Stronger

1. rész

Új "család", új város, új ház, új iskola, és talán új barátok. Minden új lesz. Semmi nem maradt a régi életemből. Mint mindennek, ennek is van jó oldala. Rájöttem, hogy kik szeretnek, és hogy kik állnak mellettem a legrosszabb időkben is. Ez a 3 ember a nagynénim és a nagyszüleim. Ők segítettek mindenbe. Segítettek a költözésbe, a beiratkozásba, és ami a legfontosabb, rendbe tették a lelkem, legalábbis egy kis darabját.

Múlt héten költöztünk Angliába és elintéztük már a beiratkozást is. Egy művészeti iskolába jelentkeztem, a Music & Arts nevű gimibe. Nagyon jókat olvastunk róla, és amúgy is, nagyon szeretem a zenét, és a zenével is szeretnék foglalkozni majd a későbbiekben.

Holnap lesz a gólyatábor. Rettegek. Furcsán hangzik, hogy egy olyan lány, aki ennyi mindenen túl esett már alig 14 évesen, fél az új osztálytársaival megismerkedni, de nem tehetek róla, én ilyen vagyok. Félek attól, hogy elítélnek, vagy csak azért barátkoznak majd velem, mert sajnálnak. Elegem van már a sajnálatból. Na, de most felesleges ezen agyalnom, majd holnap minden kiderül. Ma délután mindent elintéztem, már csak el kéne aludnom valahogy.

Eljött a nagy nap. Ma megismerem az új osztályomat. Remélem itt más lesz, mint New Yorkban volt. Ha nem is leszek olyan népszerű, mint voltam, de talán lesz pár igaz barátom.

Reggel felkeltem, és elkészültem. Nem raktam sok sminket, szerintem fő a természetesség.

Leszáguldottam a lépcsőn a konyhába. Bekaptam gyors egy müzliszeletet. Nem tudtam többet enni, pedig Kelly néni még palacsintát is sütött (nyami). Mikor odaértünk, megnyugodtam, hogy nem én vagyok az első, de nem is az utolsó. Ha jól tudom, akkor 17-en leszünk egy osztályba. Azt hiszem 8 lány és 9 fiú. Ahogy számoltam, már majdnem az összes lány ott volt, de talán ha volt ott 4 fiú a 9-ből. És még hogy a lányok szoktak elkésni mindenhonnan. Fiúk...

- Liz, egyél rendesen, így is olyan sovány vagy! Remélem elraktad a szúnyog írtó sprayt és ugye raktál meleg ruhákat is, hátha hideg lesz. Nem szeretném, hogy megfázz. És... - kezdte Kelly néni a hosszú-hosszú monológot, de félbeszakítottam.

- Kelly néni! Tudok magamra vigyázni! Nagyon szeretlek! - megöleltem és már szálltam is ki a kocsiból, hogy kivegyem a kis bőröndömet.

- Én is szeretlek és nagyon vigyázz magadra! -mosolygott rám, majd elhajtott.

"Most kezdődik egy új kaland". -gondoltam magamba. Elindultam a többiek felé. Úgy látszik, itt mindenki ismert legalább 1 embert, csak nekem volt idegen mindenki. Elakartam indulni leülni egy padra és megvárni amíg az osztályfőnök megérkezik, de utánam szólt egy szőke hajú, látszólag egy kicsit bolondos lány.

- Hé, új lány! Nem jössz ide hozzánk? - mosolygott rám kedvesen, mire én visszamosolyogtam és elindultam feléjük. Ezek a lányok nem átlagosak, az biztos. Az egyik lánynak piros volt a haja. Igen, nem viccelek, tényleg piros. Ott volt még egy másik szőke hajú lány, akinek fejhallgató volt a nyakán. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy vajon mire jelentkezett.

-Szia! Hogy hívnak? Mióta laktok itt? Honnan jöttél? Még soha nem láttunk erre. -zúdították rám a kérdéseiket. - Ja amúgy én Melissa vagyok, ő itt Ashley, a piros hajú csaj pedig Hope.

- Sziasztok! Én pedig Elizabeth vagyok, de hívjatok csak simán Liznek. Megtudnám azt folytani, aki Elizabethnek hív. -mondtam, mire mindannyian elkezdtünk nevetni.

Sokat beszélgettünk, mire megjött az osztályfőnökünk. Miss Lewis nagyon kedvesnek bizonyult. Még várnunk kellett az indulással, ugyanis még 3 ember hiányzott. Az utolsó pillanatban érkezett 2 lány hatalmas csomagokkal és egy fiú. Már messziről látszott rajta, hogy ő is egy "menő" srác, és azt hiszi, hogy minden lány a lábai előtt hever. A 2 lányról meg inkább nem is beszélnék. Tudom nem kéne első látásra megítélnem az embereket, de ha egyszer ilyen a természetem.

