[Fairy Tail] Test Vagy Lélek. A Szerelem És Gyülölet Harca.

7.Fejezet

Hét év telt el azóta. Hét keserves hosszú év.
Cobraról azóta se hallottam egy szót se. Iszonyatosan hiányzik és ezt titkolni se tudom. Mindenki akit csak ismerek folyton azt kérdezi, hogy miért vagyok mindig ilyen szomorú. Én meg erre mit mondok? Mert ilyen az élet. Kegyetlen és szomorú.
Próbálom öt elfeledni. Esküsszom hogy próbálom. De egyszerűen nem megy. Nem hittem volna, hogy valakit valaha is megtudok szeretni ilyen rövid idő alatt és úgy, hogy csak akkora vettem észre, hogy mennyire szerettem, mikor már késő volt.

Mint minden este most is kinézzek az ablakon és azt várom,hogy Cobra hátha betoppan,vagy legalábbis megláttam a sarkon,bár tudom, hogy ez lehetetlen. Sóhajtottam és inkább visszavonultam a házba a barátaimhoz. Nem mintha felvidulnék vagy valami, de azért mégis jól esik velük lenni.

Egyik reggel arra ébredtem, hogy valaki köveket dobál az ablakom üvegének. Kikáccmálogtam az ágyból és kinyitottam az ablakot. Szinte fejbe dobott a kővel....
-Mit akarsz?! -kérdeztem fekete hajú barátomtól.
-Kizártam magam. -nevetett kínosan. Remek. A héten már harmadszorra...

Letrappoltam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót.
-Vigyázhatnál kicsit jobban is. -vágtam Kazu képébe. -nem kell folyton megrészegedni.
-Jól van na. -legyintett,majd újra nevetett-csak találkoztam egy régi haverral és na. De kérlek Mona-nak egy szót se erről.
-Ezt majd még meglátjuk.-vigyorodtam el ravaszul. Kazu csak sóhajtott.
-Amúgy meghívtam azt a bizonyos haveromat ebédre. -kacsintott. Ez meg mit tervez?!
-Remélem nem azért mint a többit. -elhúztam szám szélét. Nincs kedvem Kazu hülye barátaival "randizni" ,mert bízza ezzel próbálkozik. Úgyse fogok soha az életben többet szerelmes lenni.
-Nyugi,nyugi.Bízz bennem.-bevonult a házba én meg becsaptam az ajtót. Ehhez most tényleg nincs semmi kedvem.

Ebédik hamar eltelt az idő. Kazu egyszer csak felállt és kiment. Szó nélkül. Ilyen azért még nem volt. Szó nélkül elmenjen, miközben itt van a szeretett mennyaszonnya. Nem is kell mondanom, Mona is nagyon meglepődött. Összenéztünk de mind ketten tudtuk.

Mona és Kazu már lassan két éve eljegyezték egymást, de fogalmam sincs, hogy mikor akarnak végre összeházasodni. Mint ketöjüket nagyon szeretem de együtt még jobban. Annyira aranyosak. Szeretem nézni ahogy ölelkeznek, amikor együtt főznek, meg úgy mindent amit együtt csinálnak.

20 perc múlva nyílt az ajtó és Kamu belépett.
-Megjöttünk! Aranyom, Nanami, bemutatom nektek Eriket! -kiabálta mire mi kiindultunk az előszobába.
-Isten hozzon mállunk, Erik! -mondta Mona ahogy kiment nappaliból.
-Isten hoz... -amikor megláttam, hogy ki áll Kazu mellett ledermedtem. Ugye csak képzelődök? Nem lehet, hogy ö legyen az. Csend lett. Kazu és Mona is rám néztek. Nem értették meglepetségemet.
-I-ismeritek egymást? -kérdezett rá végül Mona.
-Sajnos igen... -mondtam halkan majd berohantam a fürdőbbe és bezárkóztam. Hallottam, hogy utánam kiabálltak, de nem érdekel. Megint bőgök... Újra csak bőgök. Pedig már kezdtem belenyügödni, hogy nem látom többet.

-Nanami, ne csináld ezt! Gyere ki! -kiabálta Mona
-Nanami kérlek... -mondta Kazu. Na rá még annyira se vagyok kíváncsi.
Igaz annyira vágytam rá, hogy újra láthassam öt, de most mégis... Annyira fáj a szívem. Hallottam, hogy egy darabig még ott állnak az ajtó előtt és várják, hogy kijöjjek. Aztán meghallottam Cobra hangját.
-Sajnálom... Ez miattam van. Inkább már megyek is... - aztán többet semmit se hallottam. Elaludtam sírás közben a földön kuporogva.