RED DEAD RAIDER (John Marston & Lara Croft FF)

1.FEJEZET: ÜDVÖZÖL CUMBERLAND FOREST

Lara Croft naplójából:

-"Éjszaka álmodtam. Apám hangját hallottam. Ott ült az irodában, mint mindig. A felkelő nap fénye átölelte arcát, hamár én nem tudtam. Beszélt hozzám, mondott valamit, de én nem értettem. Figyeltem, ahogyan csak tudtam, füleltem minden erőmmel de semmi. Azután rám mosolygott és átölelve felemelt, csak úgy mint kislány koromban. Fülemhez hajolt és mintha bele akart volna suttogni valamit. Valami fontosat, viszont egy mennydörgés elszakította tőlem. Egy pisztolyt láttam a földön és mintha megint oda csöppentem volna vissza. Arra a délutánra, mikor apám meghalt. Végül a második mennydörgés felébresztett és itt vagyok. Úton az elveszett Holdtoll totem felé."-

Recsegett, ropogott a helikopter minden porcikája. Csak úgy, mintha szét akart volna hullani. Minden egyes légáramlattal rázkódott egy nagyot. Jonah homloka, mint a csillagos ég ezernyi csillaggal, úgy csillogott az izzadtságtól. Szíve hevesen vert és minden létező szilárd tárgyba megkapaszkodott.
Néha azért Larára tekintett, akit láthatóan nem rémísztett meg a régi orosz helikopter haláltusája az ég viharos tengerén. Lara csak naplójába írogatott és semmit sem szólt. Pedig Jonah tudta, hogy percekkel ezelőtt rémálmok gyötörték, mégis most olyan nyugodt volt.
-Lara? - Szólalt meg Jonah aggodalomtól túlcsordult hangon. Lara nem válaszolt. Még csak nem is biccentett. Semmi jelét sem adta reakciónak.
-Lara! - Kiáltott a nőre ismét Jonah. Erre már felkapta fejét.
- Igen? - Kérdezett vissza zavarodottan.
- Mi ez az egész? Egy szót sem mondasz mióta fel rángattál erre a roncsra! Mit keresünk itt? Miért volt ez ilyen sürgős?! - Lara össze csukta naplóját és megviselt barna válltáskájába csúsztatta.
- Tegnap este találtam valamit apa jegyzetei között. Egy nyomot, amit eddig nem vettem észre és talán már el is késhettünk, ha a Trinity már rá talált akkor...- Hadart a lány.
-Lassabban! Lassan és érthetően, mondd el mi ez!
- Oké. Mond neked valamit, a Holdtoll totem?
-Nem sokat. De gondolom, azért repülünk indián föld felett.
- Vannak információ morzsák szerte Amerikában erről az ősi totemről, ami hatalmas erővel bírt. Viszont az idők során folyton eltűnt, majd újra felbukkant, mindig más és más helyszínen. Ezért sincs olyan sok leírás róla. Viszont apám úgy tűnik rájött egyfajta mintára az eltűnések és a megjelenések alapján.

-Értem. Viszont miből gondolod, hogy a Trinity tud erről a totemről és, hogy a nyomában vannak?
- Biztos vagyok benne, hogy ők is a nyomában vannak.
- Lara... - Jonah aggodalmasan nézett Lara szemeibe.
- Jonah ne nézz így rám! Ana belenézett apám jegyzeteibe, láthatott mindent. Ha ő tudomást szerzett akkor a Trinity is. Minden egyes nyomon végig kell mennem, hogy biztosan ne kaparinthassanak meg egy csepp hatalmat sem! Muszáj... - Jonah csak csendben bólintott, mikor a pilóta hátra szólt.

