- Az Alkukötő 3 - - A Holtak Olimpiája -

🪆 4. fejezet: A terv könnyű része sem túl könnyű 🪆

Neftron kastélya a születésnapom éjszakáján különösen komor és idegen volt, de ma muszáj volt rendeznem az ügyeimet, ha nem akartam magamat fárasztani iskola alatt.
A mai "álmom" messze Asztrók szobájától kezdődött, Neftron valamelyik sötét, lila ablakos és itt-ott fekete gyertyás folyosóján. Mivel nem tudtam pontosan még mindig Asztrók "rezidenciájába" hogyan jutok el, ez volt a legrosszabb kiinduló pont, melyen indíthattam.
Jó, innentől merre? - lestem körbe miután nagy összpontosítás után, sikeresem magamra applikáltam azt a takarító fiú kinézetet, melyet a lányokkal és Ilention úrral megfelelőnek találtunk. Szerencsémre nem kellett azon aggódnom, hogy tényleg rajtam van e; bőröm körül halványan, mint egy néhány milliméteres átlátszó lepedőt láttam, most lilás-feketés egyenruhámat és szürkésebb bőrömet, illetve bal kezemen Nana karóráját az utolsó mentsváramat: Zayura ajándék karkötőjét. - Nincs sok időm, ha nem akarok örökre bokáig érő, szemtakaró, fekete hajat és felhúzható báb testet! Csak merre lehet Asztrók? Ő valószínűleg oda vezethet. - indultam el, úgy hegyezve fülemet Asztrók után, mintha vadat keresnék. Hol lehet? Mindig a közelében kelek fel, most sem lehet máshogyan. - hallottam meg szinte azonnal nem olyan messzi beszélgetés zaját. - Lehet Asztrók is benne van a beszélgetők körében! -
osontam közelebb kilyukadva egy fekete-lila és sötétbarna színkombójú társalgóban, figyelve arra, hogy úgy fogjam pálcámat, hogy az ne látszódjon nehezen magammal hozott otthoni seprűm mögül.
Itt aztán kifogtam az egyik főnyereményt, hiszen Asztrók két kollégájával és egy velem, egyidős fiúval kártyázott. Ki lehet ez a fiú?... Egy friss alku? A legvégén még féltékeny leszek!
És miért kártyázik az alkukötőm ahelyett, hogy kutatna a cérna után? Megtalálta már esetleg? Vagy elege van a kutatásból? Remélem az utóbbi....
- Passz! - morgolódott Asztrók jobbján ülő testes, sötétebb barna bőrű, hosszú fekete hajú, vörös pillangós kiegészítőkkel teli hölgy. Első ránézésre azt mondtam volna rá, hogy Neftron egy kidobó embere, de belegondolva abba, hogy Asztrók társaságában van, mertem feltételezni ő is alkukötő. Bár kitudta, bárki lehetett bármi.
- Passz. - dőlt székébe unottan a nő mellett lévő, napszemüveges, háromszemű, gondolier kalapos férfi. Azonnali hadi állapotot érzetem magamban, meglátva őt: valamiért első pillanattól kezdve olyan unszimpatikus volt, mint eddig senki se nagyon. Mint Neftron.
- Csak nem engedhetem, mester, hogy nyerj. - vágta rá a velem egyidős, pigment hiányos bőrű, enyhén hegyes fülű fiú, letéve három lapot az asztalra.
Mester? Ha Asztrók mester... akkor ez a fiú a tanonca. Egek. Ki gondolta volna, hogy idáig jutunk? Asztrók oktat! De hogy került ebbe a helyzetbe ez a szegény fiú? Ő akarta? Rákényszerítették?
Asztrók egyáltalán mióta taníthatja?... Soha nem láttam és nem is beszélt róla idáig...
Különös. Vajon miért tanít egyáltalán valakit? Utódként, persze, de Asztrók nem tűnik túlságosan idősnek... Bár miután Hovériusz úr kilencven valamennyi és csak negyven-ötvennek tűnik...
Meg illik e egyáltalán kérdeznem Asztrókot...Miért is gondolkozok ezen?
- Aghhh, pedig olyan szépen kijött! Jó, te raksz, Zerit és hányszor mondjam, ne hívj mesternek! - bosszankodott fáradtan alkukötőm.
- El kellene fogadnod ezt, Asztrók. Impozáns egy titulus az, ha mesternek szólítanak. - tette az asztalra a lábát a kalapos, megcsillantva ing, ingmellény és nyakkendő szettjéhez tartozó comb tetejéig érő fekete csizmáját.
- Még az Asztrók úr is jobb, mint ez! Rakj, te nyerted a kört. - rázta fejét alkukötőm, mialatt Zerit gondosan kártyát rakott az asztalra. - Agh, persze három egyszerre! Passz.
