Behind The Makeup

Három

Már nem is tudom követni hogy kikkel táncoltam eddig. Rengeteg emberrel. 33-ig számoltam de azután már nem. A hetven valószínűleg meg van.

- Pohárköszöntő! –kiabál Amber pár lépcsőfok magasról. Apa odalép mellé.

- Szeretném megköszönni, mindenkinek akik nélkül ez az este nem jöhetett volna létre. Először is a drága lányomnak, aki bár nem kicsi, mindig az én kislányom marad. –megható. Folytassuk. - Azután, kedves élettársamnak aki mindig mellettem áll. –maximum a nagyközönség előtt áll mellette. Haladjunk. – Mr. És Mrs. Scott-nak akik hű támogatóim évek óta....- Bla, bla, bla. Érdekelt. Természetesen mosolyogva álltam és büszkén néztem fel rá mintha alig várnám hogy megölelhessem. Amikor mindenkinek megköszönt mindent, meghajol, én odafutok hozzá és megölelem.

Kattognak a fényképezőgépek, íródnak a holnapi cikkek. Interjú apával. Interjú Mr. Scott-al. Interjú velem.

- Milyen érzés ilyen fiatalon ilyen rendezvényekre járni? Nem unalmas? -kérdezi az újságíró.

- Nem, élvezem hogy felnőttek között lehetek. Úgy érzem ezáltal tapasztalom ki a jövőm útját.- válaszolom.

- És mikor jársz bulizni? Mikor élsz fiatalosan?

- Arra ott van a többi nap. Nem minden nap vannak ilyen estélyek, az már tényleg unalmas lenne. –nevetek hogy úgy tűnjön élvezem a csevegést.

- Szóval azt mondod gyakran meg lehet találni téged bulikban?

- Nyilván, nem minden nap járok oda sem. Személy szerint jobban élvezem a házibulikat.- mintha olyan társasági lény lennék, hah.

- És ez mind nem megy a tanulásod rovására? Milyen nyelveket beszélsz? –újabb kérdés, befejezhetnénk?

- Nem. Tartom a kitűnő átlagom ahogy az eddigi években is. Természetesen ugye az angolt, ezen kívül folyékonyan:franciát, spanyolt, olaszt és alap szinten németet.

- Hmm. Ez érdekes. És a magánéletedről valami? Barát? –kérdezi mire apa pont jókor jön és félbeszakítja.

- Mennünk kell, vár az autó. Köszönjük a beszélgetést. –biccent majd erősen megragadva a csuklómat kivezet a parkolóba.

A sofőr kinyitja az ajtót majd megkérdezem hogy „Kimehetek e mosdóba?" amire apa nem mondhat nemet mert ott a sofőr. Elengedi a csuklóm majd elsétálok a sötétbe. A parkolónak van egy sötét része ahol nincs kivilágítva. Odáig megyek, szinte szaladok. Rápillantok a csuklómra. Piros. A telefonom kijelzőjén látom hogy új üzenet érkezett.

Apa: Ne gyerekeskedj megint! ( Ez röviden annyit jelent hogy ha megint nem megyek haza ő nem fog keresgélni mert az nem tesz jót az imidzsének hogy a gyerek elszökik, inkább azt mondja hogy szeretnék sétálni. Cserébe mindezért otthon jól meg leszek verve, mint mindig.)

Nem válaszolok neki 5 percig, ez azt jelenti, hogy ennyi. Hallom ahogy felbőg a motor, annyiszor hallgattam már a hideg földön ülve, hogy megismerem. Leülök a díszfát körülölelő téglákra. A telefonomat elrakom, különben még valaki észreveszi hogy világítok.

Csendben ülök, időközben a könnyeim utat törnek maguknak és csendben sírok. Most már nem hat meg ha apa megüt. Szinte mindennapossá vált. Az az igazság, hogyha nem teszek semmit akkor ugyanaz lesz a vége, mintha nem fogadok szót. Szóval úgy döntöttem inkább a második mellett döntök, legalább tudjam miért kapom. Mert nincs annál rosszabb, mint amikor elhordanak mindennek, összevernek és még neked lesz bűntudatod mert nem tudod miért történik ez veled. Arcomat a tenyerembe temetve egyre jobban ráz a sírás. Egy kéz simul a hátamra. Ijedtemben megugrok.

