E L S Ő

1.1K 56 7
                                    

Ez a nap is olyan átlagosan indult, mint a többi. Reggel felkeltem, elmentem a fürdőbe, fogat mostam, megfésültem a hajam, visszamentem a szobámba, előkerestem egy fekete  ''I hate boys'' feliratú pólót, egy fekete csőnadrágot és a kedvenc fekete Converse  cipőmet, amit az apámtól kaptam. Megragadtam a sulis táskámat, és az edzőtáskámat, majd lerobogtam a lépcsőn egyenesen a konyhába, ahol apa egy szelet pirítóst rágcsált és a jegyzetfüzetébe firkált valamit. Gondolom a mai mérkőzéssel kapcsolatban. Kivettem a hűtőből egy sportitalt, majd leültem apával szemben. Elvettem egy pirítóst a tányérról és elkezdtem enni. Végül megtörtem a csendet:

-         Ki ellen fogunk ma játszani, apa?- kérdeztem, lenyelve az utolsó falat pirítósomat.

-         A Devenford Prep ellen. Azon gondolkodom, hogy Stilinski játszón-e ma este. - morfondírozott.

-         Na de amúgy Stiles tud segíteni a pályán. - próbáltam a barátom védelmére kelni.

-         Persze, Annie. - mondta szarkasztikusan, majd folytatta- Dunbar száz százalék, hogy a pályán lesz veled együtt.

-         És Scott?

-         A csapatkapitány, hogy ne lenne a pályán, mert elvileg ő a legjobb játékos a csapatban. Tudod, ezért hívják csapatkapitánynak. - válaszolta apa.

-         Jó-jó ez csak egy szimpla kérdés volt.- tettem fel védekezésképp a kezem.-Azt hiszem,hogy én indulok,mert a srácok várnak rám.

-Majd az edzésen találkozunk,Annie.-köszönt el apa.

Felkaptam az összes holmimat, és elindultam az iskolába.A kb. 10 perces út alatt azon gondolkodtam, hogy nehogy Liam elveszitse a kontrollt és a pálya közepén változzon át vérfarkassá.

Az iskola előtt ott állt Liam Masonnal. Mindketten háttal álltak nekem. Igy hát fogtam magam és ráugrottam Liam hátára. Majdnem elestünk, mert Liam nem számitott egy hirtelen jött feleslegnek.Mason az egész jelenetet végigröhögte. Miután kellőn megvicceltem Liam-et leszálltam a hátáról, legnagyobb örömére.

-Mi van Dunbar, már nem is örülsz a te egyetlen 28-as számú Annie Finnstock-odnak?-kérdeztem tettettet szomorúsággal.

-Ó tudod Annie,hogy én mennyire szeretlek.-válaszolta Liam lányos hangon és összeborzolta a hajam.

-Jaj, Liam majd találkozunk a pályán.-köszöntem el egy intéssel a barátaimtól és elindultam az iskolaépület felé.

*a mérkőzés előtt*

A folyosón bolyongtam, a lacrosse mezemben,ismerős arcokat keresve,amikor megláttam egy nagyon mérges Liam-et egy nagyon magas(és magamban megjegyzem,hogy jóképű) előtt áll.Ajaj,itt lesznek bajok.Odasiettem Liamhoz,megfogtam a vállát és azt mondtam neki:

-Nyugodj le,Liam, nem éri meg.-mondtam nyugodtan.

-Ó nézzétek, a kis Dunbart egy lány pátyolgatja.-mondta vigyorogva a fiú.

-Na idefigyelj!Nem tudom,hogy ki vagy de igazából nem is érdekel.Ha nem hagyod őt békén velem gyűlik meg a bajod a pályán.Értve vagyok?-kérdeztem dühösen.

-Mintha egy lányt felengednének a pályára.Max csak a lelátóról figyelheted a játékot.-válaszolta gúnyosan.

-Te magadtól vagy ilyen hülye vagy fogják a kezed?Nem látod a mezt rajtam de idióta?-kérdeztem felháborodva,majd rámutattam a mezemre.

-Finnstock,28.-olvasta le a mezemről.

-Hú tudsz olvasni.Nem semmi.-vágtam oda neki gúnyosan.

-Gyere,menjünk innen Annie,még mielőtt valami olyat csinálsz aminek én iszom meg a levét.-ragadta meg a karomat Liam és elhúzott onnan.

Liam,Scott,Stiles és én a fiúk öltözőjében voltunk.

-Liam!Ki volt ez az arrogáns,fasiszta seggfej?-kérdeztem felháborodva.

-Már nem is Liamot kell megnyugtatnunk,hanem Anniet.-suttogta Stiles Scott-nak.

-Hallottam ám fiúk!Na Liam ki vele ki volt az a felhőkarcoló?-kérdeztem ismét Liam-hez fordulva.

-Ő Brett Talbot.Az régi sulim lacrosse kapitánya és tiszta szivből gyűlölöm.-adott végre választ a kérdésemre Liam.

-Nos azt hiszem,hogy én sem nagyon birom az arrogáns fejét.Öröm lesz szétrúgni a seggét a pályán.-dörzsöltem össze ördögien a kezem.-A 28-as mindenkit letarol.

-Öhm,Annie lenne még itt valami róla.-kezdett bele a beszédébe Liam.

-Mégis micsoda?-kérdeztem meglepve.

-Az ő számi is a 28-as.

Lacrosse Affair[Teen Wolf\Brett Talbot]Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz