Egypercesek

Folytatás

 Az emberekkel az a baj, hogy nem figyelnek oda. Figyelmetlen népség, én már csak tudom. Hisz ki lehetne annál vakabb és figyelmetlenebb, aki nem veszi észre az orra előtt lévő boldogságot. Mondok is erre egy jelen pillanatban elénk terülő példát. A móló egyik gerendájánál, egy madár esett a vízbe. Pár percet vergődött a vízben, hangos kiáltások között, míg el nem merült. Volt pár ember, akik keresték a rikácsolás eredetét, s mikor megtalálták, elfordultak és tovább mentek egyetlen szó, vagy reakció nélkül. Bele sem gondoltak, hogy lehet, hogy éppen az a madár lesz a boldogságuk kulcsa. Igen, most elismerem, hogy furcsán néztek rám, de gondoljatok csak bele. A madár egy a boldogság megtestesülése. Az emberek boldogságáé. Ez egy metafora. A madár torkaszakadtából kiáltozik segítségért, ám minden erejét elvesztve elnyeli a mélység. Az emberek lelke is kiáltozik a szeretetért és a megmentésért. Az emberek kezében ott van a lehetőség, hogy kimentsék a madarat a vízből, de fontosabbnak tartják saját maguk, illetve ruháik biztonságát. Lassan dél is elmúlt. A nap elé felhők úsztak komótosan. Hideg szél fújt a tenger felől. Mivel csak egy vékony felső van rajtam így kiráz a hideg. Felállok, de abban a pillanatban jön egy széllökés, ami kitépi kezemből a vörös lufit és elrepíti. Nézem, ahogy az ég felé száll ide-oda imbolyogva. Nézem, ahogy lassan beleolvad az égbe, míg nem egészen apró nem lesz. Kicsit elmerengve nézek utána. Eszembe jut, hogy kiskoromban ezek voltak az életem legszomorúbb pillanatai.