Váratlan változások (BEFEJEZETT)

12.rész

-Miért követsz engem?-förmedtem rá.

Nem válaszolt, ezért leakartam húzni róla a kapucnit, de elrohant tőlem. Gyors kimentem a boltból és indultam tovább. A baj csak az volt, hogy végig rossz irányba mentem és már fogalmam sem volt, hol vagyok. Hátranéztem és még mindig követett. Ezt nem hiszem el. Elővettem a telóm, hogy felhívjak valakit. Nem akartam apáékat, ezért Bent tárcsáztam. De ekkor meghallottam Ben telóját a hátam mögött. Hát persze...hogy nem vehettem észre, hogy ő az?! Ugyanazok a ruhák ugyanaz a magasság, alkat...istenem Dorka annyira hülye vagy!

-Te követsz engem?-kiabáltam mérgesen, de neki semmi reagálása nem volt erre, ezért csak idegesen fújtattam egyet, majd gyorsabbra véve tempómat kezdtem el hazafele menni...vagyis mentem volna, csak ugye eltévedtem. Mikor ez eszembe jutott, hirtelen megálltam ennek következvén, a mögöttem jövő Ben mellkasa nekem ütközött. Persze rögtön hátrált, de engem fura érzés fogott el. A szívem hevesebben vert a kelleténél. Annyira jó volt érezni rajtam a...Várjunk csak! Miről hadobálok itt össze-vissza?!

-Merre kell menni?-kérdeztem hátrafordulva.

-Gyere-csak ennyit mondott és bekanyarodott jobbra.

Az úton egy-két kérdést felraktam neki("Miért követett egész nap?" "Miért utál?" stb), de nem válaszolt egyikre sem. Mikor hazaértünk, anya (még mindig fura ezt kimondani) épp a vacsorát készítette.

-Na milyen volt a többiekkel?-kérdezte kedvesen, majd felénk nézett-Ti hogy-hogy együtt értetek haza?

-Mikor a vonattól jött haza, épp arra voltunk a srácokkal és úgyis indultam volna haza, így megvárt-találta ki Ben.

-Értem. Dorka, még nem válaszoltál a kérdésemre-mosolygott rám.

-Ja. Nagyon jó volt beszélgetni velük. Lehetne egy kérdésem?

-Persze.

-Jövőhéten itt aludhatna a barátnőm?-elég kínos volt ezt megkérdezni, mert még mindig nem érzem magam otthon.

-Természetesen. Jó lesz megismerni-mondta, majd folytatta a vacsora készítését.

Gyors felrohantam és ledobtam a cuccomat, majd felkaptam egy kényelmesebb ruhát. Lementem a konyhába segítene Saranak...vagyis anyának. Ahj sose fogom megjegyezni.

-Segítsek valamiben?-kérdeztem mellé érve.

-Öhm..Kiterítenél?-kérdezte.

-Persze-majd neki is álltam...volna, ha tudtam volna, hogy mi hol van. Szerencsére anya a segítségemre volt és mondta, hogy melyik tányér, hol van, meg az evőeszközök, poharak, stb.

10 perc múlva kész volt a kaja, ezért mindenki lejött és kezdődhetett életem legrosszabb vacsorája.