~2~

7 2 1
                                    

Május 22. Csütörtök. Ma sikerült időben felkelnem, ami bizony egy elég nagy szó tőlem. Nem kellett sietnem, így nyugodtan készíthettem egy banánturmixot. Ezek után öltözés( farmer rövidnadrág, színes pöttyös fehér póló, ami ha felemelem a kezeimet, haspólóvá válik, Converse, cipő felett kilátszó fehér zokni, farmerkabát), fogmosás, bepakolás, és hajrá.
A kapuban Áron várt, és nyugodtan olvasgatott.
-Jó reggelt, Gyümi-köszöntött.
-Szia!-üdvözlöm, és egy csók után nekiindulunk.

A suliban törivel kezdünk. Áronnal bemegyünk a termünkbe, ahol a szokásos őrültség lehetett észlelni, mindenki rohangált, evett, táblára irkált trágár szavakat,stb. Mi viszont csendben leültünk egymás mellé, és még ő elővette a mobilját, én unottan néztem körbe. Tegnap elfelejtettem berakni a Weöres Sándor-kötetetemet, így osztálytársaink izgalmas életét vehettem szemügyre. Hurrá.
-Nézd! Holnap kezdődik egy Ormos Iván életét bemutató rendezvény. A lényeg, hogy kiraknak egy csomó táblát, és szabadon bárki elolvashatja.
-Hú, igazi különlegesség! Elmegyünk?
-Naná, nem is kérdés!
-Szupi. Akkor...mondjuk 4kor a?
-Palást téren.
-Jó.
-Jó.
Aztán a vállamra hajtotta a fejét, és aludt (?), de mivel  csengetésig 2 perc volt, sajnos hamar fel kellett kelnie. Egyik órán sem történt semmi izgalmas, kivéve, hogy a tanárok folyton azt szajkózták, hogy itt az év vége, húzzunk bele. Hát, tőlem. Úgyhogy holnap angol röpi, és fizika tz. Éljen. (Cinizmus. Nyilván!!)

Tesi után ebédszünet, így Áronnal megesszük a vegán ebédünket, és közben beszélgetünk. Fontos megemlíteni, hogy még saját magam szerint is fejlődtem.
A tesiöltözőben már mások előtt is át tudok öltözni. Nem szégyellem magam, hiszen a gyógyulásom folyamatban van. Már nem mérem magam, leszoktam a hashajtóról, és vegán lettem. Így érzem jól magam. Igyekszem nem azt hinni, hogy kövér vagyok, és kábé megy is. Áron ebben rengeteget segített. Imádom, mikor azt mondja, tökéletes vagy. Úgy érzem, ő az egyetlen, aki törődik velem. Aki figyeli, hogy eszek-e rendesen. Még a saját édesanyám sem figyel rám így! Bár párszor megkérdezi, amúgy minden oké-e. Kedves, igaz?
Szóval a barátom(!), aki irtó rendes. :) És holnap kiállításra megyünk! Ez azzz!!!
Ebéd után lemegy a többi óra, és hazaindulok. Otthon tanulok, aztán még van egy kis időm, mert mindjárt indulunk Ádonnal az edzésekre, aztán ott maradok még kicsit nála.Ezek után téblábolok, elsétálok erre, majd arra. Hirtelen felindulásból odaillő a tükör elé, ami nyilván rossz ötlet volt.
Meglátom magam.
Na, lássuk. Barna haj copfban. Ruha oké, és már sápadt sem vagyok annyira. Óvatosan felhajtom a pólóm, és oldalállásba helyezkedem. Te jó éj! Ez én vagyok? Mikor szedtem fel ezt a sok fölös kilót? Le kéne dolgozni egy kicsit...
Nem, Málna! Nem gondolhatsz ilyenekre! Szép vagyok! Szép vagyok! Sz-é-p vagyok! Kövér vagyok...
Sóhajtok, és gyorsan visszaengedem a pólómat. Beveszem a gyógyszert, amit tegnap Rozi írt fel, és cipőt, farmerdzsekit húzok. Összeszedem az edzőscuccomat, és már hallom is a jellegzetes, ritmusos kopogtatást. Áron. :)

