A tábor

21.9K 177 30
                                    

Semmit sem aludtam. Egesz éjjel forgolódtam és Hunin járt az agyam és azon az éjszakán.
Minél jobban akartam elfelejteni, annál inkább gondoltam rá. De tudom, hogy ezekután el kell felejtenem őt.
De azóta eltelt egy hét, és levegőnek nézzük egymást, mintha mi sem történt volna. Lehet talán nem is emlékszik rá.
De szerencsére most fog kezdődni a sítábor amivel lehetőséget kapok rá, hogy elfelejtsem őt végleg.
Kezdjük el a készülődést. Arra gondoltam, hogy valami kényelmeset veszek fel, úgyis egész nap csak utazni fogunk. Felkaptam egy szürke melegítőt, megfésülködtem és a konyhába indultam.
A konyhában egyedül találtam magam, mert anya már korábban lelépett a munkába.
Csináltam magamnak egy pohár kávét és pirítóst, majd miután megettem, indultam is a buszállomásra.
Mikor odaértem és megláttam Jácit, azonnal felé vettem az irányt.
Egy platina szőke hajú lánnyal beszélgetett, boldogan. Mikor melléjük értem, abbahagyták a beszélgetést.
- Oh szia Nóri, ő itt Kitti. Most jött a suliba, szóval ez lesz az első sielése velünk.
- Szia még nem találkoztunk, de azért remélem jól fogod itt érezni magad nálunk.
S hirtelen Nóri háta mögött megjelent a fiúcsapat, mire Kitty szájtátva megszólalt:
-Oh mostmár biztos, hogy jól fogom érezni magam. - mosolyodott el, miközben végigmérte Hunit.
Nóri nem akarta hangosan is bevallani, de legszívesebben felpofozta volna az újonnan érkező cicababát.

***

Az út nagy részében próbáltam figyelmen kívül hagyni az új csaj irritáló nyihogását, és jelenlétét, viszont mikor megálltunk, és Huni mellé ült felment bennem a pumpa.
Az út hátralevő részében végig nevették az utat, és Kitti egyre többet ért Hunihoz.
Ezzel a képpel a fejemben trappoltam ki a buszból amikor megérkeztünk Ausztiába.
Mikor kiértem megcsapott a hideg, mire kijózanodtam.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Mar 21, 2018 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

NuniWhere stories live. Discover now