fourth

1K 131 6
                                    

életkor
ashton: 6
luke: 5

Ash és Luke, mint mindig most is együtt játszottak a tengerparton.
A kis göndör fejében az járt, hogy puszit akar adni Lucasnak.
A kis szőke fejében pedig azok a dolgok cikáztak, amiket tegnap látott. Megakarta fogni Ashton kezét, ezzel mutatva, hogy szereti.
- Lukey, menjünk a sziklákhoz - szólalt meg a göndörke.
Már kezdett lemenni a nap, és Ash úgy gondolta így lenne a legédesebb az első puszija Lukekal.
Anne és Liz beszélgettek, míg Andrew (Luke apukája) a gyerekekkel, Bennel és Jackkel játszott.
Ashton és Lucas felmásztak a hatalmas sziklára, ahonnan gyönyörűen látszott a naplemente.
Luke kiült a szélére, mellette pedig Ashton foglalt helyett.
A szőke Hemmings megfelelőnek tartotta az alkalmat, hogy megfogja barátja kezét.
Közelebb húzódott Ashtonhoz, és tenyerét Ashébe csúsztatta.
A fiú mosolygott, majd közelebb hajolt Lukehoz és adott neki egy puszit a szájára.
Így történt Luke és Ashton első komoly érintése.

*
Huh! Nagyon köszönöm a visszajelzéseket a bloggal kapcsolatban!
3 napja van fent az első rész és ma már a nap folyamán kaptam 2 díjat erre a firkálmányra💞!
Komolyan köszönöm!
Hamarosan új rész, és a díjakat is kirakom!
Mindenkinek csodás hetet!
Mindjárt itt a húsvét!😻

sandcastle; lashtonWhere stories live. Discover now