- Most mindenki ellenem van!? Passz! - fújt egyet a nő. - Kezdem egyre jobban unni, hogy soha nem tudok tenni. Megint én leszek a mocsár...
- Áh, végre! Ideje feltörnöm a por nép sorából! - tette le olyan elegánsan kártyáit a kalapos (miután levette lábát), ahogyan csak lehetett. - Nokta, szemeim a lapjaidon pihennek. - mosolyodott el a nőre nézve, majd újra visszafordult fejével, szinte egyenesen engem bámulva. A frászt hozta rám, de nem mehettem arrébb, ki kellett tartanom szerepem mellett.
- Ne leskelődj! - húzta mellkasához Nokta a kártyákat. - Semmi közöd hozzá, hogy milyen lapjaim vannak!
- Ha nincs hozzáférésem, miért mutatod meg?
- Agh. - csapta le az asztalra kártyái a nő. - Amúgy, hogy is lesz a mostani Lélek-Tusa? Neftron nem jelentette be, pedig ilyenkor szokta.
- Az én füleim se hallottak még semmilyen tudást efelől. - vont vállat a kalapos.
- Lélek-Tusa? - lepődött meg Zerit, idegesen piszkálni kezdve hajából induló két rövid világos almazöld fonatát. - Ez valami nagy teszt? Neftron úr már most...?
- Nyugi, nyugi! - csitította Asztrók tanítványát, szinte, mintha törődött volna vele. - Ennek annyi köze van a te jövőbeli "felvételidhez", mint nekem az repüléshez...
- Asztrók te voltál sárkány. - vágott bele a nő Asztrók szavába.
-... Ez egy sportesemény, hagyomány szerint minden félévben. - folytatta úgy alkukötőm, mintha hozzá se szóltak volna. - A "család" összes tagja versenyezhet, különböző sportágakban. Olyan, mint a varázstalanoknál az olimpia!
- Mi az az olimpia? - pislogott értetlenül Zerit, mire büszkeség töltött el, hogy nekem nem kellett ezt a kérdést már feltennem, annak ellenére mennyire hiányos volt a varázstalanok szokásairól a tudásom. Köszönöm Nana, hogy oktatsz!
- Körülbelül ugyanaz, mint a fentieknél az Égbolt Próbák, csak ez a varázstalanoknál van négy évente és nem olyan extrém, mint itt Trakrában. - adta a magyarázatot alkukötőm. - Brr, elég volt egyszer kipróbálni az a szörnyűséget...ott hagytam a fogam! Szó szerint. - érintette meg arcának jobb oldalát.
- Áh. Értem. - biccentett tétován Zerit. - Várj te versenyeztél, mes-...Asztrók...?
- Majd elmesélem. - biccentett vidáman alkukötőm. - Izgalmas egy történet.
- És ezt a Lélek-Tusát mennyire figyeli Neftron úr? - kérdezett újra a tanonc, megbicsakolva Neftron nevében, mintha olyan kimondhatatlan lett volna. Fél ettől a névtől. Ő is.
- Figyu, öcsi, Neftron ellen még versenyezhetsz is, ha akarsz! - előzte meg a válaszadásban Nokta Asztrókot, aki látszólag erre gondolataiba esett. Vagy azért mert hihetetlenül felhúzta magát, vagy, mert olyan fáradt volt, hogy nem tudott mást tenni. - Trakrai sakkozni szokott, ha megvered, örökre kivívod a tiszteletét. Az egyik „családtagunk" így került be, bár nem találkoztam még az illetővel, pedig már mióta itt vagyok! - magyarázta Nokta, mire Zerit idegesen nyelt egyet. - Egyszer én is megpróbáltam, két lépésben sakk-mattot adott nekem.
- Mintha lett volna esélyed vezetőnk ellen! - kacagta el magát a kalapos. - Még a feleségét se tudnád elverni sakkban, olyannyira nincsen készséged ehhez az elfoglaltsághoz.
Felesége?! Neftronnak van házastársa?! PONT NEKI?! Hovériusz úrnak nem lehet, de Neftronnak igen? A sors milyen játékot játszik?
- Fogd be. Legalább én megpróbáltam, veled ellentétben, Getdratim! - civakodtak újra Noktáék.
- Olyan csatákat nem vívok, aminek előre látom a kimenetelét. Neftron pontosan tudja, hogy annak ellenére, hogy nem verem meg trakrai sakkban, kiváló alkukötő vagyok! - tolta fel lecsúszott szemüvegét a férfi. - Én tettem lóvá azt a...
- És mikor lesz ez? - érdeklődött szúrósan figyelve játékpartnereit az új alkukötő tanonc.
- Úgy egy-két hét múlva. - húzta száját Nokta. - Nem vagyok biztos benne, mostanában nem hallunk róla sokat. Ez az információ is elúszik az árral... Neftron pedig mostanában a feleségén lóg. Vajon mi van azzal a nővel? Hm.
