[SZÜNETEL] Nobody ~ TMR hungarian fanfiction

One

Belekapaszkodtunk a kötélbe, aztán fölhúztak. Picit remegett a lábam, de Szőke megtartott.
-Newt vagyok - mutatkozott be.
-Én... én... nem tudom. - ráztam zavartan a fejem.
-Semmi baj. Majd eszedbe jut. - mosolygott rám bízatóan.
Newt egy magas, barna bőrű fiú felé terelt.
- Ő itt Alby. A fejes.
-Üdv a Tisztáson, zöldfül! Nemsokára körbevezetlek.
Fáradtan biccentettem egyet.
- Hamarosan visszajönnek a futárok. Addig is, megkeressük Chuckot. Ő majd megmutatja, hol fogsz aludni, rendben? - pillantott rám Newt. Ismét biccentettem.
Megfordult, és elkiáltotta magát.
- Hé, Chuck! Gyere ide! - egy alacsony, duci, göndör hajú kissrác igyekezett felénk.
-Keressetek neki alvóhelyet, jó? - utasította kedvesen a kissrácot, aztán megfordult és elbicegett. Tényleg, csak most vettem észre hogy biceg. Na mindegy.
- Hogy hívnak, zöldfül?- bökte meg a karomag Chuck.
Megráztam a fejem.
-Nem tudom.
Hirtelen valami elkezdett iszonyatos hangerővel csikorogni. A fülemre tapasztottam a kezem.
- Mi az isten ez?! - kiáltottam.
- A kapuk! De a futárok még nem... - ekkor a nagy szürke kapukon még besprintelt 6 srác. Gondolom ők a "futárok".
Közelebb sétáltam a fiúkhoz, Chuckkal a nyomomban. Az egyik felemelte a fejét. Elakadt a lélegzetem. Ez... Minho!  Megszédültem, csillagok úsztak a látóterembe.
-Minho... - suttogtam, aztán elsötétült a világ.

~~~~~~~~~~~~~
  
- Jajj, ne már! Miért vagy ilyen szemét? Add már vissza! - ugráltam. Minho feltartott kézzel, vigyorogva állt, markában a nyakláncommal. A francba is! Miért vagyok ilyen kicsi?  Ő bezzeg, a maga majd' két méterével...
- Minho!
- Neem. Vedd csak el! - kacsintott.
-Ó, te gyökér! Te akartad! - sziszegtem, azzal felugrottam és belekapaszkodtam a vállába, és mászni kezdtem.
A nyakába ültem, törzsét átkulcsoltam a lábaimmal. Elkezdtem feszegetni az összezárt öklét.
Rácsapott a combomra.
- Hé! Ez így nem ér! Esküszöm, ledoblak! Natasha! Visszaadom, csak szállj le rólam! Na! - felháborodottan sziszegett - Newt! Szedd már le rólam! - kiáltott szőke barátjának.
Newt felemelte a kezeit.
- Bocs haver, a te sarad...

~~~~~~~~~~~~

Hörögve ültem föl.
Elkapott egy köhögőroham, szóval fuldokoltam egy-két percet. Iszonyatosan fájt a fejem.
- Hé hé hé! Nyugi! Maradj veszteg! - csitítgatott egy srác -
Jeff vagyok, a kóroncok elöljárója. Én ápoltalak.
- Meddig... voltam... kiütve? - kérdeztem szaggatottan. A torkom csontszáraz volt
- Nem sokáig. Úgy négy óráig. Biztos a sokktól.
- Lehet. Nem tom. - vontam vállat.
- Biztos fáj a fejed. Nyeld ezt le. - nyomott a kezembe egy tablettát meg egy bögre vizet - aszpirin.

- Clint, szólj Albyéknak, hogy zöldfül felébredt. - szólt hátra a válla mögé.

- Meddig kell itt maradnom? - kaptam el Jeff karját.
- Meg ezt az éjszakát itt töltöd, aztán holnap Alby körbevezet.

