20.rész

16 3 1
                                    

Pamela

A nevem immár Pamela Kaulitz ,már 3 hete ,hogy hozzá mentem Tomhoz. Azóta sok minden történt, vissza költöztünk Tomhoz és nászuton is voltunk. Olaszban ,ami csodálatos volt ,és szenvedéllyel teli. Már nem védekezünk Tommal nem mint ,hogyha eddig igen.

Most éppen ülök a kanapén és nézzük a tévét a kis fiammal. Közben Tomék alapítottak egy zenekart. Most éppen veszik fel a lemezüket. Tom írja a dalokat és hát egész jól csinálja. És a maffiozkodás is zajlik még ,de már nem olyan ütemben, mint az elején volt. Még mondtam Tomnak nem hozzhatja haza a munkáját. Nehezen de el fogadta , a kis fiam felém fordult és el kezdett kérdezni.

- Anya mikor jön már apa?! - kérdezte a kis fiam izgatottan.

- Hamarosan kicsim ! Még egy pár óra és itt van ! - mondtam mosolyogva meg simogatva a fejét.

Már ebédeltünk, de valamit érzek ,olyan hányingerem lett. Gyorsan a wcere kellett szaladnom, és ki jött belőlem minden is. Nagyon rosszul éreztem magam. Egy kopogás szakította félbe.

- Any a jól vagy!? - kérdezte aggódva a fiam.

- Persze kicsim ! Egy pillanat ! - mondtam neki nyugodt hangon.

Pár perc múlva végeztem is és mentem vissza a fiamhoz. Aki éppen le rakta a telefont.

- Mit csinálsz kicsim ?! - kérdeztem le ülve mellé.

- Szóltam apának ! - válaszolta aggódva.

- Nem kellett volna kicsim ,apa dolgozik ! - mondtam neki mosolyogva.

- Már nem ! Azt mondta azonnal jön haza ! - válaszolta a kicsi fiam.

Olyan mint az apja ez a gyerek ,mindent túl aggódnak. Csak mosolyogtam és megráztam a fejem. Pár perc múlva az ajtót majdnem ki tépve rohan hozzám Tom.

- Édesem jól vagy!? Nincs bajod ?! - kérdezte oda szaladva hozzám és terdelve.

- Nyugi Tommy ! Mindent túl reagáltok ti ketten ! - mondtam és csak mosolyogtam.

- Fontos vagy nekünk! Mi a baj ?! - kérdezte és közben végig nézett mindenhol is.

- Ti is nekem ! Csak ki jött belőlem minden ,de már jól vagyok ! - válaszoltam és meg simogattam a kezét.

Csak egy aprót bólintott, és mentem szedni neki egy kis spagettit paradicsom szósszal. Amikozben ki szedtem megint rám tört a hányinger. Tartsad Pam , nyugi mindjárt el múlik nyugtattam magam. Vettem egy nagy levegőt és próbáltam másra fókuszálni. De nem nagyon ment,le raktam a tányért meg kerülve Tomot rohantam ismét a wcere.

Már megint a WC előtt térdeltem és megint hánytam. Valami itt nem stimmel , el kezdtem kotoraszni a cuccaim között. Találtam egy terhességi tesztet. Megfogtam és rá ültem a wcre majd rá is pisiltem.

- Édesem minden rendben ?! - hallottam meg Tom hangját.

- Persze Tommy ! 5 percet kérek rendbe szedem magam és megyek ! - válaszoltam.

- Rendben ! - felelte.

Végeztem és vártam ,nem tudom ,hogy miért egy kicsit ideges vagyok. Egy örökké valosagnak tűnt az az 5 perc ,de végül le telt. Nagy levegőt vettem és megnéztem. A teszt pozitívat mutatott ,teljesen le sokkolodtam. És ki sétáltam a kezemben a tesztel, és csak bámultam.

- Mi a baj Édesem?! - kérdezte Tom rám kapva a tekintetét.