- Valami az eszedbe ötlött, Asztrók? Elnémult a szád... - szólalt fel Getdratim, észrevéve a tűz fiú hosszantartó révetegségét. Valamin tanakodik. Én is így szoktam, teljesen elveszek a gondolataimban.
- Halló, Asztrók? - integetett a fiú arca előtt, Nokta. - Azt hiszem elvesztettük, A-t. Hahó, tüzecském, ki égett a láng? Vicces, múltkor is ezt csinálta, amikor elkezdtünk neki-...
- Mester...?
- Óceánia a megoldás! Ott van a cérna! - pattant fel helyéről a tűzfiú, olyan őszinte megkönnyebbüléssel arcán, mintha ez a tudás életét mentette volna meg. Óceániában? A fordított vízi paloták földjén lenne ez a cérna? Ez nagyon jó, oda Asztróknak kétszer annyi idő lesz bejutni, mint nekem! Hahaha! - Játsszátok le nélkülem! Majd jövök! EZ AZ, HAHAHA! - indult el olyan hirtelen Asztrók, hogy majd felborította az asztalt.
Sietősen véve lépteit, alkukötőm olyannyira megvakult a boldogságtól, hogy lendületében majdnem feldöntött. Ha nem fogom eléggé erősen pálcám, a végén leleplezem magam előtte.
- Bocs! - kért döbbenetemre bocsánatot, majd úgy elvágtatott a jobb folyosón, mint egy újonnan futó kiscsikó, maga mögött köpönyegét csak úgy reptetve. Zsigerből indulni akartam utána, hogy biztosan ne maradjak le, de muszáj volt önuralmat gyakorolnom magamon, ha nem akartam feltűnni a többi társának. Ez nehezebb lesz, mint sejtettem.
- Elfogadhatatlan. - rázta fejét Getdratim. - Ilyen vadul elhagyni a társalgót! Senki sem szánta arra az idejét, hogy ez a férfi tapasztalatokat nyerjen az illemtan terén? Még az a takarító is illemtudóbb. - mutatott rám.
- Mondod te, miután a lábad az asztalra raktad. - forgatta szemét a pillangós hölgy, megigazítva testére tapadó ujjatlan kezes-lábasát kardigánja alatt, mialatt Zerit is szép lassan próbált elszivárogni a helyszínről. - Hova, öcsi? Nem folytatjuk a kört? Asztrók elment, tétekben is játszhatunk!
- Még tanulnom kell. - fogta rövidre a magyarázkodást Zerit. - Bocsássanak meg!
- Sajnálatodat elfogadom! Távozhatsz az asztaltól, Zerit. - indult el Asztrók után Getdratim engedélye után azonnal a fiú.
Amint Zerit megelőzött - láthatólag ő is Asztrókhoz ment -, magam is alkukötőm után iramodtam (pontosabban sétáltam), remélve valahol utol érhetem. Remélem nem használta a portál tollát, meg hogy ez a Zerit nem marad sokáig nála, ha hozzá megy...! Aghh, annyi sok minden lebuktathat...
Végig sétálva Neftron bázisának hatalmas, kísértet járta hideg folyosóin, egy hatalmas lépcsőházba kavarodtam, hol minden lépcső minden létező irányba ment fel, vagy éppen le. Ki építette ezt a kastélyt és miért így? - kerestem szememmel Asztrók vörös köpenyét, ám csak tanonca lila, egyenruhához illő sál-kendőjét találtam meg.
Hátha utána megy! Ha nem, valószínűleg a közelében kell, hogy legyen elszállásolva, hiszen Asztrók felelősséggel tartozik a fiú iránt... - vettem bátorságomat, hogy belépjek a lépcsők káoszába.
Még rendes álmaimban se volt ekkora kavalkád, mint itt, nem is nagyon tudtam felfogni hogyan tudnak itt Asztrókék közlekedni, úgy hogy nem őrülnek bele.
Ahogyan sejtettem, hogy történni fog, összezavarodtam, így aztán néhány forduló után, a teljesen másik oldalon találtam magam, mint Zerit. Ez pedig hatalmas baj volt, hiszen a fiú, pillanatok múlva eltűnt szemem elől.
Most hogyan tovább? Nincs annyi időm, hogy minden lépcsőt bejárjak... Oké, akkor hogyan jutok arra a lépcsőre, amin Zerit ment?... - kapkodtam fejem, próbálva kiszűrni, melyik lépcsők a számomra jók.
Reménykedve, hogy jól mértem fel a terepet, újra megpróbáltam eljutni oda, ahova akartam eredetileg is, fel-le, jobbra-balra szaladgálva a lépcsőfokokon. Ha nem hajtott volna a belső akarat, hogy ma éjjel a cérna koordinátái az enyémek lesznek, lehet leültem volna a fokokon és hagyom, hogy felkeljek.
