I never give up /Teen Wolf ff/

1. rész :)

- Haggy békén! Nem érted? - kiabáltam már rá.

- De nem tudok nélküled meglenni! Nem mehetsz el! - szólt utánnam Ric.

- Nem először hazudtál nekem! Nem mehet így tovább ez a kapcsolat! Értsd már meg, hogy elköltözöm és nem látjuk egymást többet! Fogadd el, hogy köztünk soha többet nem lesz semmi!

- Sajnálom. Soha többet nem lesz ilyen. Bízhatsz bennem. Ígérem, hogy nem fogsz többet csalódni bennem. - belenéztem a szemébe. A pillantása kínzó volt. Éreztem, hogy szenved, de nem törhettem meg.

- Már majdnem elhittem... - berohantam a szobámba és bezártam az ajtót. Neki dőltem és lecsúsztam a földre. Borzasztó az az érzés amikor valakinek fájdalmat okozok... Mintha a szívem belülről felemésztene. Ilyenkor sírni tudnék mégha nekem van igazam akkor is. Nem sírhatok! Parancsoltam magamra. Ökölbe szorítottam a kezem és hagytam, hogy a körmeim által okozott fájdalom elhessegesse a könnyeimet. Egy fél óra bambulás után felálltam mintha mi sem történt volna és előkerestem a böröndömet.

Belehajtogattam az összes ujjatlanomat valamint rövidujjúimat és haspólóimat. Raktam néhány rövidnadrágot és 4-5 hosszúgatyát. Bementem a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam. Elpakoltam a fürdői cuccaimat illetve a cipőimet. Nagyon kevés dolgot hagytam itt. Egy két póló amiket nem nagyon hordtam eddig és az olyan képeket, kisebb tárgyakat amik Ericre emlékeztetnek. Csak egy szív alakú kristálymedált tettem el amit tőle kaptam az elő hónapfordulónkra.

- Kész vagyok! - gondolkodtam hangosan. - Pénztárca, telefon, töltő valamit a könyv. Oké, minden meg van. Indulhatok.

A szüleim szarnak rám 14 éves korom óta. 3 éve magam keresem meg az összes cuccomra a pénzt. Soha nem kaptam tőlük ezalatt az idő alatt egy dollárt sem. Modellkedtem eddig az itteni magazinoknál (Persze ezt az osztálytársim, barátaim nem tudták, mert nem akartam ezzel feltűnést kelteni. Nem szeretek a középpontban lenni.) viszon most kapóra jött egy egy- két héttel ezelőtt kapott felkérés Beacon Hillsben. Az egyik ottani divat magazin keres egy állandó modellt. Én kaptam a lehetőségen és most úgy is el akarok menni innen Chicagoból Eric és a szüleim miatt. Miért ne mennék az unokatesómhoz Beaconbe? Úgyis régen láttam. Felhívtam tegnap és azt mondta menjek csak amikor szeretnék és maradhatok bármeddig. Olyan nekem ő mint egy testvér. 3 hónappal idősebb nálam és remekül kijövünk egymással.

Hívtam egy taxit ami kivitt a reptérre. Már majdnem beléptem az épületbe amikor egy erős kézet éreztem a derekamnál. Megfordultam és Eric volt.

- Légyszi ne nehezítsd meg! - kérdem teljesen higadtan.

- Nem megy! Nem tudlak elengedni.

- Pedig muszáj lesz!

- Ne! Kérlek Katherine!

Összeszorítottam az ajkaimat és megráztam lassan a fejem, majd lesütöttem a pillantásomat. Ismét a könnyeimmel küszködtem, de nem Eric miatt hanem újra rámtört az a borzalmas érzés... A jobb kezemet ökölbe szorítottam a bal kezemmel pedig megfogtam a csomagom és lassan hátat fordítottam Ricnek. Beléptem a reptér épületébe és elintéztem mindent az utazásommal kapcsolatban. A gépre még várnom kellett 1 órát aminek nagyrészét olvasással töltöttem. A telefonomat kikapcsoltam és egészen a landolásig vissza se kapcsoltam.

A repülőutat végig aludtam. Egy 40 körüli férfi ült mellettem, de nem nagyon zavartuk egymást szóval csendben telt az idő.