-Szia, Gyümi!-csókol meg. Visszacsókolom, és kicsit belemélyedünk, csak akkor indulunk el, amikor a szomszéd néni közli, hogy nem kéne ilyen érdeklődést mutatni a garatok iránt. Hát, oké...
Útközben nem nagyon beszélünk, így odafelé a kedvenc playlistemet hallgatom.
Az edzés helyszíne egy lepukkant, kissé elhagyatott utca, ami elég ijesztő, de persze Áronnal az oldalamon nem félek...
Gyorsan átöltözünk, és a pályán találkozunk. Nem volt rossz edzés, de eléggé kifáradtunk(mint mindig). Ezután átmentünk hozzájuk, ekkor sem esett köztünk sok szó. Valahogy olyan fura érzésem volt Áronnal. Mintha nem lenne jól. Azt nem bírom elviselni, így gondoltam, ha ketten leszünk, rákérdezek. A dombon való felgyaloglás erre kiváló alkalom volt.
-Áron?
-Na, mizu, Gyümi?
-Figyelj..minden oké veled?
-Persze, miért?-vágja rá hirtelen. Túl hirtelen.
-Ja, csak úgy. És, tudod, hogy nekem mindig mindent elmondhatsz.
-Köszi, Gyümi. Te is nekem.
-Oké. De..tudom, hogy van valami..
-Gyümi, ne aggódj, minden jó. Csak elfáradtam.
-Biztos?
-Igen.
-Akkor jó.-bólintok, és úgy gondolom, majd elmondja, ha akarja. Lehet, hogy tényleg csak fáradt. Á, túl jól ismerem.
Már meg is érkezünk, kinyitja a kaput, belépünk. Már megszokás, hogy Áron kutyája ránk ugrik örömében, így fel voltam készülve. Felindulunk a szobájába, útközben összefutunk az anyukájával. Udvariasan köszönök, Áron azonban meg sem szólal. Áron anyukája (Regina) visszaköszön, és le is siet a lépcsőn, mi meg föl. Becsukjuk az ajtót, és én az ágyán, ő pedig a földön ült törökülésben. Rámmosolygott, de a mosolya gyenge volt, és szomorú, amit titkolni próbált. De visszamosolyogtam, és megsimítottam a jobb karját. Ettől mintha kirázta volna a hideg, de lehet, hogy csak rosszul éreztem. Kinéztem az erkéjajtón, ahol látni lehetett közelről a fák lombját. Erre ő is megfordult, és kimutatott az ajtón.

-Nézd, ott egy madárfészek!
-Látom.

Ekkor vettem észre a jobb(!) karját, amin az előrenyúlástól felcsúszott a pólója ujja egy kicsit. Na, erre ösztönösen a szám elé kaptam a kezem. Áron vállán egy 5 centis, elég mély seb húzódott.
Rámeredtem, mire kissé aggódva nézett vissza rám.

-Mi a baj Gyümi?
-Áron...valaki...megvert?-kérdeztem remegő hangon, mire lesápadt, és sóhajtva a tenyerébe temette az arcát.
-Nyugi, Málna (csak akkor szólít így, ha komoly a téma). Nem gáz.
-Nem gáz?? Áron! Valaki megvert!!-nyomatékosítottam, mert úgy tűnt, nem igazán fogja fel a dolgot.
-Igen. De ne aggódj! Minden jó.
-Ezt nem hiszem el! Ki volt?
-Málna...
-Ki tette ezt veled???
-Anyám.
Pislogva meredtem rá.

-A..anyukád?
-Ja.
-De...miért? És mikor? És miért nem szóltál?
-Tegnap este, nem akartam, hogy aggódj, és..hát, na. Rájött az 5 perc.
-Mi?
-Tudod, berúgott.
-És ezért megvert?
-Aha.-mondta. Nem volt izgatott, nem félt, csak olyan..egykedvűen mondta, ami nagyon furcsa volt.

-Már...máskor is megvert..ugye?
-Ezt meg honnan veszed?-pillantott rám döbbenten.
-Ismerlek. Nagyon..jól.
-Hát, eltaláltad. Néha iszik, elveszíti a fejét, és odacsap egyet-kettőt az övével. Ez van. Nee, Gyümi, kérlek, ne sírj!-próbál nyugtatni, mert időközben elkezdtek lefolyni a könnyeim.
-Ez borzalmas!-suttogom.
-Nem baj, nem is fáj.
Finoman felhajtom a pólója ujját, nem tiltakozik, csak összerezzen. Nagyon csúny seb, és csak úgy, simán hagyta, még vérzik is. Gyengéden felhúzom a földről, és a fürdőjükbe vezetem. Fogok egy alkalmas, kicsi arctisztító törülközőt, bevizezem, és lemosom a sebet. Ezután kinyitom a gyógyszeres szekrényt (tudom, hol van, mert régebben megmutatta), kiveszem a betadint, lefertőtlenítem, majd bekötöm fehér kötszerrel. Ezután megcsókolom, és visszahúzom a szobájába.

Kicsit még beszélgettünk, majd megjött Balu. Neki is köszöntem, majd hazaindultam, hogy tudjanak kicsit "bandázni". Hazaértem, és már vacsizom is (gyümi és zöldségek). Majd zuhany, fogmosás, és versolvasás. Korán lefeküdtem (fél 10), és gondolkoztam, jó sokat. Persze Áronról, a családjáról, a kapcsolatunkról. Mindent átgondoltam.

Majd éjfél körül elnyomott az álom.

Vous avez atteint le dernier des chapitres publiés.

⏰ Dernière mise à jour : Sep 06 ⏰

Ajoutez cette histoire à votre Bibliothèque pour être informé des nouveaux chapitres !

Pulcsiban alszomOù les histoires vivent. Découvrez maintenant