sixth

1K 131 4
                                    

életkor
ashton: 15
luke: 14

Luke és Ashton azóta a nap óta, nem puszilták meg egymást, nem játszottak együtt, sőt már egyálalán nem is találkoztak, csak a suliban futottak össze néha.
Ashton érzései nem változtak, inkább egyre jobban erősödtek Luke iránt.
Luke viszont sajnálta, hogy Ashtonnal megszakadt köztük a kapcsolat. Idővel összejött Agnesszel, és együtt gügyöktek minden délután az iskola előtt, ami miatt Ashton minden egyes nap újra és újra összetört.
Ez volt az utolsó évük az általános iskolában.
Hogy innen hova sodorja őket az út, még mi sem tudjuk.
Ashton mondhatta volna, hogy bár eltudná felejteni Lukeot, de nem akart rajta tovább lépni, mert imádott visszaemlékezni, amikor kiskoruakban a sziklán ülve kissé összenyomták ajkaikat.
Persze azóta megnőttek, mivel már tizennegyedik életévüket is betöltötték.
Ashton szerette volna komolyabban megcsókolni Lukeot, olyan igazi nyelvesen.
Luke boldog volt Agnesszel, de hiányzott neki valami, vagy inkább valaki az életéből.
Bármennyire próbálta titkolni, ő is újra vágyott Ashtonra, minden egyes alkalommal, mikor meglátta a folyosón.
Mostanra a köszönőviszonyuk is eltűnt, ami mindkét fiúnak szörnyen rosszul esett.

Mégegy rész, mert jó napom van lol.

sandcastle; lashtonWhere stories live. Discover now