the taste of fall

15.

Miután Szofit már vagy egy hete kerülgettem - igen, túl gyáva vagyok ahhoz, hogy beszéljek vele -, ezért Szofi mindenáron össze akart hozni egy találkozót sulin kívűl.
És most egy kávézó előtt állok és nem merek bemenni. Az üvegfalon keresztül láttam Szofit egy asztalnál ülve, nekem háttal. Látszólag nem izgult, velem tart.
Egy nagyot sóhajtva bementem a kávézóba és leültem Szofival szemben.
- Szia - mosolygott.
- Szia - válaszoltam halkan.
- Tudni szeretném, hogy mi az oka annak, hogy kerülsz engem.
Oké, erre nem számoltam. Ilyen gyorsan belecsap a közepébe, pedig fogalma sincs arról, hogy miről van szó.
- Van barátod? - kérdeztem, mire Szofinak elkerekedett a szeme, majd hitetlenkedve felnevetett.
- Hogy lenne? Arról már tudnál - legyintett. Elhittem volna neki, ha nem láttam volna Batuval.
- Pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy van - feleltem halkan. Szofi összevonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, ezért folytattam. - Egyik nap... láttalak Batuval a plázában.
- Lia, te is jól tudod, hogy Batuval barátok vagyunk, mert őszintén én nagyon bírom őt - csattant fel.
- Akkor miért fogtátok egymás kezét? - kiáltottam fel, mire csend telepedett szinte az egész kávézóra.
Szofi döbbenten meredt rám és szóhoz sem jutott.
- Ezért kerüllek. Mert a volt barátommal jöttél össze a tudtom nélkül. És valóban semmi közöm ahhoz, hogy ki a barátod és miért. De zavar, hogy legjobb barátnőként nem mondtad el nekem. két hónapja szakított velem, ami elég kevés idő.
Én magam is meglepődtem azon, hogy milyen éles hangon beszélek, így Szofi nem mert a szemembe nézni. Mindketten tudtuk, hogy igaz volt amit mondtam. És végül Szofi a szemembe nézett. Gondoltam, hogy most bocsánatot kér és magyarázkodni kezd. De ezek helyett megvonta a vállát.
- Reméltem, hogy nem fogsz rájönni, amíg el nem költözünk.
Aú, ez fájt. Beledöfte a kést a szívembe és meg is forgatta.
- Miután elköltöztem, úgyis megszakítjuk a kapcsolatot, így gondoltam felesleges elmondanom. - Újból megvonta a vállát. - Nincs igazam?
- Nem, marhára nincs igazad - ráztam meg a fejem, még mindig pislogás nélkül meredtem rá.
- Ne már Lia! Te is tudod, hogy nem fogunk beszélni, ha elköltöztem.
- Te ezt a következtetést egyedül levontad?
- Nem értem, hogy mi a bajod - ingatta a fejét. - Ez nem egy következtetés, ebben biztos vagyok.
- De fogd már fel, hogy nincs - kiáltottam rá, végül felálltam. - Elvileg legjobb barátnők voltunk és őszintén, nekem eszem ágában sem volt megszakítani veled a kapcsolatomat. A szilvesztert is együtt akartam ünnepelni veled! Te vagy nekem az egyetlen barátnőm, rajtad kívűl senkim nincs. És úgy néz ki, hogy szerencséd lett, sőt még a költözés előtt szakítjuk meg a kapcsolatunkat. Mit szólsz hozzá? Szerintem tetszeni fog neked.
Azzal meg sem vártam, hogy mit mondjon, otthagytam az asztalnál és kimentem a kávézóból.
Nem volt kedvem hazamenni és szomorkodni, ezért a háztól ellentétes irányba indultam el. Nem tudtam, hogy hova menjek ezért csak sétálgattam és a villamosra is felültem, míg végül a Margit-hídra értem. A híd közepén megálltam és nézelődtem, majd csináltam egy képet és továbbmentem.
Hirtelen megcsörrent a telefont, a kijelző Tomi nevét mutatta.
- Igen?
- Hol vagy?
- Csak a városban sétálgatok. Miért? - néztem körbe, mintha attól tartottam volna, hogy Tomi valahol a közelben figyel engem.
- Gondolhattam volna - sóhajtott, mire összevontam a szemöldököm.
- Mit?
- Hogy elfelejted.
- De mit?
- Persze, hogy elfelejtettem.
- MIT?
- Itt állunk az óriáskeréknél, és húsz perce rád várunk.
Milyen óriáskerék? Hol? Miért várnak rám?
És hirtelen beugrott, hogy anyáék ma nekünk, gyerekeknek szerveztek egy kis programot, pontosabban óriáskerekezést és szabadulószobát kiengesztelésképpen a két hetes wellnessük miatt. És én még mindig nem vagyok ott. 
Valójában fogalmam sem volt, hogy merre van az óriáskerék, ezért a lokátort megnyitva futni kezdtem a Tomit pötty felé. Nem volt olyan messze gondoltam, ezért hat perc után lihegve fékeztem le a bátyám mellett a sorban.
- Tudod mióta várunk? - förmedt rám Tomi. - Engedjük magunk elé az embereket, hogy ne kerüljünk sorra nélküled.
- Sajnálom, csak...
- Csak mi? - vonta fel a szemöldökét Tomi. Csak összevesztem a legjobb barátnőmmel. De ezt nem mondtam neki, csak álltam a szemkontaktust a dühös vadállat bátyámmal.
- Ez sosem jelent jót - suttogta Gréti valahonnan a közelből valakinek.
- Gondoltam. - Felkaptam a fejem, ezzel megszakítva a szemkontaktust, merthogy nem más állt ott mellettem, mint Milán fekete bőrdzsekiben és napszemüvegben. És muszáj bevallanom, hogy eléggé jól nézett ki.
Fogalmam sem volt, hogy Milán is jönni fog, de nem bántam. 
Mind az ötünket beszuszakoltak egy kabinba és elindultunk felfelé.
- Erre nem vagyok felkészülve. TÉRISZONYOM VAN! - sikoltotta Regő. - LE FOG ZUHANNI A KABIN ÉS MEGHALUNK!
- Dehogyis, ez biztonságos - legyintett Tomi, mire Regő hitetlenkedve felhorkant.
- Azt csak hiszed! Hidd el, bármi történhet velünk, amíg itt fent vagyunk ezen az óriás szerkezeten.
- Óriáskerék a neve - dünnyögte Tomi.
Hirtelen megálltunk, szinte a tetején előkaptam a telefonomat és készítettem néhány képet, majd megnéztem, hogy megkérjek valakit, hogy fotózzon le, de bármit mondhattam volna, Milán kivette a kezemből a telefont és mutatta, hogy álljak az ablakhoz, mert lefotóz.
Mosolyogva néztem a telefonom kamerájába.
- NEM HISZEM EL, HOGY A LEGTETEJÉN MEGÁLLUNK, DIREKT CSINÁLJÁK EZT VELEM!
Felnevettem.
- Ez jó lett -a telefonomat Milán, amin egy imént készített kép volt megnyitva. Nevettem rajta, a háttérben szépen látszódott a város.
- Aha, tényleg - bólintottam. - Köszi.
Milán válaszul csak legyintett, és pont abban a pillanatban az óriáskerék tovább forgott.
Az óriáskerékről leszállva volt még másfél óránk a szabadulószobáig, ezért beültünk egy közeli étterembe ebédelni.