. január 17. kedd

Csak úgy szaladnak a napok, pedig még rengeteg dolgom van London a nagy utazásig! Ma megterveztem, hogyan nézzen ki a veteményeskert. Három sorral többet szánok a karórépáknak, és kettővel kevesebbet a cékláknak.

Nota bene: az ellenfél megismerése kulcsfontosságú. Idén nem fogom karórépával etetni a csigákat!

Elizabeth G. Hamilton titkos feljegyzései

(részlet)"

Andrew Templeton, Templeton harmadik grófja és Charlton ötödik vikomtja egy hampshire-i út kellős közepén egy kitört kerekű hintó mellett állt, és ez még mindig jobb volt, mint a szeretője puha, meleg ágyában feküdni. A kocsi, amit vendéglátója, Lord Aberdeen küldött elé a winchesteri vasútállomásra, fáradtan nyikorgott a hepehupás úton, így idő kérdése volt, hogy történik valami.

Ahogy történt egy hónappal korábban, amikor Christine de Bellefort St. James Parkra néző házában töltötte a délutánt. Már készült felvenni a felöltőjét, amikor az asszony ellépett a tükör elől, és odament hozzá.

– Szombaton is várlak – söpört le egy hajszálat a nő a válláról.

– Volt olyan, hogy nem jöttem? – igazította meg a mandzsetta-gombjait Andrew.

Christine hangosan felnevetett.

– Húsz év múlva is pont ilyen kiszámítható leszel.

Andrew egészen hazáig ezen töprengett. Az élete jól szervezett volt, minden tevékenységnek helye és ideje volt a napirendjében, de a gondolat, hogy ötvenévesen is Christinehez járjon, megrémítette. Még aznap eldöntötte, hogy szakít vele.

Egy hang hirtelen visszarántotta a jelenbe.

– Nem is értem, hogy történhetett ez – rázta a fejét bosszúsan Hugh Beresford, akiről egy órával ezelőtt derült ki, hogy Bradford grófja és Aberdeen közeli rokona. A vele egy magasságú, fiatalabb szőke férfi éppen folytatta volna a bosszankodást, de Andrew magához ragadta a szót:

– Milyen messze van a birtok?

– Lóháton fél óra – húzta el a száját Bradford, és elhajította megrongálódott kalapját, ami begurult a hintó alá. – Viszont nincsenek nyergek, így gyalog kell továbbmennünk.

– Elég vastag a kabátja? – kérdezte Andrew, és szorosabbra vonta nyaka körül a gallérját.

A férfi bólintott, és már indultak is.

A bőrét csipkedő hidegben a meleg gyapjú jól szolgált Andrewnak, a séta pedig felfrissítette. Pontosan annyira volt kijózanító, mint Christine folytatásért könyörgő levelei. Mikor lett ez a nő ennyire követelőző? Kizárólag azért vállalta az utazást, hogy megszabaduljon az őt ostromló sárga borítékoktól, és hogy még véletlenül se jusson eszébe a St. James Park környékére tévedni.

– Őszintén szólva, csodálkozom, hogy a nagybátyám meghívta – törte meg a csendet útitársa. – Rajtam kívül nem járt még vendég Dently Houseban.

Andrew meglepve nézett rá:

– Hogyhogy?

– Magam sem értem – meredt a távolba Bradford. Andrew követte a tekintetét. Az utat kopár tölgyfák szegélyezték, messzebb egy téli álmát alvó gyümölcsös és egy kőkerítés látszott. Hol lehetnek most? Félúton Winchester és Andover között?

Valahol az Isten háta mögött...

– Ha olyan birtokom lenne, mint Dently House – folytatta Bradford –, mindenkinek eldicsekednék vele. Mindössze százezer hold kiváló fekvéssel. A termőföldje átlagos, de Aberdeen és a bérlői jól megélnek belőle. Pénzt nem kímélve bővíti évről évre. Kíváncsian várom, idén mit talál ki.