Tessék?

3.

A nyomozó túlságosan is fiatal volt ahhoz, hogy magányos legyen. Ezt gondolták róla a kívülállók, bármikor találkoztak vele vagy csak ránéztek. Hisz mi problémája lehet egy sikeres rendőrnek, aki nem küzd se anyagai, se magánéleti problémákkal?

Az idősebb kollégáinak megvolt róla a véleményük. Zöldfülűnek gondolták a kora miatt, és hogy még csak nem rég végzett az egyetemen. Mit képzel, hogy idejön és a friss diplomájával learatja a babérokat előttük?

Nem akarták szabotálni, egyszerűen nem segítették munkáját. Úgy voltak vele, ha már ennyien dicsérik precizitása és tudása miatt, akkor egyedül is elboldogul ezzel az üggyel.

Igen, Taehyung okos volt. Gazdag családból származott, ezért igencsak korlátozott élete volt, amíg szüleivel lakott. Gyerekkora nem olyan volt mint a többi kisebbnek. Amíg azok kint játszottak minden nap a szabadban, neki a négy fal között kellett bújnia több könyvet egy nap.

Külön tanárja is volt, aki néha annyira megsajnálta a kisfiút, hogy titokban párszor kiment vele játszani. Persze ezt sem lehetett sokszor, a szülők nem bírták volna ezt elviselni. A munka rabjai voltak, mégis volt arra idejük hogy az egyetlen gyerekük életét a jelenlétük nélkül irányítsák.

Nem volt kérdés már kicsi kora óta, hogy ő egyetemre fog járni. Ezt már akkor eltervezték, mikor éppen csak megfogant az anyjában. A két felnőtt híres volt a környéken, nem lehetett egy senkiházi kölykük.

Taehyung mindig is jó tanuló volt, hisz majdnem minden délutánját tanulással töltötte. Nem járt szórakozóhelyekre, semmi olyasmire ami kikapcsolhatná. Max elment sétálni akkor, amikor senki nem látta.

Ezért sem volt sok barátja. Na jó, egy sem volt neki. Mindegyik éppenhogy köszönőviszonyba volt vele, semmi több. Elkérték tőle a leckéket, de senki különösebben nem kérdezte meg tőle hogy, hogy van.

Mikor végre elköltözött szüleitől, a nyomasztó érzés egy darabkája eltűnt belőle. Külön életet kezdhetett, de senki nem volt akire támaszkodhatott volna. Szülei ugyanúgy figyelték eredményeit, csak annyit engedtek meg neki hogy elköltözzön.

Amint megkapta a diplomáját, szülei végleg leszálltak róla. Megmondták neki, hogy az ő dolguk ennyi volt, hogy egy sikeres embert csináljanak belőle. Taehyung számított erre, mégis rosszul esett neki.

Volt egy háza, diplomája, pénze és még munkát is szerzett. Mégis egy dolog hiányzott, ami a legfontosabb volt.
Élet. Nem volt élete.

Lehet, hogy ez a lelkében nagyobb károkat okozott mint gondolná, de sosem ment ebbe bele mélyebben. Sosem kérdezték meg tőle hogy érez, ezért ő is elfogadta, hogy minden rendben van.

Tanult pszichológiát, ezen is túl kellett esnie az egyetemen. Nem bánta meg, mindig is érdekelte a téma, és hogy mit rejt más emberek elméje. Önmagát mégsem tanulmányozta sosem és talán ez egy nagy hiba volt.

Amint hazaért, mindig üres lakása fogadta. Ezért szerette ha sok munka van neki feladva és érdekes dolgokat csinálhat. Részben emiatt választotta ezt a szakot és munkát, hogy legyen mivel töltenie a napjait. Na meg persze rejtélyeket akart megoldani és utánajárni a dolgoknak. Mondhatni maximalista volt, mint mindig.

Azonban egy nap, az életébe toppant egy lakótárs, aki szinte a bátyja lett az idő alatt. Jin gyorsan hozzánőtt a fiatalabbhoz és ez volt az, ami kirántotta Taehyungot a szürke napokból.

Meglepő volt számára Jungkook viselkedése, sosem látott még ilyet. Persze voltak ezelőtt ügyei, de ilyen még nem fordult elő. Ez az első olyan, amikor tényleg komoly dolgokról van szó. Fiatal fiúk életéről és testük megtalálásáról, ami gondolatára gyomra görcsbe rándul.

Amint elolvasta a gyilkos aktáját, rájött, akár ő is lehetett volna az egyik az áldozatok közül. Teljesen megfelelt az elrabolt fiúk leírásának és csak hálát tudott adni hogy sosem találkozott a férfival ezelőtt.

