E•L•S•Ő ••• TÉVKÉPZETEK

22 4 2
                                    

-¡Bienvenida a la familia querida! - ölelte át melegen az idős asszony.

Azonnal fahéj és alma illat elegye fogta közre és kúszott be kellemesen az orrába. Athena gondolkozás nélkül engedte át magát az ölelés okozta békés nyugalomnak, ami felszínre tört benne és áradt szét a lelke körül. Régóta nem érzet már ilyet. Olyan volt, mintha az otthon fogalma értelmet nyert volna és ez megnyugvással töltötte el a lányt.

Így hát amikor hatalmába kerítette ez a láthatatlan, mégis varázslatos fénysugár boldogan engedte, hogy felkapja és a magasba röpítse.

Csupán tíz perce, hogy megérkezett a Torres család észbontóan gyönyörű birtokára, de szinte azonnal beleszeretett. A színesbe burkolt levelek minden alkalommal ropogtak balett cipője alatt, míg a fák, melyekről lehullottak, kopaszon nyújtóztak a sápadt ég felé, végükön egy-egy elfeledett levéllel. A nagyvárosi lány számára ez a hely maga volt a megtestesült béke és nyugalom fogalma. Ha tehette volna naphosszat a szabadban járt volna a sétányon, amit a távolban figyelt meg és csodálta volna a természet észvesztő művészetének megnyílvánulását.

-Abuela még a végén megfojtod szegényt! - nevetett fel a háta mögött Oliver.

Gloria, vagy ahogyan mindenki hívja abuela, az orrát felhúzva engedte el a lányt.

-A kis unokám végre haza hoz egy lányt és még köszönteni se lehet úgy ahogyan illik! - mérgelődött Gloria - ¡¿En qué clase de mundo vivimos?!

-Azért annyira már nem vagyok kicsi abuela! - dünnyögte Oliver és barátnőjéhez lépett.

Athena halovány mosollyal hallgatta a játékos szóváltást és otthonosan simult bele az őt átölelő karba.

-Ne is foglalkozz velük! - legyintett Oliver édesanyja, Sophie.

Az igazság az volt, hogy Athena számára ismeretlen volt az ilyesfajta kötetlen, meghitt légkör. Nem tudta milyen is az, amikor összeül a család egy nagy vacsora erejéig, csupán azért, hogy együtt legyenek, nem pedig valami mögöttes hátsó szándéktól vezérelve. Fogalma sem volt, hogyan kéne viselkednie, mit kéne tennie annak érdekében, hogy ez a külvilág számára ne látszódjon. Igazán szerette Olivert, teljes szívéből, de nem tudta elképzelni azt, hogy bevállalná a fiúnak azt, hogy az ő családja közel sem ilyen befogadó és szerető légkörű.

Így hát csendben mosolygott a háttérben mikor úgy érezte ezt kell tennie és igyekezett jó benyomást kelteni a népes mexikói családnak. Nem a színlelés volt a célja, hanem az, hogy az emberek ne érezzenek sajnálatot miatta.

-Elgondolkoztál - térítette ki gondolatai közül a lányt Oliver egy apró csókkal, amit sötétszőke hajára lehelt - baj van?

-Nem, dehogyis! - szabadkozott a lány azonnal - minden csodálatos!

Oliver megnyugodva bólintott egyet, majd a család többi tagja után terelte Athenat az ebédlőbe, ami tömve volt olyan ételekkel amikről a lány ezelőtt még sosem hallott.

-Abuela csak miattad mindenből dupla adagot készített - súgta oda halkan Oliver.

Athena tekintete azonnal az idős asszony felé ugrott és mérhetetlen hála öntötte el. A nagymamája tett érte utoljára ekkora kedvességet. Megható volt számára a tudat, hogy valaki, aki még nem is ismeri, ilyen szinten gondolt rá.

-Üljetek le hamar! - tapsolt Gloria apró tenyerével - kihül az étel!

Athena szó nélkül helyet foglalt Oliver mellett, így pont szembe ült Sam-mel és Shawnal, Oliver iker öccseivel. Sam pici orrán kék keretű szemüveg csücsült, Shawn fogát pedig zöld gumival díszített fogszabályozó tarkította, így Athena könnyűszerrel különböztette meg az angyali, szőke fivéreket.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: 2 days ago ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

TALÁLJ RÁM!Where stories live. Discover now