Kitartásomnak viszont meg volt a jutalma, hiszen végső soron egy folyosóra lyukadtam ki. Ha nem itt van Asztrók, akkor is kutatok tovább. Nem akarok teljesen megváltozni, de... ha családom jövőjének a jóléte a tét, semmi sem állíthat meg. Leszek más értük.
Szerencsémre ezen a helyen nem volt egy lélek sem, így nem kellett volna egy helyben a port sepernem, de valamiért úgy éreztem, muszáj megállnom és megjátszanom szerepem, a biztonság kedvéért. Volt egy szörnyű megérzésem, hogy ezeken a folyosókon, ugyanúgy bármikor figyelhettek, mint az iskolában. Sőt meg sem lepett volna, ha Neftronnak lett volna a tulajdon kastélyában egy besúgó hálózata, így szépen lassan téve a lépéseket, könyörögtem a trakrai egeknek, hogy ezen a folyosón lakjon Asztrók.
A percek csak teltek, de a folyosó sem rövidebb, sem zajosabb nem lett, így kezdtem egyre jobban úgy érezni, a mai éjszaka nem fog olyan sikerrel járni, mint amilyennel kellene.
Még ezt a folyosót átnézem, és ha nagyon nem találom, felkelek, miután valami jelzést tettem magamnak, hogy ezt a helyet ne nézzem még egyszer át... Ez viszont így nagyon sokáig fog tartani és akármennyire lassabban jut be egy tűz fiú a vizek birodalmába, nem fogom tudni megelőzni információ nélkül! Ajjj... - akadt bele seprűmbe egy ismerős „Csillagszelet" étcsokoládé papír. - És még igazából is takarítanom kell, mert erre felé szeretik elhajigálni a szemetet... Asztrók! Nyilván nem biztos, hogy ebben az egész kastélyban csak ő szereti a csokoládét, de mivel sietett, simán kieshetett a zsebéből! Ilyet evett ma is, amikor születésnapom alkalmából meglátogatott! - kaptam fel a csokoládé papírt, zsebembe gyömöszölve azt. - Köszönöm Asztrók, hogy mennyire figyelmetlen voltál! - indultam el, immár sokkal motiváltabban.
A helyszín szép lassan ismerőssé vált, leginkább, azért, mert tudtam, hogy Asztrók szobája az eddigi „álom túráimon" megismert fényviszonyból ítélve a kastély egy olyan részén volt, hol sokkal jobban bejutott a város adta fény. Itt pedig kifejezetten világos volt, így kétségkívül éreztem, hogy Asztrók nincs messze.
Gyerünk Asztrók, fedd fel magad! - sepertem a kelleténél idegesebben. - Nincs ennyi időm! Gyerünk már!
- Pocsék egy kém vagy, ugye tudod? - ölelte át egyszeribe hátulról nyakamat Asztrók tanonca, agresszíven magához rántva. Hát abszolút nem Asztrók kedves, ám ugyanúgy teljesen hirtelen megjelenését tanulta el! Egyáltalán melyik ajtó mögül jött ki? - Miért követsz? Ki a megbízód? - vágta olyan dühösen arcomnak kérdéseit, mintha én mészároltam volna le a családját.
Szerettem volna kiszabadítani magamat fogásából, de álruhámba bújva, nem tehettem meg, hagynom kellett magam, mint egy játéknak, hogy játszanak vele. Pedig mennyire szeretnék megküzdeni vele, megmutatni azért én sem vagyok már rongybaba! Ilyen sunyin neki támadni az embernek! Agh!
- Válaszolj, ha kérdeznek! - szorított meg jobban, mire kezdtem el ficánkolni, próbálva jelezve neki, nem tudok választ adni, „némaságom" következtében. - Oh, nem kapsz levegőt. - engedett el, érzékelve valami bajom van. - Na, beszélj, ha mondom!
A legnagyobb lendülettel felé fordultam és seperni kezdtem a padlót, csak hogy biztosan vegye a lapot. Miután pedig sepertem néhányat és elmutogattam neki hazugságomat, hogy nem tudok beszélni (nem jelnyelven, mert nem „beszéltem" még), Zerittel néhány másodpercig kínosan bámultuk egymást. Milyen jó barátok leszünk!
Ebben a pár pillanatban volt időm megfigyelni, hogy Zerit eléggé egyszerű, garbós fekete pólója és hosszú bő nadrágja tele van fából faragott bábukkal: nyakláncán, három övén, valószínűleg kistáskájában is, mind ezek a készítmények pihentek. Hogy miért jelenleg ötletem nem volt, bár annyit én is kitalálhattam a faragó eszközökből övén és táskájából kilógva, hogy maga készíti.
Neftronnál mindenkinek van mániája? Neftron az Időkirály jelét szereti, Asztrók a buta beceneveket, ez a fiú meg a faragott bábukat...
