Hey Losers

✘E G Y✘

C H E Y E N N E.

"Minden kezdet nehéz. És a folytatás?..."

A North ház, egyetlen szóval rideg. Nemcsak a külső rész, amelyről a fal rohamosan omlani kezdett, a belső része is igazán nyomasztó volt. A tér minden szobában kitöltetlen, sötét. Általában nem úgy tekintek a ház kinézetére, mint egy halálos, sürgősen megoldandó problémára. Nem, nem stresszelek ilyen apró-cseprő dolgok miatt. A lényeg, hogy legtöbbször rend van a házban, és soha sincs az a felfordulás, aminek köszönhetően a legnyugodtabb emberből a legidegbetegebb lesz. Márpedig nem foglakozok takarítással, vagy efféle dolgokkal. Hiszen, egyedül élek. A bátyám a barátnőjével él, így senkinek sem kell fenntartanom a rendet, vagy a mindennapos takarítás tudatát. Ennek ellenére a bátyámat kiakasztja, hogy szinte már félek a házban, így a szorongásomat kábítószerekkel oldom fel. Viszont nem csak a ház, ami kiváltotta belőlem a szorongást, hanem az iskola, a diákok, és az emberek. A megvetés fájdalma kihatott rám. Egyszer viszont olvastam a kábítószerekről, amelyek megkönnyebbítették pár ember gondolkodását a lelki fájdalmakkal szemben. Nagy hahotázás után persze, kipróbáltam. Ami azt illeti, eléggé megtetszett a kis csodaszer, mondjuk legtöbbször fogalmam sem volt, hogyan kerültem egyes helyekre, viszont elterelte a gondolataimat a negatív dolgaimról.

A tükör előtt álltam, és a hajamat igazítottam. Pontosan mit tudnék csinálni ezekkel a hosszú, barna fürtökkel, amik kócosan omlottak vállamra? Hátrébb léptem, majd egyetlen mozdulattal előre hajoltam, és összekötöttem a hajam, egy laza copfba. Idegesen szemléltem, ahogyan pupillám összeszűkült, és szemem teljesen kivörösödött. Hirtelen émelyegni kezdtem, majd hányingerem lett. A wc felé hajoltam, aztán kiadtam magamból reggelimet. Idegesen ugrottam fel. A hajgumim elszakadt, ennek köszönhetően teljesen az arcomba omlott a hajam, - néhány tincs, a számban végezte, így egy picit büdös lett. Viszont már nem volt lehetőségem megmosni a hajam. Nincs sok időm elkészülni, majd beérni a suliba, és azt hiszem nem lenne jó ötlet, ha késnék, vagy, ha lógnék a suliból. Gyorsan megmostam a fogaimat, aztán szájvízzel kiöblögettem a számat, abban reménykedve, hogy nem lesz továbbá büdös. Hajamnak azt a részét, ahol elméletileg kissé szagos lett, befújtam parfümmel, és összekötöttem. Hihetetlen gyors sebességgel szedtem lábaimat az iskola felé.

✘✘✘

A folyosón kiszűrődtek a hangos beszélgetések. Akár merre is léptem, folyton egy vállal, vagy mellkassal találtam szembe magam. Műmosoly kíséretében sétáltam végig, a komor folyosón. Mindenki sejtette, hogy ez csak afféle "álca". Hiszen legtöbbször nem mosolygok csak úgy, ok nélkül. Sőt, a mosolygás nem az én műfajom. Kimutatom, amit érzek. Legtöbbször felíratos pólókkal próbálom kifejezni érzelmeimet. Ami most lényegtelen. Pár lépéssel a szekrényem előtt termettem.

-Hé, North!-Jeff West lépett mellém. A bal oldalomon lévő szekrénynek dőlt, majd úgy tett, mintha gondolkodna. Bár, Ő Jeff West. Mégis, ki hinné azt, hogy képes gondolkodni?

-Mit akarsz, West? Nem lógsz rajtam túl sokat?-miközben feltettem kérdésem rá sem néztem. A könyveimet pakoltam a szekrényembe, miközben kivettem a történelem cuccaimat. Szeretem a történelem órákat. Normális tanár tartja, aki jól is magyarázza el. Bárcsak a matek órák is olyanok lennének, akár a töri...

-Tudod, Cheyenne komolyan lóghatnánk többet.

-Külön. Hmm.-sóhajtottam.-Én is azon gondolkodtam.-lazán mellkasába veregettem, mire felsóhajtott és a fájó testrészére rakta kezét.

-Ne örülj. Úgy értem együtt.-jelentette ki, miközben próbált sértődött fejet vágni.

-Kössz nem.