Sokat gondolkozott a fiatal elfogotton, akinek agymenetére még mindig nem jött rá. Éjszaka sem tudott rendesen aludni, hisz sokszor ő jutott az eszébe és hogy vajon mi játszódhat le benne. Nem rég kapta meg az ügyet, de már túlságosan beleásta magát.

Sok mindent nem tudott róla, mert az aktája eléggé üres volt. Valljuk be, nem a legbőbeszédűbb emberrel van dolga. Azonban szerette a kihívásokat és ezt annak vette, hogy szólásra bírjak a másikat bűneivel kapcsolatban.

Mikor először beszélgettek, tudta, nem lesz könnyű dolga. Viszont ő akkor is bevállalta, megakarta mutatni öregebb kollégáinak hogy ő nem tapasztalatlan ehhez és okos ő.

Meg kell szoknia a furcsa beszélgetéseket Jungkookkal és nem szabad kiakadnia ha valami olyasmit kérdez tőle, amire egyáltalán nem akar válaszolni. Azt érzi, vele talán jobban el tud beszélgetni mint másik kollégájával, aki egy nap után feladta a gyilkossal való munkát.

Most is ott ült előtte csendben, nem rég jött be a szobába. A fekete hajúnak kisebb mosoly bujkál szája szélén és ezt nem is akarja titkolni. Taehyung nem tudja ezt hova tenni, de inkább nem is figyel rá, gondolatait másfelé tereli.

-Hogy van, nyomozó?-kíváncsian oldalra billenti kissé fejét, miközben arcáról nem tűnik el mosolya.

-Nagyon jól, köszönöm. Maga?-felesleges csevely, de csak így tud a cél érdekében tenni valamit.

-Tudja, jól áll magának ez a szín.-utal a szőke hajú ingjére, ami krémszínben pompázik.

-Ez kedves magától.-ejt egy kisebb mosolyt-Viszont az érdekelne, jól bánnak magával?-utal itt arra, hogy nagyon is jól ismeri az itt dolgozókat és tisztában van azzal amit szoktak csinálni.

Jungkook csak bólintott egyet, ezzel is hazudva egyet az előtte levőnek.

-Tegezzen, nyomozó.-dől hátra székében, hátha úgy kényelmesebb neki.-Mesélne nekem a múltjáról, kérem?-hangja kedvesen cseng, mégha nem is szokta az utolsó szót használni, most muszáj volt.

-Rendben, azonban neked is kell valamit mondanod nekem.-kezd el alkudozni a fiatalabb.

-A szülei szigorúak voltak magával, igaz?-tapint egyből a lényegre, mire a másik meglepődik-Hát persze-horkant fel-Hogy bírta ki, hogy ne szegüljön ellen?-hihetetlen volt a gondolkodása a fekete hajúnak.

-Tiszteletre tanítottak, egész életemben.-vesz egy mélyebb levegőt-Az évek során hozzászokik a dolgokhoz az ember, mégha az rossz is.-utalt itt másra is, amit Jungkook rögtön kiszúrt.

Ravasz mosolyra húzta ajkait, ezzel is jelezve, értette a célzást.

-Most én jövök.-kulcsolta össze kezeit a szőke az asztalon-Ne hazudj. Miért csak fiatal férfiket tartottál fogva?-kíváncsian fürkészi a másikat, aki belülről harapdálta száját.

-Könnyebb volt.-rántott vállat, mire a másik értetlenül nézett rá-Jobban meglehetett őket fogni. A lányok pedig visszataszítóak.-fordult grimaszba arca.

-Mikor kezdtél el így vélekedni erről?-túl sok kérdés volt fejében, megválaszolatlanul.

-Egy válaszért, egy válasz, nyomozó.-húzza ismét mosolyra ajkát.

-Kérdezz.-izgatott volt és ezt sajnos ki is mutatta, pedig nem szabadott volna.

Nyílt az ajtó és egy másik rendőr lépett be rajta, aki jelezte hogy itt az idő befejezni a csevelyt. Taehyung kissé csalódottan állt fel és ment volna ki, ha az elfogott utána nem szól.

-Vigyázzon magára, nyomozó.-nem nézett rá, lefelé tartotta fejét, de fogait megmutatta.

A szőke nem mondott semmit, kérdésekkel tele hagyta el a kihallgató szobát és egyben a rendőrséget. Késő volt már, ideje hazamennie és ismételten töprengeni azon, mit rejthet a gyilkos agya.

Nekik