💔 Törött Lelkek Játéka 💔

3.

Emma teste, most a lény lakhelyeként, megindult a fekete erdő mélye felé, Sophie kétségbeesett könyörgéseit figyelmen kívül hagyva. A kislány sírva rogyott a földre, de a lény csak nevetett Emma hangján, kegyetlen és hideg csengéssel, amely visszhangzott az erdő szívében.

– Végre szabadon járhatok ebben az ártatlan testben – szólalt meg a lény mélyebb, gonoszabb tónusban, és felém fordult. – Most megmutatom neked, milyen, amikor a fájdalom nem csak egy testet, hanem egy lelket is darabokra tép.

Emma tudatának apró szikrái még mindig ott rejtőztek valahol a lény által megszállt test mélyén, minden egyes mozdulatnál és szónál kétségbeesve küzdve a túlélésért. A lény érzékelte ezt, és örömét lelte abban, hogy szenvedése láthatatlan és örök legyen.

– Sophie, gyere ide – hívta őt Emma hangján, de ez a hang most rideg és kegyetlen volt. Sophie remegve emelkedett fel, és közelebb lépett, reszketve nézett Emma torz arcára.

– Emma? – Sophie hangja megtört volt és reménytelen.

– Sophie – mondta a lény hideg mosollyal –, köszönöm, hogy itt voltál, most veled is végzek. – A szavai kegyetlen ígéretként csapódtak, és mielőtt Sophie megmozdulhatott volna, a lény megragadta őt Emma karjaival, a szorítása acélkemény volt.

– Ne aggódj, Sophie – mondta halkan, Emma hangján. – Gyorsan vége lesz.

Ekkor azonban Emma valódi lénye, elnyomva, mégis erőszakkal tört ki a tudat mélyéről. Az árnyék megállt, a mozdulatok megtorpantak.

– Elég... Kérlek, ne! – könyörgött saját szájával, de a lény csak még mélyebbre taszította a lelkét a sötétségbe.

– Sajnos, Emma, már nincs beleszólásod – súgta a lény, miközben belül kegyetlenül aprította a lányt, emlékeinek foszlányaival. Újra és újra megmutatta neki mindazokat az embereket, akiket elárult, mindazt, amit most elveszít.

Ahogy Emma testén átsuhant a kín, a lény Sophie-ra nézett.

– Látod, Sophie? Azok, akik megbántják a szeretteiket, megérdemlik a szenvedést. – Emma szenvedő lelke egy pillanatra meglátta Sophie arcát, a tekintetében gyűlölet és fájdalom keveredett. Ez a látvány darabokra szaggatta azt a kevés maradék reményt is, amit a lelkében őrzött.

Sophie hátrált, a félelem minden csepp erejét elvette.

– Nem… Ez nem lehet igaz – suttogta remegve, és futásnak eredt az erdőben, kétségbeesetten próbálva elmenekülni.

A lény Emma testében halkan felnevetett, majd hozzám fordult, gonosz diadallal csillogó szemekkel.

– Ez csak a kezdet, Elie. Ahogy Emma lelke lassan feloldódik bennem, még több fájdalmat fogok neki okozni. És amikor már csak üres árnyéka lesz önmagának, végre eljön az igazi bosszú ideje.

Ekkor odaléptem elhalványuló testéhez.

– Emma – suttogtam gyilkos elégedettséggel –, láthatod, hogy semmi sem marad belőled. Ahogy szeretteidet tönkreteszem, te is el fogsz tűnni. Ez a sorsod.

Emma lelkének egy utolsó kiáltása elhalt az árnyak közt, ahogy a lény átvette az irányítást, és immár Emma minden érzése és emléke egyetlen célt szolgált: az én bosszúmat.

Remélem tetszett a folytatás, írd meg a véleményed, köszönöm ha elolvastad.❤️