Pulcsiban alszom

~1~

Május 21. Szerda. Meglepődtök, ha azt mondom, későn keltem fel? Nem hinném. Úgyhogy rohanok, pisilés után fogmosás, öltözés (bő farmer, színes, csíkos póló, farmerdzseki, Converse), fésülködésnek gúnyolt hajtépés, és a reggeli. Gyorsan megeszek egy almát, csutka a kukába, rohanás ki, kapu kinyitás, kapu bezárás. És megvagyok. Áron a kapunk előtt ácsorog, és egy kicsi, de vastag verseskötetet lapozgat. Érkezésemre felnéz.
-Szia, Gyümi!-mosolyog rám.
-Szia!-köszönök, és egy csók után elindulunk. Sietősek vagyunk, hogy beérjünk első órára, ami matek. Hurrá. Persze cinizmus. Útközben gondolkozom. Még a kapcsolatunk elején vezettük be, hogy elém jön reggelente, és eddig teljesen bevált (azaz, még egyszer sem késtünk el). Áronnal tökéletesen egy hullámhosszon vagyunk, és már megbizonyosodtam róla, hogy Ő az igazi. Azt hiszem, ez vele is így van, de ő olyan áronos, nem hangoztatja. Csak én tudom, és csakis nekem kell. Valójában nem akartuk, hogy pletykáljanak rólunk, de ez egy gimi, a hírek rekordsebességgel terjednek. Így persze rövid idő alatt mindenki megtudta, hogy járunk, de nem bánjuk. Mi vagyunk a "fura páros". Aha, persze. Szerintem mi vagyunk a normálisak, és a hülye fake párok a furák. Na, mindegy is, nézőpont kérdése. Pár héttel  ezelőtt ellátogattam egy testképzavarokat megállító és gyógyító or orvoshoz, Dr. Csősz Rozáliához, aki már az első alkalommal is rengeteget segített, így most hetente járok hozzá, természetesen  pszichológus helyett. Áronnal még áprilisban könnyes búcsút vettünk Micitől(haha, még mit nem), és kiiratkoztunk. Ezek után beiratkoztunk teniszezni, próbaként, hogy meglegyen a szükséges mozgásunk. És, őszintén mondom, hogy bevált. Hete 2-szer 1 óra. Tökéletes. Úgyhogy most suli, hétfőn és csütörtökön edzés, szerdán pedig egy óra Rozival. Úú, az ma van. El ne felejtsem! Szóval így vagyunk. Anyu nagyon megszerette Áront, állítólag jobban, mint Beliánt anno. És én is beloptam magam Áron anyukájának a szívébe. Lényeg, hogy szent a béke. Mindenkivel. Mi vagyunk a vegánok, a csendesek, a versesek. Így a jó.
-Min gondolkodsz, Gyümi?-zökkent ki a gondolataimból Áron hangja.
-Semmi különösen. Csak tudod. A magasröptű gondolataim fél 8kor.
-Jaa. Az megvan. Várj, kitalálom. Este túl sok Weöres Sándor-t olvastál?
Felnevetek. Áron túl jól ismer. De én is őt!
-Eltaláltad. Mint mindig.-mosolyodom el.
-Így kell ezt, Gyümi. Ó, plusz tippem is van.
-Halljuk.
-Reggel 6kor Molli az ajtót kaparászta, amire felkeltél, lenyomtad az ébresztőórát, de visszaaludtál, és későn keltél.
-Majdnem! De reggel fél 6 volt.
Ja, igen, elfeljtettem mondani, hogy miután anyu kiiratott Micitől, elkezdett félni, hogy rossz ötlet volt, és túl stresszes leszek, meg ilyenek. Így kaptam tőle egy irtó édes, vörös macskát,akit Mollinak kereszteltem el. Ő lett a harmadik igaz barátom(Áron, Bence, és Molli).
Viszonylag hamar odaértünk a sulihoz, és 3 perccel csengetés előtt bezuhantunk matekra. Reméltem, hogy nem lesz a tanár, mivel azt mondták a többiek, hogy beteg, de mint a legtöbb sulis pletyka, ez is kamu volt. A tanár jött, és egy laza Molnár kisasszony(utálom, ha így hívnak) felszólítással kihívott felelni. Éljen! Cinizmus. Nyilván.
Amúgy 10 perc szenvedés után megkaptam az ötöst, mivel készültem, csak beparáztam a tanártól. Rozi tanácsára amúgy újra elkezdtem készülni az órákra, dogákra, és így, utólag belátom, ez elég okos döntés volt. Gyűlnek az ötösök, a dicséretek. Jó érzés. Pont olyan jó, mint a gyógyulásom kezdete. A feleletet után büszkén mentem a helyemre, és óra végéig jegyzeteltem (szintén új szokás). Csengetéskor összapakoltam, ittam, és a termtudrészleg felé vettem az irányt. Utolsó óra Kapy-val. Valószínűleg csak beszélgetni fogunk, de biztos, ami biztos alapon előpakoltam. A maradék időmben kimentem a folyosón lévő terráriumokhoz, és elbúcsúztam az ott lévő kis állatoktól. Épp a höriket simiztem, mikor Kapy kilépett az irodájából.
-Csácsá, MM!-köszöntött lelkesen.
-Üdvözlöm, tanár úr!
-Hogy ityeg a fityeg?
-Köszönöm, minden rendben.
-Ennek örülök.Nem szeretnék tolakodó lenni...
-Ön sosem az.-mondom, mire elmosolyodik.
-Köszi, MM. Szóval, felkerested esetleg a doktornőt?
-Igen, tanár úr.
-Remek! Akkor ezek szerint a gyógyulás útjára léptél.
-Bizony. És már lépegetek is.
-Ügyes vagy te, Málni. És máris sokkal vidámabbnak látlak. Jut eszembe, jó ez a póló!-dicséri meg a színes darabot.
-Köszönöm, tanár úr.
-Na, gyere Málni, menjünk be.-szól, és a vállamnál fogva beirányít a terembe. Nem tévedtem, beszélgettünk,majd az óra végén elköszönt, és elment. Ezek után már semmi említésre méltó nem történt, kivéve, hogy ebédre ettem egy uborkakrémes szenyát. Izgalmas. 3kor végeztem, elbúcsúztam Árontól, aki haza indult, és rohantam, hogy odérjek fél 4re Rozihoz. Sikerült, berobbantam a rendelőbe, épp időben. Rozi beinvitált, és mindketten leültünk. Az egy óra általában abból áll, hogy megmér a piros mérlegen, beírja az adatokat, beszélgetünk, és megnyomkodja a pocimat, hogy minden rendben-e. Ma is így telt, azzal a kivétellel, hogy adott valami gyomornyugtató szert, amit naponta be kell vennem. Egy-két óráig fáj tőle a hasam, utána azonban lenyugtatja. Megköszöntem a "foglalkozást", majd hazamentem. Tanulás, bepakolás, majd zuhi és alvás. Még persze plusz egy óra versolvasás. Hupsz.