- Öhm, oké, kicsit túl paranoiás vagyok még... mit is mondott Asztrók...? - motyogta magának. - Bocsánat, majd kompenzálom ezt a találkát, újonc. - mondta már nekem. - Folytasd feladatod hű szolga! - hajoltam meg, félszemmel azt figyelve, ahogyan eltávolodik abba az irányba, ahova én is tartottam. Vicces, hogy hűnek tart, pont akkor, amikor voltaképpen meglopom Asztrókot (pontosabban csak az információját)!
Várva még legalább egy öt percet, utána indultam, a lehető legjobban időzítve megjelenésemet: éppen ekkor az előttem megérkezett Zerit oda kopogtatott be, ahova nekem kellett mennem.
- Mit szeretnél? - hajolt ki bosszúsan az ajtó mögül Asztrók. Így kicsit jobban figyelve rá (mert amikor ma meglátogatott nem nagyon nézegettem) észrevettem, hogy elképesztően lefogyott magához képest és sokkal jobban előre görnyedt, mintha hónapok óta csak írt volna. Mintha el-el maradoznának a csokoládé adagjai... majd figyelmeztetem, ha esetleg éppen kotnyeleskedik az életembe. Csak nem akarom, hogy elfogyjon alkukötőm...! - Mennyire fontos egy tízes skálán? Éppen próbálnám befejezni ezt a hónapokig tartó rémálmot.
- Tudo-ok segíteni? - merte feltenni a kérdést jóval dadogósabban Zerit, mint ahogyan velem viselkedett. Szóval csak akkor vagyunk nagyfiúk, ha valaki alacsonyabb szinten van tőlünk! Értem én...
- Ha most elkezdeném elmagyarázni azokat a dolgokat, amik kellenének ahhoz, hogy értsd ezt, még két nap múlva is itt lennénk, így nem. Na hess, csinálj valami mást.... nem tudom...valami olyat, amit egy tizenöt éves csinál. Mondjuk, olvass, tudod azt a sorozatot. Mi is a neve? K....Ke-...Keserves Téli Éjszakák Reptung Hegyén. Igen. Később segíthetsz, de most nem, majd szólok, jó?
- De, Asztrók...! - csapták Zerit arcára az ajtót. - Ajjj... Én nem is szeretem azt a könyvet, csak az a buta Bence szereti... - rúgott dühösen a levegőbe, még motyogva magának valamit, mielőtt néhány ajtóval arrébb eltűnt saját lakhelyére.
Asztrók emlékezett az egyik kedvenc sorozatomra, de arra nem, amit tulajdon tanonca szeret...?
Ezt eléggé fájdalmas látni, nem, csak mert Asztrókkal már soha nem leszünk jóban, hanem mert akivel jóban lehetne - tulajdon tanonca - azt ellöki magától ezekkel a dolgokkal. - figyeltem a seprűmmel portalanított fekete szőnyeget. - Bár meglehet Zerit kevés hónapja, vagy éppen csak hete van itt: akkor megértem, hogy Asztrók nem tudja, de ha több... miért sajnálom egyáltalán őket? Asztrók nagyjából csak rosszat tett nekem, Zerit meg majdnem megfojtott első találkozásunkkor és Asztrók oldalán áll... Mégis! Annyira szerencsétlen az ő helyzetük... Csak ilyenkor kívánnám azt, hogy olyan legyek, mint Asztrók. Ő biztos nem tanakodik ezeken, csak elfogadja a tényeket és folytatja dolgát... Vagy nem? Meglehet Asztrók is eltanakodik ezeken a mozdulatain, csak nem olyan mélyen...
Miért érdekel ez engem? Asztrók idáig csak kihasznált, meg sem érdemli, hogy rágondoljak.
De mégis... Na jó, muszáj koncentrálnom. Majd máskor agyalok Asztrókon. - lépdeltem percekkel később alkukötőm kopott matricás ajtajához, majd megbizonyosodva arról, hogy senki sincs itt, belestem a kulcslyukon.
A túloldalt nagy sötétség fogadott, így abszolút nem számítottam arra, hogy Asztrók egyszeribe csak megint kivágja az ajtót, és Neftron után kiabálva, bicegve elrohan és kinyit egy portált, ezzel akkorát lökve rajtam, hogy helyben leülök. Au.
Itt volt az én időm, így még mielőtt se perc alatt becsukódhatott volna Asztrók bunkerének ajtaja, gyorsan besurrantam, megérkezve az ismert doboz raktár-labor-alvóhely szerű, az ajtóval szembeni egy rácsablakos poszterekkel és irományokkal telerakott szobába. Az „alvó" jelzőt csak azért mondhattam, mert alkukötőmnek volt egy függőágya tele különbféle módon megvarrt állat plüssökkel, ám ezen kívül ebben a dolgokkal teli szobában semmi sem emlékeztetett egy kellemes hálóra.