Én csak álltam ott és fel emeltem a fejem ,könnyek szöktek a szemembe. De ezek öröm könnyek voltak ,de Tom ezt még nem tudta.

- Mi a baj édesem ne sírj kérlek !? - mondta Tom és le törölte a könnyemet.

Át adtam neki a tesztet ,nézte és rám nézett. A szeme csillogott és fel kapott ,majd megpörgetett.

-APA LESZEK ! - kiáltotta mosolyogva.

Le rakott és körbe csókolta az arcomat ,én csak kuncogni tudtam.

- Nagy tesó leszek ?! - kérdezte a kis fiam.

- Igen Kicsim az ! - mondtuk egyszerre Tommal.

El kezdett körbe szaladni a házban ,olyan mint az apja. Tom át karolt hátulról és csak néztük a fiúnkat,hogy milyen boldog. Tom meg ette a spagettit és el mostam a tányérját. Le ültünk a kanapéra Tom feje az ölembe volt , a fiunk fel ment addig pihenni egy kicsit.

- Azért megborotválkozhatnál nem gondolod ?! - kérdeztem és közben a szakállával játszottam.

- Ugyan édesem ! Azért vald csak be szépen így is szexi vagyok neked ?! - mondta és vigyorgott.

- Hát.. nem tagadom így is jól nézel ki ! - feleltem a szemébe nézve mosolyogva.

- Nagyon szeretlek Pam ! - mondta.

- Nagyon szeretlek Tom ! - válaszoltam és megcsokoltam.

Fel ült és az ajkaimnak esett ,más esetben ha csak ketten lennénk szét tépném.

- Tom ! Fent van a fiunk ! - szóltam rá Tomra.

- Ne aggódj édesem alszik ! Addigra végzünk! - mondta vigyorogva.

- Nem hiszem ! Állj le , tudod ,hogy nehezen fogom magamat vissza ! - feleltem.

A telefonjáért nyúlt és már hívta is Billt. 15 perc múlva már ott is volt a fiunkért Bill. Nagyon szeret a nagybátyával lenni.

- Azért ne szedjétek szét a házat ,hogy ha lehet ! - mondta Bill kuncogva.

Majd kisétaltak az ajtón, és én be is csuktam.

- Mennyi időnk van ?! - kérdeztem Tomra nézve

- Az egész éjszaka ! Most már nem szabadulsz! - felelte vigyorogva és ott helyben nekem esett.

Meg voltak az aktusok ,minden hol is a házban. Hajnalban Tom szerető karjaiban aludtam el.

Idő ugrás !

Az idő gyorsan telt ,már meg született a kislányunk Amira Kaulitz ,aki most 1 éves. Tom a szulesnél is velem volt ,minden kivansagomat leste. Nagyon szerető apa és férj ,a banda sikeres. Nem gondoltam volna ,hogy egy maffiavezér karjaiba sodor a szél. De így alakult és boldog vagyok. Voltak hullám völgyek ,de megoldottuk.

Örökké szeretni fogom Tomot és a családomat amit adott nekem. Most éppen a kis Amirát tartja a kezében és figyel a fiára. Én meg nézem őket és csak mosolygok ,annyira csodálatosak istenem. Egy könnycsepp legordult az arcomon. El se hiszem ,hogy anya vagyok és egy szerető feleség. Oda sétáltam hozzájuk és le ültem Tom mellé. Át vettem tőle Amirát.

- Nagyon köszönöm neked Tom ,amit adtál nekem ! Örökké szeretni foglak ! - mondtam és egy csókot nyomtam az ajkaira.

- Én köszönöm, hogy velem vagy és meg bocsájtottál! Örökké szeretni foglak Pam ! - felelte mosolyogva.

Nahát ! Végére értem ennek a könyvnek is ! Remélem tetszett nektek ! hétvégét nektek sok puszi !!

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: a day ago ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Rabságba esve ! (Befejezett ✅️✅️)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora