Nikki, Christa és én. Mi vagyunk a legjobb barátnők örökre. Már ovódás korunk óta ismerjük egymást, azóta mindig együtt vagyunk. Még mindig emlékszek a találkozásunkra:
Hát az úgy volt, hogy az ovódába új gyerekek jöttek. Köztük én és Christa. A ovónő csoportokba sorolt hármasával. A sors keze pont úgy munkálkodott, hogy mi hárman egy csoportba legyünk beosztva.
Azok a pillanatok nagyon kínosak voltak. Három különböző személyiség. Nikki volt a barátságos, Christa a durvábbik és én a szégyelős. Így első látásra nagyon nem illettünk egymáshoz, ezt mi is bevalljuk, de az évej során minden megválltozott. Az ovódában hamar összebarátkoztunk és azóta mindig együtt vagyunk. De, persze azóta mi magunk is sokat válltoztunk. Nikki kicsit visszafogja magát a sok barátkozástól, Christa már nem verekszik és durváskodik annyit amennyit máskor szokott és én már nem vagyok eggyáltalál szégyelős. Most tökéletesen összeillünk.
És ez máig is tartott amikor már 12-dikesek vagyunk, sőt továbra is fog tartani, hiszen már megterveztük, hogy melyik egyetemre megyünk és hogy mi válik majd belőlünk.
Tehát közös jövőt akarunk.
Így tesznek a legjobb barátnők, nem igaz?
YOU ARE READING
Szerelem Első Látásra
RandomEz a történet Emily Vernerről szól, aki a story elején a 12-dik osztályt kezdi, majd a story folytatásában elkerül barátnőivel az egyetemre. Emilyt nem érdekelték a pasik, ezért eddig még nem volt neki egy se. De ahogy elkerült az egyetemre minden m...