Év eleje volt, még nem nagyon történt semmi a suliban, így délután (inkább már este) színjátszó után elmentünk a Westendbe, valami Tejmadár nevű helyre, ahol kávéztunk. Kicsit abszurd kávét inni este 7kor, de végülis megvolt a hangulata.
-Akartok felelsz vagy merszezni? -kérdezte az egyik tizedikes lány. Ja igen, sok évfolyamból ismerek embereket, a saját osztályommal nem sokat vagyok együtt (csak órákon persze, de már az sem nagyon, hisz már faktokra járunk). De nem vagyok kifejezetten népszerű alak, legalábbis szerintem.
-Jó, úgy sem játszottam még soha -mondtam. Erre a többiek elég hülyén néztek rám.
Kifaggattak, hogy ez hogyan lehetséges, aztán elkezdtem mondani, hogy technikailag már játszottam a mostani 9.bésekkel tavaly, erre közbeszakítottak:
-Jó, értjük, nem kell a komplett élettörténeted. -mondta ugyanaz a lány. Biztos van valami alapja, sokat hallom emberektől, hogy túl sokat beszélek. -Akkor játszunk? -kérdezte.
-Én sem játszottam még, azt mondom csapassuk! -mondta a mellettem ülő kocka tizedikes.
-Zsolt, komolyan? Csapassuk? Ez totál béna. - szólt szemrehányóan a velem szemben ülő lány. Kicsit idegesítő. És még én beszélek sokat! Na persze.
-Jó, akkor Ron, felelsz vagy mersz? - kezdte kiváncsian egy másik lány.
-Egy kávézóban vagyunk éjjel, hogy a csudába mernénk? - kérdeztem jogosan. Erre a lány türelmetlenül megismételte, és a merszet kicserélte felelszre, de ettől mintha boldogabbnak tűnt volna. A lányok furák.
-Felelek -válaszoltam. Na most az előbb említett két lány ravaszul összenézett, és ekkor már nem számítottam sok jóra, de attól még kíváncsi lettem.
-Vallottál már szerelmet?
Ja, gondoltam. Megint a szerelem és a csajozás. Túl kiszámítható. -Nem -feleltem egyszerűen. Kicsit csalódottak lettek, de hát most mit mondhatnék, ha tényleg nem.
-Na várjál, most nekem kéne mondanom, nem? Semmi ötletem sincs, én ebben nem vagyok jó -mondtam őszintén. Próbáltam rásózni Zsoltra, hogy most kérdezzen helyettem ő, de ugyanazt a kifogást mondta, amit én. Ez így nem fair. Végül megint a lányok kérdeztek. Játszottunk pár kört, utána úgy döntöttek, jobb, ha úgy játszunk, hogy valaki kérdez, és azt mindenkinek sorban meg kell válaszolnia. Igaz, így tényleg érdekesebb volt.
-Vallottak már nektek szerelmet? És ha igen, akkor hányszor? -hozták fel újra a témát a lányok. Persze, ők jöttek a négyes-ötös válaszaikkal, sőt, Zsolt is mondott egy egyest. Én ismét nemet mondtam. Mármint honnan gondolják ezek, hogy van szerelmi életem?
-Voltatok már úgy igazán szerelmesek? - jött az újabb kör, a harmadik lánytól. Sorban jöttek a bonyolult válaszok, mint például, hogy "akarnám mondani, hogy nem, de igen", és erre összevihognak. Hát oké.
-Igen -mondtam, mikor én jöttem soron, de nem igazán figyeltek rám. Volt értelme megkérdezni.
Ezek után elkezdtünk pletykálkodni mindenféléről, én inkább hallgattam őket, mert a legnagyobb pletyka amit ismertem, az is az, hogy a suliban két tanár kavart a nyári táborban.
-Amúgy, most, hogy belegondolok, Ron, az eseted elég szomorú. Nem vallottál még szerelmet, és neked se vallottak még, de már voltál szerelmes -szólt eltűnődve az egyik lány. Na, wow, ezt sok idő volt összerakni. Nagyon néztek rám, de őszintén nem igazán akartam beszélni róla, így csak mosolyogtam rájuk. Amúgy is, bölcsebb, ha az ember titokzatos marad. Sok okból.
A hallgatásomra elkezdtek tanakodni, és kérdezgetni, de mindenre azt mondtam, hogy nem mondom meg. Már a lány kinézetét kezdték ecsetelni, amikor megfordult a fejemben, hogy talán el kéne mondanom nekik. A tragikus szerelmi életem, lehet, hogy most támogató és megértő fülekre találna, hogy meghallgassák.
Nah.
Az a lány úgy sem számít már.