Asztrók különféle kacatokkal, nyitott könyvekkel, papírokkal, íróeszközökkel és ilyen-olyan bájitalokkal telerakott asztalához fordultam, hol jelenleg egy hatalmas földrajzi Trakra térkép terült el, itt-ott felrajzolt „x"-kel, jegyzetekkel (szerencsémre Asztrók nyomtatott betűit simán elolvastam) és egy Óceánia egy pontján többszörös körökkel. Valahol itt kellett lennie az Idő uralkodók könyvének is, de egyszerűen nem találtam meg szememmel. Sajnálom Mertor. Meg foglak egyszer keresni és „hazajutattlak."
A már magamban többször megvitatott „elvigyek e mindent, vagy sem" alapján, arra lyukadtam ki, kicsit megnehezítem Asztrók dolgát, de teljesen nem rontom el munkáját és nem gyújtom meg, vagy szakítom szét. Csak dolgozott vele! Hatalmas lelkiismeret furdalásom lenne, ha teljesen elrontanám ezeket a jegyzeteket, tudván mennyi hónapjába került megcsinálnia. Amúgy is, csak hihetetlenül felhívnám magamra a figyelmet, ha megégetek bármit. - vettem el Asztróktól papírt és írószert próbálva gyorsan átmásolni a tűz fiú jegyzeteit, rajzait és magát Óceánia határait.
A belső órám egyre hangosabban ketyegett, tudtam mindjárt itt lesz mind Asztrók, mind az a férfi, aki meg akar ölni, családom neve miatt, így aztán zsebre téve az ellopott, rusnyán átrajzolt információt, körülbelül két percen belül már azon voltam, hogy szépen összefirkáljam Óceániát fekete körökkel.
Túlságosan jól haladt minden, így számíthattam volna arra, hogy amikor távozni akarok, és még előtte
kilesek az ajtón, hogy biztosan senki ne lásson meg, Zerit csak azért is kijön szobájából egyenesen felém sétálva. Agh! Most mit tegyek? Már használjam el Zayura ajándékát? Tudok várni még nem? Annyi ideje nem vagyok ebben a formámban. - lestem órámra, látván már legalább egy félórája itt vagyok. - Ajaj. Le kellene vennem az álruhát, de ha nem tudok felkelni időben nagyon hamar rajta kaphatnak, ha kimegyek. Idebent viszont levehetem, nem? Ha Asztrók megérkezne hamarabb, mint kellene, akkor...
- És hogyan akarsz eljutni oda? - hallottam meg Neftron mély hangját, mitől a szőr is felállt a hátamon. Tudtam már nem mehetek ki már a szobából, de egyelőre Zayura ajándékát sem használhattam (nem akartam pontosabban, mert túl kockázatos volt), így azt találtam ki, hogy beugrok Asztrók fekvő helyére, betakarom magamat és reménykedek, hátha nem leszek feltűnő pici termetemmel. Fel kell kelnem! Most azonnal! De ha ennyire ideges vagyok, nem fogok tudni! Bence, nyugodj meg legalább egy kicsit! Haza kell menned! Meg van, amiért jöttél! Gyerünk, kelj fel!
A félelemtől remegve a plüssök közt, azt hallgattam, ahogyan Neftront követve a nagyban magyarázó Asztrók belép a szobába - nyilvánvalóan - becsukva maga mögött az ajtót.
- ...használva, csak egyedül. - magyarázta nagyban Asztrók, valamit fa dolgot letéve az asztalára. - Nem bízok másra semmit. Látja, itt-...huh? - nőtt meg érezhetően a hőmérséklet a szobában. Még az „álmomban" is meg kell sülnöm? - Én nem így hagytam! - csengett Asztrók hangjából a döbbenet.
- Micsodát? - láttam magam előtt Neftron összehúzott szemöldökét.
- A térképem, nem volt ekkora káosz rajta! Egy pont volt kiemelve, valahol itt... nem, nem, nem... én nem... Valaki volt itt. - éreztem, mintha láthatatlan kezek rám mutogatnának. „Itt van, itt van, itt van a bűnös, kapjátok el!" - Zerit nem jött be, másnak pedig meg sem engedem... - tipegett egyhelyben alkukötőm. - Jó, nyilván maga felség kivétel...
- Különös. - állt meg a levegő a szobában. - Ki más jöhetett be Zeriten kívül?
- Zerit nem rossz fiú, nem csinálná ezt. - kelt tanonca védelmére Asztrók.
- Oh, tényleg? Pedig minden oka megvan, hogy megbolygassa az életed: gyerekes bosszú, amit rajtad tud kiélni a múltja miatt. Egy éve se hoztad ide, az előtt simán megölte volna a gondozóit is.