-Oké. Megkérhetlek, hogy Natashának hívj? Megvan a nevem.
- Jó. Akkor Natasha. - bólintott Jeff.
Belépett a kunyhóba egy alak. Alby, talán? Nem voltam biztos benne, de az arcára emlékeztem.
- Egyben vagy, zöldfül?
- Mondhatni.
-Akkor rendben van. Jeff, kijöhet?
-Persze. Csak vigyázzon magára.
-Meglesz - krákogtam - kaphatok még vizet?
Jeff bólintott, egy kis asztalszerűségről felemelt egy kancsót és megtöltötte a bögrét, majd újra a kezembe nyomta.
Hálásan kortyoltam a hűs italt. Mégegy pohárral megittam, azután visszaadtam Jeffnek a poharat.
- Köszönöm.
-Ez a dolgom - válaszolta.
Lassan felkászálódtam az ágyról. Tettem pár lépést előre. Nem inogtam meg, ez jó jel. Viszonylag jól éreztem magamat, az aszpirin is hatott.
Este volt már, mindenfelé lángoló fáklyák álltak. Messzebb egy nagy tábortűz lángjait véltem felfedezni, körülötte fiúk röhögtek, lökdösődtek, egy kisseb csoport szurkolt valakinek, gondolom verekedés volt. Fiúk...
Megindultam a csoport felé. Kiszúrtam egy ismerős szőke fejet, így hát odasiettem.
Megböktem a vállát.
-Hé, Newt!
A fiú megfordult, és elmosolyodott. (Úgy látszik szeret mosolyogni)
- Megvagy, zöldfül? Elég szépen kifeküdtél...
- Képzeld, meg van a nevem! - közöltem Newttal boldogan. - Natasha!
- Akkor, Nat, ő itt Minho. - bökött a mellette álló srácra. Nagyokat pislogtam, majdnem kibukott belőlem, hogy tudom.
-Natasha. - integettem az ujjaimmal.
-Én vagyok a futárok elöljárója.
-Ööö... oké. Valaki elmagyarázná, hogy mi merre hány óra? Mert azt tudom, hogy a "kóroncok" az orvosoknak felelnek meg, a "futárok" nevükből adódóan biztos futnak.
Ennyit tudok. - pislogtam segélykérően Newtra.
- Hát akkor. Ez a hely, ahol most vagyunk, a Tisztás, körülötte van az útvesztő. A bököttek mellettünk, a tisztársaink. A futárok felerítik az útvesztőt, minden reggel, amikor kinyílnak a kapuk, a futárok kifutnak, és este, amikor bezárulnak a kapuk, visszatérnek. Csak a futárok mehetnek ki az útvesztőbe. Nagyon veszélyes hely. A többit majd Alby elmondja holnap.
- Köszi a felvilágosítást. - néztem hálásan Newtra, majd oddép kóricáltam. Végül a verekedők csoportjánál kötöttem ki. Egy Nagydarab, izmos fiú épp egy nála jóval kisebbet vert. A kisseb kioldalgott a földbe karcolt körből, a nagydarab pedig diadalittasan felüvöltött. Társai megveregették a vállát. Ez annyira... helytelen volt. Átküzdöttem magamat a fiúkon, egyenesen a "győzteshez".
- Hé! Ez nagyon igazságtalan volt! Ő sokkal kisebb nálad, barom! - böktem meg mérgesen a mellkasát. Villámló szemekkel meredtem rá.
- Te is ki akarsz állni ellenem, zöldfül?
-Legyen! - húztam ki magam. Elkezdett röhögni.
- Hé! Komolyan gondoltam!- sziszegtem.
Elkomolyodott.
- Legyen. A szabályok : maradj a körben!
Beálltunk a körbe, valaki pedig elkezdett visszaszámolni.
- 3, 2, 1, INDUL!
A srác nekem rontott. Oldalra léptem, de elkapta a vállaimat és a földre rántott.