Mikor leszálltam a gépről egyből a csomagomért indultam se előtte se utánna nem álltam meg vásárolni, enni vagy nézelődni csak mentem és követtem a táblák utasításait. Elvettem a böröndömet a futószalagról és egyből a kijárat felé siettem. Ismét fogtam egy taxit és az unokatesóm címére kértem a fuvart. Egy kellemes sárga előkertes, átlagos házacska. Ahhoz képest nagy, hogy egyedül ő és az apukája lakik itt. 17 éves mint én és a helyi, állami suliba jár. Oda fogok én is holnaptól fogva.

Becsengettem és egy pár másodperc után ajtót is nyitott nekem egy 180 magas mogyoróbarna hajú illetve szemű superhelyes fiú.

- Katherine!? - szólalt meg bizonytalanul.

- Stiles!? - fel sem ismertem. Basszus mennyit változott 5 éves kora óta...

- Ohh te jó ég! Mennyire megváltoztál! Rád sem ismerek! Na gyere már ide! - felkapott és megpörgetett. Nyomott egy puszit a homlokomra és letett.

- Nagyon hiányoztál ám! - öleltem meg most én őt.

- Te is! Na, de gyere be! - mutatott a nappali(?) felé a kinyitott ajtón át.

- Gyönyörű a házatok! - fordultam körbe a tengelyem körül - Apud merre van?

- Dolgozik. Mint az utóbbi pár hétben folyamatosan. Annyi dolga van, hogy csak 6 órát van itthon akkor is csak azért, mert aludnia kell.

Na akkor nem is gond, ha dolgozni kezdenén is. Legalább Stiles apjának tudok egy kicsit segíteni és talán nem leszek akkora teher.

- Hahó! - csettintett előttem a drága uncsim.

- Tessék?

- Azt kérdeztem, hogy megmutassam- e a szobád?

- Jah, bocsi. Persze. - mosolyogtam rá.

Átkarolta az egyik kezével a vállam a másikkal pedig felkapta a táskás ( ami megjegyzet több mint 30 kiló volt ő pedig félkézzel csak úgy lazán emelgette ) és felvezetett a lépcső, át a folyosón amiről 4 ajtó nyílt és ő beterelt engem a 2. ajtón. Aranyos szoba. Nagyon halvány sárga színű falak, világosbarna fa bútorok valamint egy fehér kör alakú szőnyeg.

- Hagylak kipakolni, majd ha végeztél gyere le vacsorázni! - veregette meg a vállam, majd kiindult a ,,szobámból''. 5 óra 14 volt. Feltettem az ágyra az összes holmim, majd a böröndömet kinyitottam és kiszedtem a fürdős cuccaim, kipakoltam őket, majd a ruháimat is kiszedegettem a táskából majd betettem őket a szekrénybe. A már kiürült táskákat illetve a cipőimet betoltam az ágy alá és elindultam lefele a lépcsőn. Mivel egybenyitott az előszoba a nappali és a konyha ezért már láttam ahogy Stiles próbál tojást sütni... Szerintem mondanom sem kell, hogy szegény kezében elég érdekesen állt a fakanál.

- Majd én! - vettem ki a kezéből az imént említett tárgyat és rá mosolyogtam. Befejeztem a rántottát és kitettem két tányérra, a harmadik adagot pedig betettem a hűtőbe Stiles apjának. Megettük és beültünk tv-t nézni. Stiles hozott egy puha, meleg takarót és a kanapéra ledobta magát, én mellé ültem és a vállára hajtottam a fejem. Bekapcsolta és elkeztük nézegetni, hátha találunk valami normáris filmet, de nem jártunk sikeresen. Visszakapcsolt a híradóra és elkezdett kérdezősködni.

- Holnap, hétfőn már szeretnél velem jönni iskolába?

- Szerintem igen, mert nem nagyon tudnék mit kezdeni itthon egyedül. - igen, elég hamar megszoktam ezt a helyet. Ez már az otthonom.

- Nem vagy álmos? - kérdezte Stiles egy ásítás kíséretében.

- Hát... Még bírom, de nem ártana egy kis alvás.

- Te még maradj, tévézz nyugodtan. Én megyek és lefekszem aludni. Szia! Akkor holnap majd keltelek. - kacsintott rám és felment a lépcsőn.

Sziasztok! Remélem azért tetszett valakinek, bár az első egy - jét rész elég unalmas még. De ha tetszett kérlek nyomj rá egy Vote-ot vagy kommentelj!

Puszi
Kate :*