- Zerit nem rossz fiú. - nyomatékosította kijelentését Asztrók. - Nem kezdte jól, ez igaz, de attól még nem tenné ezt. Felnéz rám. Felnéz a „család" többi tagjára. Felség, rengetegszer mondta nekem, hogy szeretne olyan lenni, mint maga, akkor miért tenne ilyet? Tudja, mennyire készül a nagy tesztjére, pedig még rengeteg ideje van. - húzta el a „rengeteg" szót alkukötőm.
- Akkor sem tetszik nekem, rosszul csillog a szeme. Emlékeztet a Diamondákra...illetve... Ilentionra. És tudod, hogyan vélekedek ezekről.
Neftron nagyon nem akarja elengedni Tarzíciusz király és társai tettét... Főleg Tarzíciuszét nem. Vajon miért? Miért nem lép tovább és úgy folytatja gonoszkodását?
Ilention úr pedig jól sejtette: Neftron nagyon nem vette jól ezt a „szakítást." Ennyire fontos volt neki Ilention úr? Miért?
­- Zerit nem Diamonda, ebben biztosíthatom felség. Ha az is lenne, ugyanolyan engedelmes lenne, mint most. Ilention pedig egy ici-pici félre... csúszás volt... - éreztem, hogy valamelyikük meglöki a függőágyat. Kelj fel. Kelj fel! Mi tart ennyi ideig!?
- Azért vésd még egyszer az agyába, akár ő, akár nem ő volt. A „családunk" nem tolerálja, ha valamelyik családtag szabotálja a másikat! - fénylett mellettem Asztrók tűz keze, éppen hogy nem megérintve arcomat.
- Tudom, felség. Elmondom még egyszer neki, amint...
- Most.
- De a tér-...!
- Utána is ki tudod bogarászni, amit megtaláltál. Biztos akarok abban lenni, hogy beszéltél vele. -hagyta el sietősen a szobáját Asztrók, meglökve a függőágyat. „Egyedül", Neftron tett néhány lépést, valószínűleg körbe nézve. - Ekkora rendetlenséget. - emelt ki fejem mellől egy plüsst, mialatt szívem majdhogynem felfedte helyemet jajgatásával. - Gyerekes. Még mindig. - dobta vissza helyére, picit megérintve ujja végével hajamat. Észre ne vedd! Kérlek! - Nem kapott még eleget tőlem, hogy felnőjön? - tűnt el keze mellőlem.
Gyerünk Bence, kelj fel! Nem kaphat el, pont így! Sehogy, de így végleg nem! - igyekeztem szemem lehunyásával is gyorsítani a folyamatot, de az nem segített, hogy Neftron léptei és halk, szinte tanakodó hümmögései visszhangoztak fülemben.
Bence, nincs itt már semmi keresni valód. Ideje haza menned!
Menj! Menj innen! Tűnj már innen, a trakrai egekre is!
Nem kaphatnak el!
---
Riadtan, kimerülten, ám zsákmánnyal (és minden egyébbel, amit magammal vittem) kezemben keltem fel, így egy percig se tudva tovább feküdni, szinte azonnal testvéremhez ültem, hogy megoszthassam a fejleményeket.
- Sikerült! Húgi, húgi, sikerült! - keltettem fel izgatottságomban testvéremet, leginkább azzal, hogy szinte ágyára ugrottam örömömben. - Itt van, tudom hol a cérna! Látod, itt a papír! Minden itt van ezen! Hahahaha! Nézd! - ásítottam, mintha egy percet sem aludtam volna.
- Lehetne tudatnod velem ezt két óra múlva, szeretnék még aludni... - húzta volna vissza szemére takaróját, amikor is kikerekedett szemmel felült az ágyban. - Bence a hajad. Miért sötétebb, ott? - húzott ki egy jó vastag fekete tincset, szőke hajam bozótjából. - Mennyit volt rajtad az álruha?
- Annyit nem. - fordított meg húgom, feltűrve tarkómnál a hajszáldzsungelt.
- A tarkódnál, nem csak hogy fekete, de hosszabb és egyenes lett a hajad. A göndörséged eltakarja de...ez nem te vagy.
- Ezzel számoltam, húgi. Nem baj, legalább nem az arcom torzult el. - nyugtattam meg, valahol magamat is biztosítva arról, minden rendben van. - Aludj nyugodtan, csak ennyit akartam. Bocsi. - takartam be testvéremet, perceken belül már Nana szobájába tartva.
- Nana? - kopogtam be hozzá. - Ébren vagy? Sikerült megszereznem! Nana? - nyitottam be óvatosan nagynénikém oldal szobájába, azonnal megvakulva a hajnali napfénytől.