Beleöklözött az arcomba, köuben teljes testsúlyával rámnehezedett, hogy még véletlenül se tudjak mozogni. Vergődni kezdtem. Beleharaptam a kezébe, amitől felszisszent, és elterelődött a figyelme. Gyorsan és keményen lefejeltem, amitől meglazult a szorítása. Kigurultam alóla és fölpattantam. Ő is fölállt, ismét nkem indult. Leguggoltam és egy mozdulattal kikaszáltam a lábát.
Körülöttünk üvölteni kezdtek.
- Gyerünk Gally!
-Ezaz zöldfül!
Gally megint fölállt. Belebokszolt a gyomromba, amitől összegörnyedtem.
Kész sorozatot vert szegény hasamba, úgy éteztem, menten kihányom a belemet is.
- Ne hagyd magad, Nat! - kiáltotta Minho. Felismertem a hangját. Valami átkattant bennem. Elkaptam a karját, befordultam és átdobtam a hátamon. Nyekkenve ért földet. Satuba fogtam a fejét.
- A nevem Natasha, bökött. - szűrtem a fogaim közöt. Bevertem neki egyet, az állkapcsa roppant. A körön kívül volt, tehát nyertem. A visszaszámolós srác elkiáltotta magát.
- A győztes zöldfül!
Gally lassan felkászálódott.
- Ezt még megbánod, ribanc - köpött a földre, azzal evonszolta magát. Vigyorogva integettem utána.
Mindenki körém sereglett, megveregették a vállamat, gratuláltak.
Már épp indulni készültem, amikor egy kéz elkapta a karomat.
-Hé, Nat! Jó voltál.
Az adrenalin még áramlott a véremben, az arcom kipirult.
-Köszi!
-Gyere, megmutatom hol fogsz aludni. Chuck mellett leszel, egy függőágyban.
- Jó lesz, köszönöm - vigyorogtam Newtra.
Az ujjai átcsúsztak a kézfejemre. Megragadta az ujjaimat és húzni kezdett maga után. Egy kisebb háznál álltunk meg.
Egy percig néma csendben álltunk, Newt nem engedte el a kezemet. Egyszerre mozdultunk. Hozzábújtam, ő pedig körémfonta a karjait.
- Örülök, hogy jól vagy, Nat.
- Olyan ijesztő ez az egész. Félek,
- Tudom. Én is féltem. Sőt, még most is.
Nagyot sóhajtva kibontakoztam az ölelésből. Nem volt benne semmi plusz, egyszerű baráti ölelés volt, noha kívülről nem úgy nézhetett ki.
- Amúgy hogyan, nézek ki? Mert ugye itt a Tisztáson még nem igazán találkoztam tükörrel, és nem emlékszem... - kérdeztem zavartan.
- Hát, nyakközépig érő, sötétbarna, kicsit hullámos hajad van és barna, nagyon enyhén húzott szemed. Határozott arcccsontod van, egészen olyan, mint Minhoé. Sőt, jobban megnézve kimondottan hasonlítasz rá.

Erre nem igazán tudtam mit mondani, ezért megvontam a vállam.

- Hát, akkor jó éjt - köszöntem el a fiútól.
- Jó ejt - mosolyodott el halványan, azzal megfordult és elment. Beléptem a kunyhóba. Egy szabad függőágyat találtam, igy el is foglaltam. Csak most vettem észre, mennyire elfáradtam. A Gallyvel való verekedés kimerített, pláne hogy az orrom is vérzett. Mostanra már elállhatott, az orromnál rászáradt valamit éreztem.
Óvatosan ledörzsöltem az ujjaimmal, aztán az oldalamra fordultam. Még mocorogtam egy darabig, aztán elmerültem az álom sötét, végtelen tengerében...

Sziasztok! Köszönöm, hogy elolvastátok

Pussz: Messa