H.R. - Ketten...

3. Rész

– Hát, ohm, eléggé sok helyen... – kezdte, de éreztem, hogy bennem már most felmegy a pumpa. – De, nyugi!! Leveszem, oké?
– De olyan gyorsan, mint a fene.
– Jó, oké, akkor előszőr vegyük le a fürdőből; ugye most nincs benne senki? – kérdezett, majd egy honnét tudom pillantással díjaztam. Levonultunk a lépcsőn, Markot és Lilyt együtt hagyva. A fürdőbe érve, illedelmesen bekopogtunk, és mivel senki sem szólt semmit, bementünk. Gondolom a szüleim már végeztek. Nekik erről az egészről nem szeretnék semmit mondani, mert ha rájönnek leszedik a fejemet, hogy miért...
– Tudnál nekem egy széket hozni? – kérdezte, miközben egy csavarhúzót vett ki a zsebéből.
– Aha – léptem ki a metlakin és mehettem is a konyha felé, ahonnan egy finom illat jött. Ha, viszont finom illat volt, akkor valamelyik csaladtagom ott volt, miszerint rossz helyen járok, mert ha viszek egy széket a fürdőbe akkor valószínűleg rájönnek.
Ezért valahova mennem kellet, viszont a lépcsőn semmi kedvem sem volt fel-le járkálni.  Inkább a konyhába mentem, és valamit inprovizálram, hogy hova viszem.
– Hova azzal a székkel? – fordult meg a tengelye körül.
– A fürdőbe le akarunk venni egy tusfürdőt, de nem érjük el...
– Várjál, 5 perc és megyek, de addig nehogy összetörjetek magatokat! – figyelmeztetett mint egy tíz évest. Hatalmas sebességgel vonultam be a fürdőbe, ahol Alexa már várt.
– 5 percünk van... Siess, majd szólók, ha jön anyu.
Erre bólintott és lecsavarta a nagyon picike rejtett kamerát. Itt jött a képbe Tom, akit most nagyon elfelejtettünk. Elfelejtettük, hogy ő is itt volt, sőt, amikor a székekért mentem, ő is ott ült, de sajnos nem is kicsit vagyok vak. Megint megrezdült a telefonom a nap során már nagyjából ezredszerre.
Tom:  Na, mivan, kiscsillag, már el is felejtesz? :( :D
Gemma: Tom, kérlek hagyj! Most próbálja Alexa leszedni a kamerákat...
Tom: Melyik kamerát? ;)
Gemma: Hagyd már abba a virtuális kacsintgatást...  A fürdőbe vagyunk, de ne gyere mert anyám észrevesz mindent. Majd értsíts légyszi, hogy mikor jön.
Tom: Ok.
– Végeztél? Most beszéltem Tommal, majd értesít, hogy mikor jön. – mondtam, ő pedig mintha meg sem hallotta volna tovább szerelt.
– 1 perc, várj már, addig mond meg , hogy nem kell sikerült levenni.
Tom: Mivan, nem is írsz?
Gemma: Most megyek, legyél termézsetes!!
Tom: Oxi.
Gemma: Ne oxi-zzál!
A telefonomat fogva a kezembe elindultam, és otthagytam Alexát. Eszembe jutott, hogy ahhoz, hogy anyámnak szólni tudjak nem kell odáig elballagnom.
–  Anyaaa, megvan, nem kellesz!
– Oké, de a széket hozzátok vissza, mert az kell, ha a barátaid itt akarnak ebédelni.
– Kösz, Tom, gyere!
– Köszikeee, viszlát Miss. Gemma anyuka!
Elindultam fel a lépcsőn, de Alexa 1-2 perccel utánam, jött mert meg visszavitte a széket. Megálltam az SAJÁT ajtóm előtt, és bekopogtam. Még nagyon Tom nem értette, hogy mi folyik oda bent, de... én kezdtem kapisgálni.
– Gyertek csak! – hallottam meg Mark ordítását, így bekopogtam. Az ajtó előtt viszont  nem az a látvány fogadott, hanem Lilyék gépezett, Mark meg telefonozott.
– Azthittem... – kezdte Alexa.
– Rosszul hitted. – válaszolt hirtelen mindkettőjük. Oké, szóval csak csókolóztak. Megértettem.
Én ledőtem az ágyamra, és pihentem.
– Na, én megyek, anyám vár... Sziasztok! – búcsúzott el, és mindegyik fiúnak nyomott egy puszit az arcára. Nekem ekkor ugrott be az, hogy több kamerát nem vett le.
– Halljátok! Alexa nem vette le az összes kamerát! – kezdtem el megijedni.
– Ugyan, biztos, hogy majd holnap leveszi. – ült le mellém Tom, és Mark.
– Mi ez az egész?