- Közeledünk! Viszont az időjárás miatt nem tudok leszállni! Túl nagy a vihar! Vissza kell fordulnunk!
-Nem! Nem fordulhatunk vissza! - Tiltakozott Lara.
-Ms.Croft. Ne...argh. - Folytatta volna a pilóta, mikor egy robbanás a pilóta fülkében kirepítette őt a gépből. Mint pokol kíméletlen lángjai nyaldosták a gép orrát miközben irdatlan gyorsasággal pörögve zuhant. A káosz rémísztő karként ölelte körbe Larát és Jonah-t. Lara hallotta csak úgy mint megannyiszor a halál karórájának egyre hangosabb kattogását. Lara gyorsan megragadta az egyik ejtőernyőt, közben többször is neki lökődött a gép oldalának. Szédülve bár de az utolsó utáni pillanatban neki ugrott Jonah-nak majd az idő közben kiszakadt ajtónak. Csak két szempillantás volt az egész. Minden olyan gyorsan és hirtelen történt, de mégis Lara perceknek érezte. Mintha egy forró folyadék kúszott volna végig vénáin egészen a szívébe, mely ettől egyre hevesebben kalapálni kezdett. Csaknem már szétrobbanhatott volna. Ennek a szívnek viszont ez kellett. Hogy úgy zakatoljon, hogy azt a fejében érezze. Azt kell éreznie, mint legelső alkalommal. Lara a levegőben gondolkodás nélkül meghúzta az ejtőernyőt. A kinyíló ernyő nem tudta megtartani Lara-t. Kezéből kicsúszott Jonah vörös ingje.
-Lara!- Kiáltott rémülten a férfi Croft után. Aki sikítva zuhant alá a vér vörös lombok közé. Talán halálos is lehetett volna a zuhanás. Talán itt kellett volna a történet végének lennie, viszont a zuhanás nem volt olyan gyors és hála a sűrű lombkoronáknak egyre csak lassult a zuhanásra. Mint ezernyi véres kés szúrta a vágta őt. Egy nagyobb ág darabkája, mint hústű a frissen sültet, szúrta át combját. Lara viszont nem sokáig érezte a hatalmas fájdalmat mert szinte azonnal el is ájult és már eszméletlenül csapódott a levelekkel tarkított avarnak. Álmában újra apját látta. Mosolygott, rá a nap zsarátos fényében. Egy pillanatra csupán de elfoszlott minden fájdalma belül és kívül is. Melegség töltötte el a testét. Azonban, mint minden álomnak, ennek is véget kell hogy érjen. A fájdalom vissza tért és ő is felocsúdot. Sziszegve fájdalomtól nyögdécselve ült fel.
-Úristen! - Figyelt fel a combjából kiálló fadarabra. Két kezét gyorsan az ág darabjára tette és hatalmas lelkierő kíséretében a lehető legnagyobb darabot törte le belőle, hogy ne zavarja őt a mozgásban, amíg jobb körülményeket nem tud teremteni sebe ellátásához. Az őszi avarból hamar fel sikerült állnia. Kezét lábára tette mintha fájdalmán az bármit is enyhítene. Azután leltárt tartott. Körbe nézett, és kistáskáját meg is találta a levelek között. Nehézkesen elbicegett a barna táskához és felemelte azt.
-Lássuk! - Kukkantott bele. Odabent naplója pillantott vissza rá, egy öngyújtó és egy rádió. Egy pillanat sem volt és már is a rádión volt marka.
-Jonah?! Ott vagy?! Jonah! - kiáltott kétségbe esetten. Persze senki sem válaszolt. Hogyan is válaszolhatott volna bárki egy ilyen baleset után. Meglehet, hogy csak Lara élte túl. Meglehet, ő is csak egy kicsivel tovább fogja bírni mint a többiek. Talán eddig tartott a Croft szerencse? Kavarogtak benne ezek a sötét gondolatok. Akár az éj fekete métely, mely mélyre rágja magát az ember lelkében. Ám Lara Croft-ot más fából faragták. Nem pusztán egy régész volt sosem. Hisz megannyi akadályon küzdötte már át magát mióta apja nyomdokaiba lépett és még most is itt van és gázol előre megállás nélkül. Miért állna most meg? Teste fájdalma sem tarthatja vissza a Croft makacsságot. Az őszi erdő viszont hatalmas és mély akár az éhes óceán mely csak a friss falatra vár. Felnézett a viharos égre ahonnan örökös eső hullott alá.
"-Magasabbra kell jutnom"- Gondolta és bicegve elindult az egyik irányba, ahol egy kicsiny csörgedező patakocska folyása biztosította róla, hogy jó irányba halad. A terep magasodott is, és persze egyre nehezebbé és nehezebbé vált. Egy öreg, látszólag száz vagy kétszáz éves fához ért, mely az égbe nyúlt még ilyen idősen is. Akárcsak Bábel tornya ő is a menny felé nyújtotta kezét de az ég meghajlította, hogy sose hasíthassa ága a mennyek országának levegőjét. A viharral küzdő öregnek támaszkodott, hogy pihenjen. Mikor neki támaszkodott a fa nyöszörgött, recsegett ropogott. Nem volt túl sok ideje a pihenésre. Embereket hallott az erdő mélyéről. Katonák közeledtek.

- Ez Croft!- Hallatszott a kiáltás Lara mögül és elszabadult a pokol.