A telefonom hangos zajára ébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem, és magamhoz tértem, valami hiányérzet fogott el.
Hiányzik.
Sosem beszéltünk, sosem ért hozzám, mégis hiányzik. Hülyeség? Talán. De nem tudom irányítani az érzéseimet.
Felöltöztem, lementem a konyhába, majd csináltam egy kakaót.
-Nóri, kicsim elfogsz késni!-szólt rám anyu. Talán kissé elbambultam.
Felvettem a kabátom, táskám és már indultam is. Kint megcsapott a reggeli hideg, kicsit felébredtem tőle.
Egész úton az járt a fejemben, mi lenne, ha én és Huni együtt lennénk... De elhesegettem a gondolatot, mivel úgysem fog beteljesülni.
Mire beértem a suliba, már teljesen felébredtem. Főleg mikor a legjobb baratnőm, Jáci a nyakamba ugrott.
-Végre itt vagy! Ezt látnod kell!-és már húzott is magával a tesiterembe.
A terem tele volt, alig lehetett elférni.
Mi folyik itt? Egyre beljebb jutottunk, és megláttam őt... A gyomrom görcsbe rándult és azt hittem kifutok a világból. Ott állt, teljes egészében és épp szétvert egy srácot, aki asszem Márk. Mire feleszméltem, már vége volt. Huni letörölte homlokáról a verejtéket és elindult. Felénk.
