Határtalanul

3. rész

Másnap reggel már telipakolt hátitáskákkal álltunk a kisteherautónk előtt. A GPS már bekapcsolt állapotban várta, hogy utasításokat adhasson, a térképek is be voltak készítve az anyósülés előtti tárolóba, minden útra készen volt, és habár nagyon vártuk, hogy elkezdhessük életünk nagy kalandját, mégis nehéz volt hátat fordítani mindennek és elmenni. Michael bezárta a lakást, a kulcsot pedig átadta a szomszédnak, aki majd továbbítja Claire-nek. Odalépett hozzám, karjait derekam köré fonta és magához húzott, majd a házra nézett.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy elinduljunk. – mondta, majd berepítette a táskákat a csomagtartóba és utoljára visszanézett a házunkra.

- Szeretlek, ugye tudod? – hajoltam közel hozzá, egészen addig, míg orrunk össze nem ért, mire elmosolyodott és megcsókolt. Ajkai lágyan érték az enyéimet, finoman kóstolgatták a kaland ízét, majd miután elengedett beültünk a járgányba.

Reggel végigböngésztük az internetet, ahhoz hogy hazulról Doverbe jussunk mindössze kétórányi kocsikázásra van szükségünk. Doverből a délután folyamán indul egy komp Calais-ba, tehát késő este már Franciaországba leszünk. Michael még az éjjel folyamán lefoglalt egy szobát kettőnknek egy olcsó szállodában. Elindulásunk után 10 perccel megálltunk tankolni, na meg reggelizni. Szerencsénkre volt kuponunk, így pár fontból letudhattuk az étkezést, és mégis jóllaktunk. Az úton zenét hallgattunk, énekeltünk, majd miután egy óra elteltével ráfordultunk az M20-as autópályára elővettem a kameránkat és magam felé fordítottam.

- Íme, én és a csodálatos barátom, Mickey, nekivágunk Európának. Első megállóhelyünk Calais, Franciaország, ahol este lepihenünk és másnap indulunk Párizsba. Michael kérlek, mesélj az érzéseidről, mit gondolsz, milyen lesz Európa?

- Youtuberkedsz? – nevetett miközben az útra koncentrált, de azért aztán egy pillanatra mosolyogva felém fordult – Veled csak csodálatos lehet.

Elvörösödtem, majd úgy döntöttem, hogy ennyi elég lesz a dokumentálásból és kikapcsoltam a készüléket. Délre értünk Doverbe, a Nap ragyogóan sütött, ami meglepő volt az angliai időjáráshoz képest. Miután leparkoltunk a kikötőtől nem messzi parkolóban úgy döntöttünk, hogy ideje megebédelni, így egy aranyos étterem keresésére indultunk. Michael kezét fogva csodálatos volt végigmenni Dover utcáin. Még kisgyerekként jártam itt utoljára, szinte semmire nem emlékszem a helyből, de barátom egymaga már olyan érzést ad a helynek, ami szavakkal leírhatatlan. Lenge kék ruhámba belekapott a szél, ez ösztönözve Mikey-t arra, hogy a macskaköves mellékutcákon sétálva megfogjon, megpörgessen, majd lassú táncot járva végigvigyen a város egy részén. Nem sokan voltak körülöttünk, így nem bámultak meg annyira, mégis furcsának hatott, hogy egy pár csak úgy kering Doverben. Az egyik eldugott téren találtunk egy kis éttermet, ahova beültünk. Rengeteg halból elkészített étel közül lehetett választani, én a felét nem ismertem, de úgy tűnt Michael nagyon ért ezekhez, mert aztán helyettem is döntött és mindkettőnknek lazacot rendelt – ami végül jó választásnak bizonyult. Miután befejeztük az ebédet kézen fogva távoztunk, és úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a tengerparthoz, onnan pedig már nem kell sietni, mert a parkoló közelében maradva biztosan nem késsük le a kompot. Útközben elővettem a kamerám és videózni kezdtem.

- Doverből jelentkezünk – vigyorogtam – Egy nagyon édes kis étteremben ebédeltünk a város közepén. Füstölt lazacot ettünk salátával, isteni volt, ugye szívem?

