Harcosok Középföldén

1. fejezet - A barátság kezdete

A nevem Hirvelor, tünde vagyok. Minden hét évvel ezelőtt kezdődött, csupán 19 éves voltam. Tünde létemre forrófejű és izgága voltam, mindenhol a kalandot kerestem. Éjszakánként az erdőket jártam, lestem az éjszaka teremtményeit, idegenekkel társalogtam.
Így ismertem meg őt, aki idővel a legjobb barátom lett : Mellort, az embert. Ő akkor 17 éves volt, nálam két évvel fiatalabb volt. A haja rövid és fekete, míg a szeme világoskék. Megfontoltan cselekedett, ilyen fiatal korában is, amikor az ember még meglehetősen makacs és önfejű.
Megismerkedésünk napján épp az erdőben sétálgattam : annak ellenére, hogy már nyár eleje volt, meglehetősen hideg volt az este. Egy farkas felvonyított a távolban, erre kirázott a hideg ; sosem szerettem a farkasokat. Hirtelen lépteket hallottam mögöttem. Erre szintén összerázkódtam, ugyanis sok ork portyázott mostanában errefelé. Egy szempillantás múlva már kard volt a kezemben, és az idegen torkának szegeztem.
- Ne mozdulj!
Az erre nyugodtan a szemembe nézett, és így szólt :
- Nyugodj meg, nem akarlak bántani.
Leengedtem a kardot, de továbbra is gyanakodva méregettem őt.
Ételt kért tőlem, ezért adtam neki egy kis lembast és vizet. Csendben evett, majd megszólalt :
- Köszönöm, tünde! Mi a neved?
- Hirvelor. A tiéd?
Még mindig nyugtalanul figyeltem őt. Nem szoktam hozzá az idegenekhez, így meglepett és ideges is voltam egyszerre.
- Mellor.
- Nocsak - tűnödtem - ember vagy, de mégis tünde neved van, hogy lehetséges ez? (Mellor jelentése = kedves)
- Édesanyám tünde volt, míg apám ember. Születésemkor meghalt anyám, így édesapám anyám iránti szeretetéből adta nekem ezt a nevet. Fiatal koromban tündéül tanított, mert el akart küldeni a tündékhez, hogy harcost faragjanaéletévemet, Egy hethete értem el 16. életévemet, már elég érettnek számítottam, így elindultam Minas Tirithből.
- Álljunk meg! - szóltam bele - Egy hete lovagolsz, megállás nélkül?
- Igen - sóhajtott komoran barátom - ez is a része a kiképzésemnek. De már nem kell sok, mindjárt Lóthlien erdejébe érek. Meg tudod mondani, merre kell tovább mennem?
Nevetni kezdtem, ugyanis mit sem tudott szegény ördög.
- Barátom, már régóta ott vagy! Most is éppen egy tünde város mellett vagyunk, pont ott, ahol Galadriel is van!
Erre felkapta már a fejét Mellor, és így szólt :
- Pont hozzá igyekszem! Kérlek, kísérj el hozzá, mutasd az utat!
- Rendben van, vándor, de csak egy feltétellel.
- Mi lenne az? Bármit megteszek!
- Miután kiképeztek - vigyorogtam - gyere el velem Minas Morgulba!