- Hé, én vagyok az. Mi a baj?- kérdezi a kéz tulajdonosa. Ahogy kitisztul a látásom rájövök hogy Dominic az.

- Belement valami a szemembe. –törlöm meg az arcomat óvatosan, nehogy elkenjem az alapozót.

- Az velem is előfordult már. Ennyire nem fáj. Na, ki vele.

- Majd pont neked fogom elmondani. De.. honnan tudod hogy itt vagyok? Láttál? Ne, akkor mások is láthattak!

- Hé, hé nyugi. Láttalak ahogy szaladtál, de csak most tudtam elszabadulni. Egyébként megvártam amíg mindenki elmegy, elvileg egy barátomnál alszom. Hajnali 2 van, vége a bulinak de.. megmentettem egy üveggel. –mutat fel egy üveg Jack Daniels-t. – Megisszuk?

- Lemaradtam, vagy mikor lettünk ilyen jóban?

- Nem lettünk.- vigyorog.

- Akkor most én kérdezek. Miért nem hagysz békén?- teszem fel a számomra lényeges kérdést.

Csak elmosolyodik és felém nyújtja a whisky-s üveget. Tudom, tudom idegentől nem fogadunk el italt, de nekem már mindegy. Elveszem az üveget, lecsavarom a kupakot és meghúzom. Második korty. Majd a harmadik. Felé nyújtom és ő is ráhúz. Csak ülünk és egymásnak adogatva iszunk. Nyálcsere, higiénikus. Lehetne elrettentő példa apám, ahogy iszik de nem rettent el. Már érzem hogy elég részeg vagyok, de szerencsére vagy sajnos én a jófej részegek táborát erősítem, ellentétben egyesekkel..

- És te hogy-hogy itt vagy?- fordul felém. Elkezdek nevetni.

- Apám a főszervező.

- És most itt felejtettek vagy..?

- Vagy. Még veled is jobb. –lököm meg a vállammal.

- Ezt bóknak veszem.

- Vedd is. Többet úgysem kapsz.

- Majd meglátjuk. –kacsint.

Karját átlendíti a vállamon és közelebb húz magához.

- Hohó, ennyire azért még nem vagyunk jóban.- emelem fel a mutatóujjamat fenyegetően, de nem húzodok el.

- Pedig lehetnénk. –ölel szorosabban. Hirtelen valami nedves folyik végig az arcomon, aztán megint.

- Esik?- tápászkodom fel. Haza semmiképp nem megyek, kell találnom egy fedett helyet.

- Úgy tűnik. Gyere. –húz magával a kezemet fogva, vakon követem. Ha részeg vagy nincs olyan hogy nem bízol valakiben, mindenki jó. Céltalanul gyalogolunk, de egyre jobban esik az eső. Átfáztam. Érzem ahogy a Versace finom anyaga a bőrömhöz tapad. A magassarkúm cuppogó hangokat hallat ezért megállítom Dominicot és belé kapaszkodva leveszem. Mezitláb sétálok.

- Gyere fel a hátamra, felfázol. –guggol le egy kicsit hogy felugorhassak.

- Ennyire nem vagyok részeg. –mosolygok illuminált állapotban. Úgy látom ő szinte teljesen józan, igaz, a whisky több mint háromnegyedét én ittam meg. Nem nagyon volt lehetősége berúgni.

- Kéresd is magad, persze. –lép velem szembe és mielőtt még ellenkezhetnék átdob a vállán. Kezeimmel a hátát ütögetem röhögve, de mivel a cipőm a kezembe van, a sarka is ütődik. – Áuu, ez azért fáj. Na, itt jó lesz. –tesz le egy buszmegállóban.

- Köszönöm a fuvart. –ülök le a padra mosolyogva.

Ezen a részen gyér a közvilágítás, ráadásul ez egy szegényebb, munkás negyed (igen, még most is vannak ilyenek) ezért nem valószínű hogy akármilyen ismerőssel összefutunk. A padot amin ülöknem érte víz, mert van felettünk fedél. Nézem az elhaladó autókat, mindentől függetlenül, ez egy nagy város. Mindenhol forgalmas.