Ez a hely a mi szobánknál kisebb volt, de nagynénikém állította neki bőven elég, elfér minden, ami fontos miután leültetett a kicsiny pihenőbe. A pihenőnek keresztelt könyvespolc és teázó asztal összeállítással szemben leltem rá a pizsamás Nanára, aki ágyán ülve, éppen valami szörnyűn kinéző, erősen rezes-vasas szagú bájitalt öntött lekókadó szárnyaira. Vasfog méreg!
- Mit csinálsz? - ijedtem meg, azonnal kiragadva kezéből az üveget. - Nana, minden rendben a szárnyaiddal? - emeltem meg óvatosan észrevéve, hogy szárnya a tetejére sikerült néhány cseppnek hullania ebből a szörnyű méregből, enyhén megsebezve a hártyát. Mit csinál?!
- Hé, hé, Bencém! - szólalt meg olyan komoran nagynénikém, mire úgy hátráltam el tőle, mintha lekiabált volna. - Csak nem gondolod, hogy viccből öntenék ilyet ezekre a szörnyűségekre? Amúgy meg azonnal tedd le azt a flaskát, akármennyire fel van vizesítve, nem akarom, hogy véletlen rád ömöljön. Rád semmiképpen sem mehet.
- Szörnyűség? A szárnyaid igenis szépek és hasznosak. - tettem le a bájitalt nagynénikém asztalára, majd mellé ültem. - Miért akarod bántani magad? Történt valami, tudok se-...?
- Annyira szeretem, hogy ennyire vigyázol rám, de nem kell. - vágott félbe, gyengéden magához vonva. - Nem, nem akarom magamat bántani, csak a szárnyaimat szeretném... lefagyasztani. Ez olyan, mintha egy szemölcsöt akarnék eltűntetni. - döbbentem meg azon, hogy így érez. Oh.
- Én azt hittem így születtél. - ráztam fejem, mialatt nagynénikém óvatosan beletúrt tarkómnál hajamba, észrevéve annak feketeségét. - Miért, hogy kerültek oda, hogy ezt akarod tenni? Ha csak nem tetszik, meggyőződésem, hogy nagyon is jól áll.
- A Tündérek királynője személyesen adta nekem. - felelt könnyedén, felállva helyéről. - Megátkozott.
- Violára királynő? De velünk nagyon kegyes volt, miért tette... - akadtam meg. - ...Apánk miatt kerültél oda? - bólintott nagynénikém, ezzel a mozdulatával többet elárulva, mintha szavakkal mondta volna. Nana bajba keveredett, azért, hogy mi „jól" legyünk. Valamilyen szinten... miattunk van rajta ez az átok. - Nana én nem tudtam... Bocsáss meg, hogy ott kell lennie. Bocsáss meg...
- Miért is? Nehogy már az én döntésemet magadra vedd! Ez az ár semmi ahhoz képest, amit adhattam volna! - nevetett, asztaláról elvéve pálcáját, amint a Vasfogat gondosan elrakta az asztal egyik fiókjába. - Vágjunk abból a hosszú feketeségből, hiszen az alkukötőd nem jöhet rá, álruhában betáncoltál hozzá. - ült le újra mellém. - Igazat megvallva, nem akartam, hogy megtudjátok, mert éreztem azonnal magatokra fogjátok venni, de ha így alakult, hogy te rám nyitottál... legalább a húgod ne tudja meg. Van elég aggodalma, ne legyen még ez a vállán.
- Azt meghiszem. Nagyon várja az iskolát, de kicsit túl izgulja...
- Mint a bátyja tette. Nem okolhatod, abszolút olyan, mint te ebben. - vigyorgott Nana. - Hogy akarod a hajad? Legyen rövidebb? Az utóbbi időben, eléggé megnőtt.
- Csak egy kicsi vágj belőle. Eléggé megkedveltem ezt a hosszú fazont. Pontosabban hosszabb. - hallottam az ollóvá vált pálca halk csattogását. - De...mióta csinálod ezt magaddal?
- A szárnyammal? Amióta rajtam van, de nem akar leesni. Ez rosszul hangzik, de ennek kéne történnie. - árulta el. Körülbelül tizenhárom éve. Amióta édesanyánk meghalt. - Amikor rám kerültek, azt hittem megőrülök tőlük, de nagyon hamar megszoktam őket. Mostanság csak azért próbálkozok, mert szeretném magamban tartani a reményt, hogy egyszer végre elveszítem ezt az átkot és leesnek rólam. Hogy egyszer megtisztulhatok.
- Ez szörnyű, Nana...
- Lehetne rosszabb. - legyintett nem törődően. - Na jó, kérlek, hanyagoljuk ezt a szomorúságot! Megloptad Asztrókot, ezt szerintem ünnepelnünk kéne. Megmutatod mit találtál? Csak valamiért rám törtél hajnalnak hajnalán! - hajolt át vállamon nagynénikém. - Ejj, egyre nehezebb lesz áthajolni rajtad! Megtennéd, hogy nem nősz olyan gyorsan fel?