Ez nem igazán egy Break-es rész lesz, hanem egy Narry vs. Larry fanfiction. Amint ezt befejezem megírom a Break következő 'részét'. Itt csak a prológusát olvashatjátok, de gondoltam megosztom veletek, hogy tudjatok róla. A sztori itt is több személy szemszögéből íródik, de többnyire Louiséból. A történet itt is 2016-ban játszódik és Larry itt sincs már együtt de Narry annál inkább. De elég is a sok dumából.
Louis
- Hát, azért sajnálom, hogy végetért a síelésünk. Nagyon élveztem. Meg a Szilvesztert is. - kacsintott rám Danielle a kocsiban ülve Harry háza előtt.
- Majd hívlak, oké? - csak ennyit tudtam válaszolni, amiért fejben rögtön átkozni kezdtem magam. Azt kellett volna mondanod, hogy te is sajnálod és hogy nagyon jól érezted magad vele. Válaszul csak bólintott egyet, egy kicsit talán csalódottan, de mégis beletörődve. - Szia!
- Szia! - suttogta én meg odahajolva megcsókoltam búcsúzóul, majd kimásztam az anyósülésről. Intett még egy utolsót és elhajtott. Pár pillanatig még néztem utána, azon gondolkodva, hogy vajon mit is jelent ő számomra. Mire feleszméltem bambulásomból már percek is elteltek és igen sokan felismertek a forgalmas utca közepén, és körémgyűltek. Fejcsóválva fordultam sarkon és indultam a megbeszélt találkozóhely felé. Harry kevesebb mint egy napja küldött egy SOS üzenetet, amiben sürgősen odarendelt minket a házába. Fogalmam sincs mi lehetett ennyire fontos, hogy haza kellett repülnöm a 'nyaralásomból'. Mindenesetre siettem ahogy csak tudtam. Azt mondta ma 16:00-kor legyek nála. Ránéztem az órámra és idegesen vettem észre hogy már 17 perce elmúlt négy óra. Az ajtó elé értem, s mielőtt bármit is tenni tudtam volna egy roppant izgatott és ideges Harry ajtót nyitott majd köszönés nélkül berántott.
- Már majdnem elkezdtük nélküled is. Késtél. - mondta szemrehányóan majd rohant is visza izgatottan a nappaliba. Engem meg otthagyott kérdésekkel a fejemben. Többen is vagyunk? Azt hitem csak engem hívott. Mit akar elkezdeni? Harry türelmetlenül felmordult hogy menjek már ezért levettem a cipőmet s a nappaliba érve minimum egy 20 fős társaságra számítottam de csak Harry, Liam, Zayn, és Niall voltak ott. Liam és Zayn a kanapén ültek, közöttük egy hely üresen állt, mint egy hatalmas szakadék. A fotelben Niall terpeszkedett a jobb karfáján Harry ült. Az asztalon bor és pezsgő állt poharakkal. Kérdőn vontam fel a szemöldököm, majd mindenkit üdvözöltem. Odasétáltam Liamék közé és helyet foglaltam köztük. Kérdőn néztem rájuk de csak megvonták a vállukat. Tehát ők sem tudnak semmit se. Zayn felé fordultam kérdőn, hogy ő mi a csudát keres itt, mire ő mosolyogva oldalba lökött a vállával.
- Nos, srácok egy fontos bejelentenivalóm van. Illetve nekünk. - pillantott le Niallre. - Niall és én együtt vagyunk.
Ezt meghallva még lélegzetet is elfelejtettem venni és még szédülni is elkezdtem, szóval szorosan Liam meg Zaynie combjába kapaszkodtam. Ők riadtan rámszegezték a tekintetüket, majd Harryre néztek aki az egészből semmit se vett észre ugyanis teljesen Niallre koncentrálva mesélt valami történetet, hogy mikor jött rá hogy szerelmes a szőkébe.
- ...és már igazából tavaly nyár óta együtt vagyunk csak még titkoltuk, de most már nem szeretnénk. Ja és eljegyeztük egymást. - fejezte be Harry a mondanivalóját még mindog nem pillantva ránk, s lehajolt Nihez, hogy adjon neki egy nyelves csókot . Eddigre már totál sápadt voltam és a fiúk erősen szorították a kezemet. Momdketten tudták jól, hogy azzal, ha Harry egy lánnyal jár, még meg tudok birkózni, de ha már egy fiúról van szó, legfőképpen egy bandatagról, azt már nem tudnám elviselni.
YOU ARE READING
The break | Larry | magyar
FanfictionOne-shot sorozat. Louis nem tudja mit kezdjen magával a szünetben, és mivel Harryvel sincs túl jóban mostanában, ezért elhatározza, hogy megpróbálja visszaszerezni. Terve szerint féltékennyé tenné Harryt de amaz válaszul elmegy nyaralni egy luxusya...