Olvastad Victor Hugo híres regényét, A párizsi Notre-Dame-ot? Ha nem, az se baj, ez a középkorban játszódó, a regény eseményit követően egy évvel jeleníti meg elsősorban Pierre Gringoire további életét. Remélem felkeltettem az érdeklődésed, jó olvas...
Az olvasó bizonyára megbocsátja nekünk, ha most egy pillanatra otthagyjuk Gringoire-t nem részletezve hány kínosabbnál kínosabb beszélgetést bonyolít le, amíg a bitóhoz ér.
Párizsban tengette életét egy apró lábakon futkározó fiatal lány is. Nappal zöld, a végén foszladozó szegényes ruhában és csuklyás palástban láthatta őt legtöbbször az ember. Éjjel a Szajna egyik hídja közelében gyönyörű, tiszta hangjáról lehetett megismerni. Napnyugtakor időnként a Notre-Dame előtt lehetett látni tánc közben, a tűz vad lobogásával egybevegyülő mozgása ilyenkor természetfeletti tündérré varázsolta. Ha valaki még mindig nem volt benne biztos, hogy őt látja, csak az arcát kellett megnézni. Mindig vidám volt, mindig mosolygott. Olyan volt, mint egy igazi ártatlan és szelíd bárány. Kedvelték őt az éjjeli utcák zajos népei, akik az évek múlásával a Szajna Csalogánya nevet aggatták rá.
Külsőleg gyönyörű volt a lány, semmi hamisság, semmi álca, csak a szín tiszta életöröm, maga volt a kis Csalogány. Hosszú szőke haja hullámosan omlott hátára, zöld szeme mindig kíváncsian tekintett a nagyvilágba. Gyermeki, de meseszép arca volt még így, húsz évesen is. Nem volt magas, de nem is vágyott óriás méretekre. Karcsú volt, de ez a karcsúság már sokszor csapott át soványságba apja halálát követően.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ezt a lányt, Párizs utcáinak éjjeli tűneményét törvényes nevén Anne d'Aunton-nak hívták. Szülei nagyon szegények voltak, anyja már kisgyermekkorában meghalt. Apjával, aki nadrágszabó volt, jó kapcsolatot ápolt a kis szőke. Mindig szűkösen éltek. Az apa nagyon szerette volna, ha lányából tanult ember válik. Környékükön akkoriban élt egy jólelkű pap, aki megszánta őket, mint sok más hányattatott sorsú családot. Sok gyereket tanított. Az apja sokszor vitte Anne-t ehhez a jószívű paphoz, aki megtanította az írásra és az olvasásra. A pap, látva a gyerek szorgalmát és tudni vágyását egyre több szöveget olvastatott vele. Ezt a papot Francesco testvérnek hívták.
Nagyon műveltnek, társai közt is kiemelkedően okosnak és szelíd léleknek számított. Anne és apja szoros kapcsolatot ápoltak a testvérrel, aki az imádságra is megtanította őket. Misékre nem jártak, de temérdek áhítatot ültek végig közösen. Anne-ben könnyedén mélyült el a hit.
A paptól kapott iratok tanulmányozásával kezdte kialakítani saját személyiségét. Különösen érdekelte a filozófia, a vallástörténet, sőt apjával szívesen bonyolódott politikai vitákba, amolyan eszmecserékbe, amik nem vérre, inkább a másik fél meggyőzésére mentek, de a leginkább még is az irodalom és az ének vonzotta. Ugyan ez utóbbit nem Francesco atyától, hanem egy cigánylánytól tanulta.
Ez a lány egy hónapig tartózkodott Párizsban. Anne tizenkét éves lehetett, amikor (mivel sosem tudott tájékozódni) egy nap eltűnt. Apja egész álló nap kereste, de nem lelte. Este felé egy cigány kopogtatott az ajtón, kézen fogva vezetve a kis szőke lányt. Hogy tulajdonképpen hogyan sikerült visszahozni az elveszett kislányt, azt máig sem tudni, csupán ennyit: Isten kegyelméből. Utána többször találkoztak Anne és megmentője, aki meglehetősen megkedvelte a fiatal és felhőtlen gyermeket. Az apa, látva lánya felhőtlen boldogságát, hálatelt szívvel adott kevés vagyonából annyit megtalálójának, amennyit csak tudott. A gyermeke öröme az ő öröme is volt. Anne sok dalt és technikát sajátított el a lánytól itt tartózkodása alatt.