Mikor látszólag megérkezett mindenki, Miss Lewis felolvasta a névsort, és mikor megbizonyosodtunk róla, hogy mindenki ott van, elkezdtünk felszállni a buszra. Természetesen "nagyképű uraságnak" muszáj volt elém tolakodnia.

-Már ne is haragudj, de én voltam itt előbb, és tudtommal lányoké az elsőbbség. - láttam, hogy nem is foglalkozik velem, és felment bennem a pumpa. - Hé, nem hallod?

Erre megfordult, levette a napszemcsijét, és rám mosolygott. - De hallom, csak nem érdekel.

Ezt már az osztályfőnök is meghallotta, és megkérte, ezek szerint Nathant, hogy engedjen előre, mégis csak én vagyok a lány. Mikor Miss Lewis elment, kinyújtottam Nathanra a nyelvem, amit ő egy szemforgatással jutalmazott. Elmentem és leültem Melissa mellé.

- Te már mibe keveredsz az első nap? -mosolygott rám.

- Én? Semmibe. - néztem rá ártatlanul. - Csak elmagyaráztam, hogy nekem van igazam. -mosolyogtam elégedetten.

Melissával végig beszéltük az utat. Bár még lehet, hogy korai, de úgy érzem, hogy Melissába egy igaz barátra találtam. Ahogy már a legelején megállapítottam, egy bolondos, őrült lány, aki bárkit képes felvidítani akár a legrosszabb napján is. Mikor odaértünk, Miss Lewis elmondta a szobabeosztásokat. Ahogy láttam, mindenki örült neki.

Elmentünk Melissával kipakolni, el is foglaltuk az egymás mellett levő két ágyat. Ekkor lépett be a szobatársunk, Sasha. Még nem beszéltem vele, de kedves lánynak tűnik.

-Sziasztok! -mosolygott félénken.

- Szia! Gyere csak beljebb nem eszünk meg. -mondta neki megnyugtatás képpen Mel, mire mindannyian elnevettük magunkat. -Ő itt Elizabeth Graham én meg Melissa Roberts.

- Előre figyelmeztetlek, hogy már most tudom, hogy ő lesz az osztály bolondja. -mutattam Melre.

- Hé!! -kiáltott fel felháborodást színlelve. -Én meg már most tudom, hogy ki lesz az osztály okoskája- vágott vissza Mel.

- Sziasztok... mégegyszer. Az én nevem Sasha Pitt. Ahogy látom, nem fogok mellettetek unatkozni. -mosolygott ránk Sasha.

Még sokat beszélgettünk, de Miss Lewis mondta, hogy menjünk ki valami bemutatkozásra. Mindenkiről rengeteget megtudtam. Nagyon érdekes és őrült osztály leszünk mi, az biztos. Jó volt a többieket hallgatni, de már előre féltem, hogy mit mondjak. De tudtam, hogy egyszer rám kerül majd a sor.

- Sziasztok! Elizabeth Graham vagyok, de szólítsatok csak Liznek. 14 éves vagyok. Szeretek énekelni és gitározni. Nos a tánccal is megpróbálkoztam,de az nem ment valami fényesen. - mosolyodtam el. Most költöztünk ide a nagynénémmel New Yorkból. Gondolom az okát már elég sokan tudjátok... -és bekövetkezett, amitől a legjobban féltem, pár kéz rögtön a levegőbe emelkedett.

- Mi volt az az ok? - kérdezte azt hiszem Cate a lehető leggonoszabb tekintettel. Nem tudom mit tettem, de nagyon utálhat, ha így néz rám.

- Gyerekek, azt hiszem, ez egy nagyon kényes téma és nem hiszem, hogy Liz szeretne róla mesélni. - mondta Miss Lewis.

- Nem! Nincs semmi baj! Azt szeretném, hogy ha tudná mindenki. Azért költöztünk ide a nagynénimmel, mert... mert a szüleim meghaltak egy balesetbe. - néztem Cate szemébe, és lerogytam vissza a padra. Ezután már nem is nagyon tudtam figyelni. Magamon éreztem mindenki pillantását. Volt köztük sajnálkozó és gyűlölködő is. Már alig vártam, hogy vége legyen a napnak és álomba sírhassam magam, ami mostanába szokásommá vált, ahogy az is, hogy minden éjjel álmomba újra élem a balesetet. Nem tudom, hogy ez még meddig fog gyötörni.