- Igen – válaszolta, miközben telefonján követte, hogy merre járunk épp.

- Készülünk lemenni a tengerparthoz, aztán pedig irány Franciaország. El sem hiszem.

Rövid vlogolásunk után tovább jártuk Dovert, felfedezve újabb és újabb helyeket. Pár itteni lakos segítségét kérve végül odataláltunk a parkolóhoz, kivettünk a kocsiból egy pokrócot és kerestünk egy kis füves területet, ami szerencsénkre nem volt messze. Varázserőm segítségével akadálymentesen terítettük le a vásznat a földre, amin aztán mindketten elhevertünk. Odabújtam Michaelhez és beszívtam férfias illatát. Szerettem érezni őt magam mellett, a közelsége olyan biztonságot adott, amit semmi más a világon. Így feküdtünk egy ideig, szórakoztunk az erőnkkel, Michael viccesnek találta, hogy fűcsomókat repít a hajamba, úgy viselkedett, mintha 4 éves lenne. Hihetetlenül elbűvölőnek tartottam az arcán megjelenő gödröcskéket, de aztán mikor visszatérve a kocsihoz a fésűmet előkerítve próbáltam kiszedni a hajamból a mocskot akkor nem kis fejmosást kapott. A napszemüvegem feltoltam a fejem tetejére, ezzel kisöpörve hajamat a szememből, majd megcsókoltam az éppen duzzogó barátomat. Persze, hogy nem értette, hogy miért voltam rá dühös, de nekem fontos, hogy normális állapotban érjek Franciaországba, mikor, ha rajta múlna, akkor vagy ruha nélkül, vagy tetőtől talpig földesen kerülnék Calais-ba. Csókomtól valamennyire megenyhült és beindította az autó motorját, gázt adott és máris repültünk a komp felé. Nem kellett sokat várnunk, hamar megkezdték az autók bevezetését a komp belsejébe. Michael feszülten figyelte, hogy tökéletes parkoljon be, én pedig megszólalni sem mertem, nehogy megzavarjam. Mikor sikeresen minden kocsi a helyén állt a kapuk bezáródtak. Mielőtt kiszálltunk volna megbizonyosodtunk arról, hogy a komp tényleg elindult, aztán úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a fedélzetre. Épp naplemente idejében hajóztunk az Északi-tengeren, elmondhatatlan az az élmény, amiben részünk volt. Csendben figyeltük, ahogy a Nap eltűnik az égről, közben gyengéd csókokat váltottunk. Az idő fokozatosan hűlt le, így úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a kocsihoz és a hátsó üléseken elfeküdve megnézünk egy filmet. A Légy jó mindhalálig végénél arra lettünk figyelmesek, hogy elkezdik figyelmeztetni az embereket, hogy negyed óra múlva megérkezünk, így mindenkit kérnek visszaülni az autójukba. A film befejezését másnapra hagytuk, mi is elkezdtünk készülődni a partraszálláshoz. Hihetetlen izgatottak voltunk, habár Mikey nagyon ideges is, mert megint az ő feladata lett kivezetni a kocsit a kompból. Fél óra elteltével már a francia úton gurultunk, a GPS utasításait követve alig 20 perc alatt elérkeztünk a motelhez. A kocsiból kiszállva mélyen tüdőmbe szívtam a levegőt, lehunytam a szemem és arra koncentráltam, ahogy az oxigén átjárja testemet. Hosszú napunk volt, a kulcsok megszerzése után egyből a szobánkba siettünk, amit a második emeleten találhattunk. A táskák egy részét ledobtuk az ágy mellé, mindketten gyorsan lezuhanyoztunk, majd utolsó erőnket összeszedve kiléptünk a szobánkból nyíló teraszra. Calais nem volt túlságosan kivilágítva, így tökéletesen látszott a sötét égen a sok fényes csillag. Míg én elbűvölve kerestem a Göncölszekeret addig Michael magához húzott a derekamnál fogva és a nyakamat csókolgatta, míg neki nem szenteltem minden figyelmem.

- Isten hozott Franciaországban – súgta és ajkait az enyéimre nyomta.